Múlt-kor.hu

Mi állt a Rajk-per hátterében?

Mi állt a Rajk-per hátterében?

2018. szeptember 24. 11:53 Csernus Szilveszter

69 éve, 1949. szeptember 24-e nem egy átlagos szombat délelőtt volt a budapestiek életében. Teltházig zsúfolt tanácsterem és számos külföldi – köztük sok nyugati – sajtóorgánum jelenlétében hirdetett ítéletet a dr. Jankó Péter vezette népbírósági tanács Rajk László exkülügyminiszter és öt társa perében. A kirakattárgyalás során minden döntés, minden elhangzott beszéd, a szavak hangsúlya, de még a szereplők ruhaviselete is előre megtervezett koreográfia szerint zajlott. Hét szocialista csatlósállam „titóista” pere közül Rajk Lászlóé váltotta ki Sztálin legnagyobb elismerését; és valóban: a budapesti büntetőpert övezte a legnagyobb nemzetközi figyelem, és mindegyik „titóista” per közül Rajké zajlott a leggördülékenyebben mind az előkészítést, mind a végrehajtást illetően. Rákosi elégedetten nyugtázhatta a per után, hogy a „Gazda” balján ülhetett egy, a Kremlben rendezett lakomán, ami óriási kiváltságnak számított a szovjetológusok szerint. De milyen bakik csúsztak mégis a per során a gépezetbe? Miért lett etalon a Rajk-per a többi szocialista ország számára? Hány „Rajk-pert” rendeztek még a szocialista országok?

Orosz rulett

Amikor iskolai tanulmányaink során először találkoztunk a Rajk-per történetével, bizonyára mindannyiunkban felmerült a jogosnak tűnő kérdés, hogy hogyan is kerülhetett a vádlottak padjára egy (sőt több) hithű kommunista, éppen a pártállam „legvirágzóbb” korszakában.

Az okot a sztálinizmus jellegében kell keresnünk. A diktatúra kiépítésének utolsó lépcsőfokának része volt mindenütt ez a fajta „vezéráldozat”. A szalámi-taktika jegyében ugyanis a párt egyre szűkebb és szűkebb társadalmi körre csapott le. A tisztogatásoknak a végső állomása pedig maga az addig érintetlen kommunista párt volt. A sztálini doktrína jegyében a társadalom „káros, kizsákmányoló elemeitől” való megtisztítása után az osztályharcnak nem lett vége, sőt: fokozódott. Az ellenséget ugyanis immár magában a pártban, annak is a legfelső rétegeiben kellett keresni.

Az időzítéshez mindenesetre a külpolitikai helyzet is kapóra jött. Ugyanis a szocializmusba igen, de a szovjet rendszerbe betagolódni nem hajlandó, különutas jugoszláv vezér, Josip Broz Tito elítéléséhez, dehonesztálásához szükség volt arra, hogy minden csatlós állam megformálja a titói ellenségképet és „bebizonyítsa”, hogy a belgrádi vezetés az amerikai imperializmus szolgálatába lépett.

A hajsza tehát megkezdődött a pártba befurakodott „imperialista kémek” után. Amint a sztálini boszorkányüldözés, árulókeresés kezdetét vette, minden egyes párttag feje felett ott lebegett Damoklész kardja, nem lehetett biztosan tudni, kiből lesz „a nép ellensége”. Ahogy a prágai Rudolf Slánsky-per is bebizonyította, még maga a pártfőtitkár is a vallatószobába, majd a vérbírák elé kerülhetett. A sors iróniája, hogy a Rajk-per eredményét nyugtázva éppen a később „titóista” kivégzetté váló Slánsky mondta ki, hogy nekik is meg kell találniuk a maguk Rajk Lászlóját. Legfeljebb egy ember érezhette magát biztonságban: az első számú vezető egymaga (Slánsky pártfőtitkársága ne tévesszen meg senkit: a szocialista Csehszlovákiában a köztársasági elnöki poszt jelentette a valódi vezető pozíciót).

Mi állt a Rajk-per hátterében?

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2019. nyár: Őrült uralkodók

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra