Múlt-kor.hu

Miért buzdított az egyház a macskák irtására a középkorban?

Miért buzdított az egyház a macskák irtására a középkorban?

2019. április 3. 16:41 Múlt-kor

A középkori és kora újkor Európában igencsak rájárt a rúd a macskákra: mind az egyház, mind a népi hiedelmek számos alkalommal tették az ártatlan állatokat felelőssé különféle tragikus eseményekért, de teljességgel valótlan gonoszságokért is. Napjainkban a macskák népszerű ábrázolásai gyakran tartalmaznak a boszorkányságra való utalást, azonban meglehetősen sok kegyetlenkedés és állatkínzás vezetett idáig.

A Sátán szolgái

Az ókori Egyiptomban a macskákat nagy tiszteletben tartották, mint Básztet istennő megtestesítőit. Annyira szentnek számítottak, hogy a legenda szerint amikor az Óperzsa Birodalom Kr. e. 525-ben lerohanta Egyiptomot, a pelusiumi csatában a Kambüszész vezette perzsák macskákat cipeltek kezükben, maguk előtt tartva az állatokat, az egyiptomi íjászok pedig nem mertek rájuk lőni, attól félve, hogy a macskáknak bajuk esik, a perzsák pedig könnyű győzelmet arattak. Bár ez a történet vélhetően nem igaz, tény, hogy az ókori Egyiptomban egészen más volt a macskák megítélése, mint az 1700 évvel későbbi Európában.

A 13. században IX. Gergely pápa (ur. 1227-1241) úgy gondolta, a macskák magát Sátán lelkét hordozzák magukban. Nagy valószínűséggel ebből az időszakból ered a fekete macskákról és a balszerencséről szóló, napjainkban is élő babona. Miért kiáltotta ki e négylábúakat az egyház a gonosz megtestesítőinek? A válasz a pápai inkvizícióban keresendő.

IX. Gergely pápai inkvizítora egy Marburgi Konrád nevű német pap volt, akit már korábban III. Ince pápa is az eretnekek (elsősorban a dél-franciaországi katharok) elleni küzdelemmel bízott meg. Azt ugyan nem lehet tudni, hogy Konrád miért éppen a macskákat választotta célpontul, mindenesetre nagyszámú olyan (kínzással vagy fenyegetéssel kinyert) vallomással tudott szolgálni IX. Gergelynek, amelyek szerint az ördögimádó eretnekek vallási gyakorlataiban nagy szerepe volt a macskáknak, elsősorban a fekete szőrűeknek. A kortárs vélemények szerint Konrád Mainz és környéke számos lakóját kényszerítette ilyen vagy olyan módon arra, hogy beismerjék, hogy egy ördögimádó szekta tagjai.

Konrád „bizonyítékai” szerint a beavatandó eretnekeket először egy hatalmas, kutya méretű varangy látogatta meg, majd pedig egy sápadt bőrű férfi. A tévelygőt meggyőzték, hogy csókolja meg a férfit, innentől pedig az illető minden hűségről megfeledkezett a katolikus egyház irányába. A „vallomások” tartalmazták az úgynevezett „fekete misék” leírásait is, amelyeken az inkvizíció szerint a Sátánt imádták.

Ezeken egy fekete macska szobra életre kelt, és hátrafelé lépkedve haladt el a hívek között, akik mindannyian megcsókolták az állatot annak hátsóján. Ezután orgia vette kezdetét a sötétben, majd gyertyákat gyújtottak, és egy férfi lépett elő a terem egyik sarkából. Felsőteste szinte vakítóan fehér volt, lejjebb azonban macskaszőr borította. A macska és a hívek közötti rövid kommunikációt követően a szertartás véget ért.

Nem tudni, Konrád csupán hatalomvágyból, vagy más indokkal adta áldozatai szájába ezeket a vallomásokat, vagy mennyire tartotta tényleg gonosz élőlényeknek a macskákat. Mindazonáltal bemutatta „eredményeit” Gergely pápának, aki 1232-ben kiadta a Vox in Rama („Egy hang Rámában) kezdetű bullát, amelyben a fent olvasható leírás is megtalálható, továbbá hivatalosan is elítéli a „luciferiánus” szektát, amelyet Konrád állítása szerint felfedezett. A bulla szerint a csoport tagjai a katolikus templomi misén még a szentostyát is elfogadják a pap kezéből, azonban azt a szájukban tartják egészen hazáig, ahol a latrinába köpik Krisztus iránti megvetésből. Marburgi Konrádot nem sokkal a bulla kiadása után meggyilkolták (vélhetően azok a német nemesek, akiket a szekta támogatásával vádolt), azonban a macskákkal szembeni dühöt már nem lehetett megfékezni.

Kitartó hiedelem

1233 és 1234 folyamán Európa számos területén macskairtás vette kezdetét, a katolikus egyház támogatásával. Nem csupán macskák estek áldozatul az értelmetlen erőszaknak, de emberek is, akiket boszorkánysággal vagy ördögimádattal vádoltak. Ahogy minden hasonló üldöztetés esetében, a közösség egymást nem kedvelő tagjai fordultak egymás ellen, és igyekezték minél jobban bizonyítani hűségüket az egyházhoz, a másik minél nagyobb kárára. A feljelentések és hazugságok közepette az erőszak csak fokozódott.

Néhány történész azzal az elmélettel állt elő, hogy a macskák irtása valamilyen módon a pestissel volt kapcsolatos – az ördöginek tartott macskákról sokan hihették, hogy a betegség hordozói, vagy hogy a Sátán őket használja a tőle származó kór terjesztésére. Habár a nagy 14. századi pestisjárvány még nem következett be, a betegség már ismert volt Európa egyes részein, ahol kisebb kiterjedésű járványokat okozott. Elképzelhető az is, hogy a fekete halálnak nevezett, Európa lakosságának harmadát vagy akár felét is kiirtó 14. századi pestisjárványhoz is köze lehetett a macskairtásnak: a patkányok által hordozott bolhákkal terjedő baktérium szabadabb utat kapott úgy, hogy a rágcsálók lényegesen kevesebb ragadozóval néztek szembe a kontinensen.

A macskák irtása IX. Gergely halála után egy időre alábbhagyott, Európában és a katolikus egyházzal kapcsolatosan azonban még előfordult később. A 15. századi boszorkányüldözések során a boszorkányok „familiárisainak” tartott állatokat ismét tömegesen gyilkolták, VIII. Ince pápa (ur. 1484-1492) elrendelte a macskák kiátkozását is az egyházból (ami önmagában kérdéseket vet fel).

A macskákkal szembeni szervezett kegyetlenkedés egy formája tovább élt a protestáns Angliában is, ahol I. Erzsébet királynő 1559-es koronázásán körülbelül egy tucat élő macskát helyeztek a pápa alakját formázó szalmabábuba, amelyet ezután felgyújtottak. Ugyanez megtörtént a koronázás évfordulójában 1677-ben is. Ennél jóval rendszeresebb volt a macskaégetés Franciaországban – Párizsban minden évben Szent Iván éjszakáján szokás volt egy kosárnyi macskát a tűzbe vetni. 1648-ban a mindössze tízéves XIV. Lajos király maga gyújtotta meg a máglyát, és táncolt örömében, ahogy a kosarat a tűzbe engedték.

A belgiumi Ypres városában 1955 óta tartják meg minden évben az úgynevezett „macskaünnepet” (Kattenstoet), amely a felvonulás és általános macska-tematikájú vigalom mellett tartalmazza egy plüssmacska kivetését a templomtoronyból – az ünnep ezen része a középkorból ered, amikor élő macskákkal tették ugyanezt.

Napjainkban is előfordul, hogy a katolikus egyház a macskák felé intézi mondanivalóját, bár korántsem olyan okból és eredménnyel, mint a középkorban és a kora újkorban: Ferenc pápa 2014-ben arra intette a házaspárokat, hogy legyen inkább gyermekük háziállat helyett.

Miért buzdított az egyház a macskák irtására a középkorban?

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2019. tavasz: A vörösterror 133 napja

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra