Múlt-kor.hu

Miért köszönünk „hallót” a telefonba?

Miért köszönünk „hallót” a telefonba?

2018. augusztus 17. 13:56 Múlt-kor

A különös szó több etimológiája is közszájon forog, a nyelvtani okok mellett azonban egyes feltalálók személyes preferenciája és a korai telefonvonalak zajossága is szerepet játszott a nemzetközi „halló” elterjedésében.

A 19. század a csodálatos újítások évszázada volt. Ekkoriban forradalmasították a gyártást, közlekedést, és a kommunikációt is több lépésben – a gőzmozdony elterjedésétől egészen a Wright-fivérek első repülőgép-terveiig, Edison villanykörtéjétől Bell telefonjáig számtalan találmány keletkezett, amelyek örökre megváltoztatták az emberek életét.

Alexander Graham Bell 1876-ban fejlesztette használható eszközzé telefonkonstrukcióját, így őt tartjuk maga a készülék feltalálójának. Bell telefonja azonban kizárólag kétirányú, zárt vonalon működött, azaz nem lehetett vele szabadon hívást kezdeményezni más készülékekre. A telefonközpontot elsőként az akkor Thomas Edisonnal dolgozó Puskás Tivadar vetette fel, első kísérleti példányát Bell cége építette meg Bostonban 1877-ben (maga Puskás saját neve alatt a rádió előfutárának tekinthető telefonhírmondót szabadalmaztatta 1892-ben).

Az első állami fenntartású ilyen központ Németországban épült 1877 novemberében, míg az első nyilvános, kereskedelmi telefonközpontot a Connecticut állambeli New Havenben építette meg George W. Coy. A készüléknek a Bell vállalat által szabadalmaztatott változata terjedt végül el széles körben. Az első telefonkönyvet még Coy készülékéhez adta ki a New Haven Körzeti Telefontársaság – ebben mindössze 50 név szerepelt, mivel a felhasználók többsége szívesebben kérte meg a telefonközpontost hívása továbbítására, mint hogy kiadja saját telefonszámát.

Ahogy egyre jobban elterjedt a telefonközpontokkal a telefon általános használata, előtérbe került a kérdés, hogy miként kellene a telefonba szólni a sikeres kapcsolat megerősítésére. Bell személyes kedvence a tengeri hajózásban alkalmazott „ahoj” volt, és a kezdeti időszakban ez is volt az elterjedtebb. Voltak próbálkozások a bonyolultabb „veszlek?” („do I get you?”) és „ott vagy?” („are you there?”) kifejezésekkel is, azonban a korai telefonos kommunikáció annyira zajos volt, hogy célszerűbb volt könnyen érthető, rövid kifejezéseket használni (hangosan kiabálva).

A fellelhető források szerint Edison javasolta a „hello” szót egy táviratban a pittsburghi Központi Körzeti és Nyomtatott Távirati Társaság elnökének, T.B.A. Davidnek: „David barátom, nem gondolom, hogy szükségünk lenne hívócsengőre, mivel a 'Hello!' 10 vagy 20 láb távolságból is hallható. Mit gondolsz? Edison. – U.i.: a küldő és fogadó gyártásának első összege csupán 7 dollár.”

Nem telt hosszú időbe, hogy a „hello” köszönés elterjedjen az amerikai telefonálásban. A Coy-féle első nyilvános telefonközponthoz 1878-ban kiadott használati útmutató már csupán kétféle köszönést ajánl: a formális, különös szenvedő szerkezetű „Mi akartatik?” („What is wanted?”), illetve a gyorsabb, hatásosabb „Hello!” 1880-ra olyan elterjedtté vált, hogy Mark Twain „Egy telefonos beszélgetés” című szatirikus szkeccsében is használta, amely a legelső írásos emlék erről a köszönésről telefonos kontextusban – maga a szó ugyanis létezett már az angol nyelvben.

Edisonnak valamilyen oknál fogva nagy kedvence volt ez a szó. Amikor 1877-ben először belekiabálta szalagos fonográfjába a szót (e hangfelvétel egyébként napjainkig fennmaradt!), annyira megtetszett neki, hogy minden további, hanggal kapcsolatos kísérletében ezt használta.

Maga a „hello” szó a germán nyelvek ősibb változataiból eredeztethető, melyek mindegyike tartalmazott „heil” vagy „hail” hangzású, egészséget, jót kívánó köszöntést. Az Oxford szótár szerint a „hello” szó a régebbi „hallo”, illetve „hollo” alak elváltozása, amely maga az ófelnémet (a német nyelv legkorábbi önállónak tekintett változata, amelyet körülbelül 700 és 1050 között beszéltek) „hala” illetve „hola” alakból származik, és egy távolabb elhelyezkedő személy – mint például a folyó túlpartján lévő révész – a beszélőhöz hívására szolgált. Egyes nyelvészek szerint a „hello” egyszerű összeolvadása az óangol „hál béo þu”, azaz „légy egész(séges)” köszönésnek, ahogyan a mai „goodbye” a középangol „God be with ye” („Isten legyen veled”) elköszönésnek.

A „hello” szó ezen alakjában való, telefon előtti használatának első írott előfordulása 1826-ból való, a Connecticut állambeli Norwich város Norwich Courier című hírlapjának október 18-i számában. Az 1860-as évekre már elterjedt az irodalomban a köszönés egy formájaként. A korábbi, inkább meglepettséget kifejező „hullo” már 1803-ban előfordul írásban (ebbéli értelmében Nagy-Britanniában napjainkban is használatos). Ugyanebben az értelemben a holland „hallo” már 1797-ben fellelhető.

Kijelenthető végső soron, hogy Edison egy már viszonylag elterjedt, ám többféle értelemmel bíró szó használatát terelte egyértelműen a köszönés irányába. A telefonálás egyre nagyobb mértékű nemzetközivé válásával a szó előbb a rokon értelmű szavakkal bíró más germán nyelvekben, majd Európa egyéb nyelveiben is megragadt, előbb mint a telefonálás különleges szókincsének része, majd sok helyen a napi élőszavas beszéd részeként is.

A magyar legenda – „hallod?”

Népszerű, ám bizonyítékokkal alá nem támasztott vélekedés a magyar köztudatban, hogy a magyarban is használatos „halló?” telefonos köszönés, illetve az angol „hello” valamilyen módon a „hallani” igéből származik. Számos változata létezik a történetnek, közös pont mindegyikben az ekkoriban valóban együtt dolgozó Puskás Tivadar és Thomas Edison egyik vagy másik kísérlete, illetve demonstrációja a Bell-féle telefonkészülékkel.

A hangsúlyt minden esetben a szó első szótagjára helyező magyar „hallom” (a legtöbb változat szerint a Puskás által használt alak, amely aztán megtetszett Edisonnak) azonban hallott szövegben aligha téveszthető össze a második szótagot jócskán túlhangsúlyozva és elnyújtva, a recsegő telefonvonalba kiabált angol „hello” szóval. Az elterjedt félreértelmezés egyik oka a szavak felületes hasonlósága mellett az lehet, hogy a magyarországi telefonhasználat elterjedésével egyszerre gyakorlatilag kizárólagossá vált a „halló”, mint telefonos köszönés. A német telefonos beszédből átvett szó valóban hasonlít a magyar „hallani” igére, e véletlen hasonlóság pedig valóban rásegített magyar nyelvterületen való elterjedésére. Végső soron azonban ez is – a németen keresztül – az angol „hellóból” érkezett a magyar nyelvbe.

Miért köszönünk „hallót” a telefonba?

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2018. tél: 7 végzetes pillanat

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra