Múlt-kor.hu

Miért volt vértelen 1848. március 15-e?

Miért volt vértelen 1848. március 15-e?

1848 tavaszának változásait Magyarországon a reformkor két évtizede előzte meg, a polgári átalakulást, a korhadt, feudális világ „lecserélését" mégis egy napnak, 1848. március 15-nek szokás tulajdonítani. Ugyanakkor az események láncreakciójában Magyarországot nem csak Palermo és Párizs, de Bécs forradalmai is megelőzték, a hangulatot a nyugati hírek tüzelték föl. De amíg például a francia fővárosban barikádok és hullahegyek emelkedtek, Bécsben pedig Latour grófot lámpavasra húzták, addig a mi forradalmunk teljesen vértelen volt. Nézzük meg, mit értek el azon az esős márciusi napon Pest és Buda ifjai, miközben ugyanabban az időben az ország honatyái Pozsonyból Bécsbe indultak, hogy a reformokat törvényes keretek között keresztülvigyék.

Forradalmi hangulat

„Világosan láttam, hogy Európa naponként közeledik egy nagyszerű, erőszakos megrázkódtatáshoz” – írta Petőfi 1846-1847-ről, majd „egyszerre leszakadt az ég a földre, jelenné lett a jövendő… a forradalom kitört Olaszországban!” – utalt a mérföldkőnek tekintett szicíliai eseményekre. Mint ismeretes, a svájci polgárháború mellett az 1848. január 12-i palermói forradalom indította el a láncreakciót, amely a népek tavaszához vezetett; ekkorra már Magyarországon is általános lelkesedés volt tapasztalható a reformok mielőbbi véghezvitelét illetően.

Az 1848. február 23-i párizsi forradalom híre Tolnában érte Petőfit. Az éppen rokonlátogatáson lévő költő szinte rohamtempóban ment Pestre, ahol meglepetésére semmi történés nem várta; ehelyett mindenki tőle várt valamit. Március 11-én a radikális ifjakat és liberális nemeseket is tömörítő Ellenzéki Kör gyűlésén Irinyi József és Jókai Mór megírta a tizenkét pontot, amely javarészt Kossuth 3-i felirati javaslatán alapult. A későbbi kormányzó az 1847-es Ellenzéki Nyilatkozatot bontotta ki országgyűlési javaslatával, amely az egész reformkor gyümölcse volt – így tehát a proklamációt nem tekinthetjük egyetlen ember (Kossuth) vagy csoport (márciusi ifjak) érdemének.

A pontokba szedett követeléseket az ifjak a 19-i József-napi nagy vásáron tervezték szétosztani a Pest melletti Rákos-mezőn összegyűltek között, amire Kossuthék is áldásukat adták. Petőfi naplója szerint ezen alkalomra írta 13-án új költeményét, a Nemzeti Dalt – ekkor még nem sejtette, hogy már négy nappal hamarabb történelmet ír vele. Az Ellenzéki Kör 14-i gyűlését a befutó bécsi hírek zavarták meg. A március 13-án a császárvárosban kitört forradalom nagy megdöbbenést keltett az akkor 160 ezer lelket számláló ikervárosok, Pest-Buda értelmiségei között: miként lehet az, hogy az abszolutizmus fellegvárában egyszer csak elűzték a régi rend ikonját, Klemens Metternichet, míg Magyarországon a több éves készülődés ellenére sem történik semmi?

Több sem kellett a március 14-én gyülekező fiataloknak: eldöntötték, hogy már másnap a tettek mezejére lépnek. A konkrét terv a sajtószabadság azonnali megteremtése volt, aminek okát, sürgősségét Petőfi fogalmazta meg: „van olyan együgyű, ki azt képzelje, hogy szabad sajtó nélkül lehet bármely nemzetnek szabadsága?”. A márciusi ifjak nagy izgalommal tértek haza 14-én este. Maga Petőfi az éj nagy részét ébren töltötte feleségével, Szendrey Júliával a másnapi tervekről tanakodva. A fiatal pár Petőfi utazása miatt régen nem látta egymást, így nem csak a forradalmi vágy égett bennük...

Március idusa

A nagy nap reggelén 6 óra magasságában indult el Petőfi a ma Pilvaxnak nevezett kávéházba, amely akkoriban üzemeltetője után a Fillinger-kávéház nevet viselte. A későbbi visszaemlékezések és történelemkönyvek mind ezt a nevet használták, némileg anakronisztikus tehát 1848-cal kapcsolatban a Pilvax-kávézó név használata, Pilvax Károly ugyanis később adta nevét a ma is üzemelő egységhez. Petőfi – aki még postáját is oda rendelte – pedig egyszerűen csak „az ifjak kávéháza”-ként emlegette a szimbolikus helyet (Magyar Endre: A magyar szabadságharc története. 1867, Pest).

Petőfi már az odaúton összefutott a márciusi ifjak egyikével, Vasvári Pállal. A fiatal történészt előreküldte Jókai lakására, hogy hamarosan ott találkozzanak. A kávéházban Petőfi szokásosan csak politizáló ifjakat talált, majd Bujovszki Gyula ügyvédet maga mellé véve elindult Vasvári után. Jókai lakásán föl-alá járkáltak a szobában, amikor Vasvári Petőfi sétabotjával hadonászva – nem tudván, hogy az kihúzható – annak szuronyát a szoba nyugati falába „lőtte”. A négy márciusi ifjú úgy érezte: eljött a cselekvés ideje, amit megerősített, hogy Petőfi szintén egy szerdai napon esküdött meg Júliával.

Az isteni jel után Petőfi, Jókai, Bujovszki és Vasvári elindultak a kávéház felé. Az úton azonban már izgalmas esemény fogadta őket: valaki ugyanis éppen próbára tette a hatalmat. A dadogó márciusi ifjú, Sükey Károly a Váci és a Kígyó utca sarkán fennhangon magyarázta a kiragasztott 12 pontot az éppen munkába igyekvő pestieknek. Ám a főszerep ismét Petőfiéké lett.

A kávéházba összegyűlt immár népes ifjúság előtt Jókai felolvasta a 12 pontot, Petőfi pedig elszavalta a Nemzeti Dalt, amely elsöprő sikert aratott. Elhatározták, hogy maguk köré gyűjtik az ország akkor egyetlen egyetemeként működő pesti Tudományegyetem hallgatóit. Az épületek végigjárásakor kiderült, hogy az időjárás nem éppen a hosszú sétáláshoz kedvező, de a hangulat érzékeltetéséhez inkább a nemzet költőjének adjuk át a szót: „szakadt az eső, amint az utcára léptünk, s ez egész késő estig tartott, de a lelkesedés olyan, mint a görögtűz: a víz nem olthatja el." (Petőfi naplóját idézi: Petőfi-album. 2013, h. n., Pán Kiadó - A Pesti Napló 1910-es kötetének hasonmása).

Az orvosi, jogi és mérnöki karokat végigjárva már szinte a teljes egyetemi hallgatóságot a tömegben tudhatták. Ekkor került sor a forradalmi nap talán egyetlen tettlegességig fajuló incidensére: az orvosprofesszorok egyike fennhangon tiltotta el hallgatóit a Petőfiékhez való csatlakozástól, mire az oktatót felpofozták. Hasonló tilalmat fogalmaztak meg a jogi kar tanárai is, amit Vidats János joghallgató üzent meg a tömegnek, mire hatalmas nevetés tört ki. Jókai minden állomáson felolvasta a csak „proclamatio”-nak hívott 12 pontot, amit Petőfi Nemzeti Dal-szavalása követett. Az „esküszünk”-fordulatot pedig kórusban harsogta minden alkalommal a percről percre egyre növekedő tömeg.

Az óra reggel 10-et mutatott, mikorra összegyűjtötték az egyetemistákat. Ekkor valaki így kiáltott: „menjünk egy cenzorhoz, és vele írassuk alá a proklamációt és a Nemzeti Dalt! – Cenzorhoz nem megyünk, nem ismerünk többé semmi cenzort, el egyenesen a nyomdába!” – hangzott Petőfi válasza. Hamarosan megérkeztek Pest legnagyobb teljesítményű nyomdája, a Landerer és Heckenast elé.

Eközben az Országgyűlésen

Nagyjából ezidőtájt futott ki Pozsony kikötőjéből a Kossuth és Batthyány vezette országgyűlési küldöttség két gőzöse is, hogy Bécsben kieszközölje az uralkodónál a reformtörekvéseket. Elméletileg az átalakulást a pozsonyi-bécsi események hozták el, de a Buda-Pesten történtek nyomást gyakoroltak az országos politikára és megmutatták, hogy milyen széleskörű támogatás áll a forradalmi változások mögött.

Pesten a nyomdatulajdonos Landerer Lajos az előző napi hírek alapján érezhetett valamit, mert háromszoros papírmennyiséget készített elő március 15-ére a Hatvani (ma: Kossuth Lajos) és a Szép utca sarkán lévő üzemébe. A német származású iparossal szemben többször megfogalmazódott a vád, hogy a bécsi hatalom besúgója volt, ami ilyen formában nem igaz. A korban minden nyomdásznak vállalnia kellett, hogy jelentést ír, máskülönben nem folytathatta vállalkozását; a forradalom és szabadságharc nyomdásza tehát nem önszántából vagy meggyőződésből szolgálta a hatalmat.

