Mi ölte meg valójában Cromwellt?

2015. október 28. 13:26

A Lordprotektor orvosai képtelen voltak megállapítani a halál pontos okát. Természetesen az elmúlt két és fél évszázadba – a mérgező vesekőtől a rojalista orvosok által véghezvitt mérgezésig bezárólag – tucatnyi ötlet született, hogy valójában mi is végzett Cromwellel. Most egy 21. századi orvos egy teljesen új elméletet vázolt fel az angol történelem egyik legellentmondásosabb alakjának halálával kapcsolatban: szalmonella fertőzés okozta tífusz és malária halálos kombinációja.

A történészek közül néhányan azt gyanítják, hogy a köszvény és vesekő miatt is szenvedő Cromwellt maláriafertőzést kapott (a kora újkorban nem kellett elmenni egy európainak a trópusokra, hogy maláriát terjesztő szúnyoggal találkozzon), amely vérmérgezést és húgyúti fertőzést okozott, azonban Sanjay Saint, a Michigani Egyetem belgyógyásza szerint nem ez végzett vele.

„Az orvosok egy betegség, esetleg egy haláleset megállapításánál általában az ún. Occam borotvája nevű filozófiai elvet követik, amelynek lényege, hogy az adott jelenséget egyformán jól leíró magyarázat közül azt érdemes választani, amelyik az egyszerűbb, minél kevesebb feltételezést foglal magában” – magyarázta a Live Sciencenek Saint. (Pluralitas non est ponenda sine necessitate, vagyis a sokaság szükségtelenül nem tételezendő, mondja az elv.) „Ebben az esetben ez az elv elégtelen, és inkább John Hickam észak-karolinai orvos gyakori mondását kellene alkalmaznunk, amely szerint egy betegnek annyi betegsége lehet, amennyi csak neki tetszik. Szerintem Cromwellnek az életét megnehezítő kisebb kórok mellett két halálos betegsége is volt, igazul lehetett azoknak, akik szerint maláriás volt a lord, azonban valószínűleg a tífusz okozta láz ölte meg őt” – tette hozzá.

Cromwell öröksége máig vitatott. Egyesek a brit demokrácia monarchiát megdöntő atyját tisztelik benne, míg mások civilek ezreit a halálba küldő háborús bűnösként és diktátorként tekintenek rá. A 17. század közepére az I. Erzsébet által lefejezett Stuart Mária leszármazottainak abszolutista politikája és a Magna Chartában lefektetett jogait védő parlament közti csatározások polgárháborúhoz vezettek. Egyik oldalon a királypártiak álltak, akiket a nemesek, az anglikán egyház és a katolikusok támogattak, a másik oldalon pedig a parlamenti erők sorakoztak fel, akiket a kisnemesek, a termelő rétegek, a puritánok és a hierarchiaellenes vallási mozgalmak pártfogoltak.

A parlamenti erők között hamarosan feltűnt Oliver Cromwell, egy vidéki kisnemes, akit szigorú elvek és határtalan energia vezérelt. Miután újraszervezte a parlamenti hadsereget, 1645 júniusában döntő jelentőségű csatában legyőzte a királypártiakat Nasebynél. Cromwell 1649-ben már egyike volt azon három befolyásos politikusnak, akik I. Károly halálra ítéléséről döntöttek. A király lefejezése után Cromwell kikiáltotta a köztársaságot, amelynek kvázi teljhatalmú vezetője lett. Miután rendezte a belső kérdéseket, hadjáratot indított a köztársaságiak ellen lázadó, királypárti erőknek menedéket nyújtó Skócia és Írország ellen. 1653-ban – miután feloszlatta a parlamentet – felvette a Lordprotektor (a köztársaság államfője) nevet és teljhatalma, amely gyakorlatilag katonai diktatúra volt, teljessé vált.

Saint átnézte a vezér orvosai által készített feljegyzéseket. A későbbi vizsgálatok során a szakértőknek feltűnt, hogy Cromwell agya „túlhevült”, a tüdők hörgőcskéi eltömődtek, a lépei pedig – bár normál méretűek voltak – tályogos fertőzésekkel voltak tele. Az amerikai belgyógyász szerint a leírt tünetek a tífuszra utalnak, amely a 17. században igen gyakori volt; a szennyezett víz felhasználásával készült ételek és italok fogyasztása során gyakorlatilag bélsár került a beteg szervezetébe, vagyis szájon át vette magához a Salmonella typhi baktériumtörzs fertőző tagjait. Ezen bakteriális fertőzés a bélfalak elvékonyodásához, majd elszakadásához vezethetett, ily módon a véráramba különböző mikrobák kerültek, amelyek nagyban felelősek lehettek a viszonylag hirtelen halálért.

Az 1658. szeptember 3-án elhunyt Cromwellt a Westminster apátságban temették el, azonban nem sokáig nyugodhatott békében. 1660 januárjában, miután hazatért a későbbi II. Károly király, kihantolták az árulónak kikiáltott Lordprotektor holttestét, és egy láncra felakasztották, majd egy gödörbe hajították. Levágták a fejét, majd az apátság előtt álló póznára szúrták, amelyen egészen 1685-ig tartották. A fejet végül csak 1960-ban a cambridge-i Sidney Sussex College-ban temették el tisztességesen.