Miért volt az ókorban a bab a halál jelképe?

2018. június 4. 13:51 Múlt-kor

Mindezek ellenére a lóbab később is igen elterjedt volt Görögországban, míg más népszerű babfajták, mint például a zöldbab, a vesebab vagy a holdbab csak 1492 után érték el Európát, valamint Ázsiát. „Amikor az 1492 előtt íródott források a babot említik, az csupán a lóbab lehet” – magyarázta Ken Albala ételtörténész. Évezredek óta termesztették és az ókori és középkori világ egyik legfontosabb fehérjeforrása volt.

Annak ellenére, hogy a történelem egyik első kultúrnövénye volt, sok népnek meglehetősen vegyes érzelmeket viseltetett vele szemben. Hérodotosz azt írta például, hogy az egyiptomiak egyáltalán nem hajlandóak babot termeszteni. Ez nem teljesen volt igaz, ugyanis az áldozati tálakban igen gyakran kerültek babszemek. Később, az ókori Rómában Jupiter papjai nem érinthették, sőt nem is ejthették ki a nevét, ugyanis a halált és a pusztulást kötötték össze vele. A rómaiak temetéseken és egyéb halotti megemlékezéseken fogyasztott rituális ételei (például tojás, lencse, baromfi) között ott volt a bab is.

Pitagorasz babokkal szembeni ellenérzése igen nagy figyelmet kapott a korabeli világban, számos ókori író hivatkozott rá. Pliniusz szerint a pitagoreánusok úgy vélték, a babok halott lelkeket tartalmaznak „hússzerű” kinézetük miatt. Fekete foltos virágaik és üreges száruk alapján pedig úgy gondolták, a növények kapcsolatban vannak az alvilág istenével, Hádésszal, és egyfajta létrát biztosítanak az elhunyt lelkeknek. A babokat sokat a reinkarnációval is összekötötték, mások pedig egyenesen kannibalizmust láttak az elfogyasztásukban, ugyanis szerintük ekkor hússzerű formában, halott lelkeket rágcsálunk.

Arisztotelész még messzebb ment: véleménye szerint a babbal szembeni széleskörű ellenérzésnek az egyik oka az lehet, hogy gumószerű alakja miatt magát az univerzumot jelképezi. Mindezek ellenére természetesen számos görög fogyasztotta az ízletes és igen tápláló növényt, a pitagoreánusok gondolatait pedig sokan csak kigúnyolták.

A babot mágikus zöldségnek is tartották. Diogenész szerint a túlzott mértékű fogyasztása „őszinte zavarodottságot” okozhat. Arisztotelész ugyanakkor úgy gondolta, a pitagoreánusok babbal szembeni ellenérzései egyfajta tiltakozás a demokrácia intézménye ellen, ugyanis néhány helyen színes babok segítségével szavaztak, Pitagoraszról pedig köztudott volt, hogy jobban kedveli, ha kevesebb ember vagy egy türannosz dönt a városállamok sorsáról.

Pitagorsz babokkal szembeni ellenérzése tulajdonképpen hozzájárult a halálához is. A legenda szerint utolsó perceiben támadói elől menekült, míg végül egy babföld állta útját. Mivel nem volt hajlandó belegázolni az utált és rettegett növények közé, utolérték, és meggyilkolták.

Mindez igen nevetségesnek tűnhet, azonban van logikusabb magyarázata is Pitagorasz babfóbiájának. A lóbab latin neve (Vicia faba) alapján favizmus néven is emlegetett betegség ma világszerte mintegy százmillió embert érint. Elképzelhető, hogy a Mediterráneumban még inkább elterjedt favizmust (ma glükóz-6-foszfát-dehidrogenáz (G6PD) hiánynak is nevezik) már a görög filozófus is ismerte, sőt lehet, hogy az ő életét is megkeserítette. Mindez egy akut hemolitikus anémia elnevezésű rendellenesség, amelynek lényege, hogy a lóbab fogyasztása vagy a növény pollenjének belélegzése súlyos rohamot idézhet elő. Másoknál pedig pusztán a növénnyel való kontaktus is olyan folyamatokat eredményezhet, hogy a vörösvértesteik szép lassan lebomlanak, vérszegénység, majd sárgaság vagy szívelégtelenség is kialakulhat. Mindezeket átgondolva Pitagorasz végső döntése már nem is tűnik olyan nevetségesnek.