Landerer összehívta a német, cseh és morva szakmunkásait, majd utasításba adta, hogy ha a forradalmárok sokan vannak, engedjenek, de ha nem, akkor verjék ki őket. Ám a Petőfiék vezette emberáradat az előbbi kategóriába tartozott. A résztvevők visszaemlékezései és a történészek 5-20 ezer közé teszik a nyomda elé érkező tömeg létszámát. Tekintve, hogy a pesti egyetem akkor mindössze ezer hallgatót számlált, a tömegben az értelmiség mellett más rétegek képviselői is jelentős szerepet kaptak. A sokaság Jókait, Vasvárit, Petőfit és Vidátsot nevezte ki küldöttnek, akik a 12 pont és a Nemzeti Dal kinyomtatását követelték Landerertől. „Lehetetlen, nincs rajta a cenzori engedélyezés” – felelte a protokollt betartva a nyomdász.

Ekkor a fiatalok megszeppentek, mire Landerer törte meg ismét a kínos csendet: odasúgta nekik, hogy foglaljanak le egy sajtót. Ezen felbátorodva Irinyi József (a feltaláló bátyja) rátette a kezét az egyik gépre és kijelentette: „ezt a sajtót a nép nevében lefoglaljuk”. Mire Landerer pilátusi önigazolással, mondván, „erőszaknak ellent nem állhatok”, az irodájába záratta magát.

A nyomda délig több ezer példányban ontotta a már németre is lefordított 12 pontot és a Nemzeti Dalt, miközben a tömegnek lelkesítő beszédeket tartottak az ifjak. A forradalmárok ezzel a lépéssel a sajtószabadságot, a 12 pont 1. követelését megteremtették. Délben gyűlést hirdettek 15 órára a Nemzeti Múzeum terére, majd hazamentek ebédelni – ez szintén a vértelen március 15. példa nélküliségét jelzi. 

Rabok voltunk mostanáig

A továbbra is szakadó eső ellenére 10 ezer fős tömeg gyűlt a Múzeum elé, amely az egyetlen emblematikus hely volt aznap, ahol Petőfi nem szavalta el a Nemzeti Dalt. Az 1900-ban avatott márványtábla és a március 15-éről szóló filmek már a Vahot Imre 1880-as években íródott emlékirataiból elterjedt téves állítást vették alapul. A tömeg a Múzeumtól a pesti Városházára vonult, ahol a városatyák épp üléseztek.

Az ülésen Nyáry Pál, Pest alispánja a délelőtt folyamán még azt mondta, hogy az eső majd úgyis kioltja a tömeg lelkesedését – tévedett. Így Klauzál Gábor városvezetőségi taggal (aki egyben a kávéházi klubban is benne volt) együtt úgy döntöttek, hogy élére állnak a kirobbant forradalomnak. A tanácstermet így megnyitották és beengedték Petőfiéket a tömeg egy részével együtt, majd a polgármester az ablakból megmutatta a tömegnek az általa aláírt 12 pontot. Nyáry és Klauzál tömegnek tartott beszédei jelezték: a radikális ifjúság kezéből a liberális nemesség kezdte átvenni az irányítást.

A tömegből már ekkor kiáltások hallatszottak: "Budára! A Helytartótanácshoz! Nyittassuk meg Táncsics börtönét!". A Budán székelő Helytartótanács mint legfőbb kormányszerv irányította ugyanis a cenzúrát. A Pesten megválasztott 13 tagú választmányban csak Petőfi, Vasvári és Irinyi voltak a radikális márciusi ifjak képviselői, Nyáryéknak tehát sikerült az indulatokat némileg lecsillapítani. A forradalom vértelensége talán ennek is volt köszönhető.

Ekkor futott be az ülésterembe István nádortól Almásy Móricz gróf és beszámolt arról, hogy az országgyűlés küldöttsége már úton van Bécs felé Kossuthtal. Emellett tolmácsolta a Helytartótanács üzenetét is, hogy készek az engedményekre, de csak a 13 küldött mehet át Budára. Ezt a kérést azonban nem lehetett teljesíteni: mintegy húszezer fős tömeg indult meg a hajóhídon át (a Lánchíd még nem volt teljesen készen) a ma a Kapisztrán-téren levő helytartótanácsi ülésterembe.

Nyáry, Klauzál és Rottenbiller Lipót alpolgármester adta elő a forradalom követeléseit, elsők között a cenzúra eltörlését. A végrehajtó szerv beleegyezett, hogy helyette mindössze egy sajtóellenőrző bizottságot hoznak létre, így a sajtószabadság mellett a 12-ből az első pont végre teljesült. A második engedményt is elérték a forradalmárok: a Helytartótanács megígérte, hogy a katonaság nem fog beavatkozni, a rendfenntartás pedig a pesti polgárőrségből alakítandó Nemzetőrség feladata lesz. Ezzel teljesült a proklamáció 5. pontja is.

Végül azt is sikerült kieszközölni, hogy – Nyáry Pál kezessége mellett – a bírósági ítélet nélkül fogva tartott Táncsics (vagy ahogy kortársai emlegették: Stancsics) Mihály szabadlábra helyezését elrendelje a tanács. Táncsicsot felesége, Seidel Teréz lepte meg a hírrel: „nincs többé cenzúra” – a magyar állam tulajdonába ismét visszakerülő József-kaszárnya egyik szobájába belépve.

Nép könyve és a Józan ész c. munkáiért letartóztatott Táncsics kocsija elől a sötétedés miatt már fáklyákkal menetelő tömeg kifogta a lovakat és maga húzta el a házaspárt a Várnegyedből a hajóhídon át a pesti Nádor-fogadóba. Az ikervárosok akkoriban legelitebb szálláshelyét egy osztrák-német vállalkozó működtette, aki maga ajánlott fel Táncsicsnak egy hónapra egy lakosztályt – ő így járult hozzá március 15-höz.

Érdemes megjegyezni, hogy aznap nem csak Táncsis utazhatott emberek által húzott hintón: a magyar országgyűlési küldöttség bécsi diadalútjának is része volt egy hasonló mozzanat. (a Kossuth kocsiját húzók között volt a későbbi hírhedt abszolutista miniszter, Alexander Bach is.) Március 15. tehát nem korlátozódott az országhatárokra, Kossuth beszédét, melyben egy helyi csecsemőt a magasba emelve mondta: ez a gyermek már egy szabad Ausztria polgára lesz, a birodalmi főváros polgárai hatalmas ovációval fogadták.

Táncsics kiszabadításával a forradalmárok érvényt szereztek a 11. pontnak is, de persze nem a maga teljességében: a szintén sajtóvétségért ülő Eftimiu Murgu román származású ügyvéd kiszabadításáról áprilisig egyszerűen megfeledkeztek. Ő ugyanis a pesti Újépületben raboskodott, melyet később az 1849-es megtorlások tettek hírhedtté. Később egyébként a sajtószabadság mindkét best-budai mártírja mandátumot nyert az első népképviseleti országgyűlésben.

Ünneplés, szerelem, harag

Március 15-én este a lelkes forradalmárok előtt világos volt: ezt a napot meg kell ünnepelni. A kor szokásaihoz és lehetőségeihez hűen ez egy színelőadás meglátogatását jelentette. A Nemzeti Színház aznap esti programjában szereplő Anton Hocebo: Benyovszky, avagy a kamcsatkai száműzöttek nem lett volna méltó a forradalmi napra, így az ifjak rávették Bajza József főrendezőt, hogy inkább nemzeti drámánkat, a Bánk Bánt játsszák aznap.

Az este 6-kor kezdődő műsor színészei kokárdában jelentek meg, a darab során felváltva ment az előadás és énekelte a tömeg Hunyadi László áriája, a Rákóczi-induló és a Marseilles mellett a Nemzeti Dalt, a Szózatot és több népdalt is. A dráma tetőpontján jöttek meg Petőfiék – ám Táncsics Mihály nélkül. A Gertrudist játszó volt szépségkirálynő Laborfalvi Róza ekkor egy nagy kokárdát adott Jókainak, amit egy teátrális csók követett. Ezzel is a kor konvencióit sikerült áthágni, hiszen az intézetben nevelkedett Laborfalvi, harminc fölötti, hajadon színésznőként nem volt méltó egy nemesi származású 23 éves íróhoz a XIX. században. Mi sem mutatja ezt jobban, minthogy Jókait ezután nem csak a családja tagadta ki, de Petőfi is erre datálta barátságuk végét.

Az előadás végén, este 9-kor már polgárőrök ügyeltek a rendre az utcákon: a forradalom győzött. 1848. március 15-e vértelensége ellenére a maga nemében forradalom volt, kiharcolt eredményekkel. Arról nem a forradalmárok tehettek, hogy nem vezényelték ki ellenük a katonaságot – bár ehhez Lederer Ignác budai főhadparancsnok gyanakvása is hozzájárult, hiszen nem volt egyértelmű, hogy a zömmel olasz nemzetiségű alakulatok melyik oldalra álltak volna. De ez a forradalmárok dicsőségén mit sem változtatott.

 

A kutatás az Európai Unió és Magyarország támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosító számú „Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése konvergencia program” című kiemelt projekt keretei között valósult meg.

Miért volt vértelen 1848. március 15-e?

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2017. tavasz: Nők a fronton

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr
Impresszum

Főszerkesztő: Bartal Csaba
Felelős szerkesztő: Kulcsár Ádám
Munkatársak: Ács Tibor Adrián, Czókos Gergő, Hajdu Tibor, Tóth Judit

Kapcsolat

info@mult-kor.hu

 

Váltás az asztali verzióra