Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Méhész a fellegekben

2018. május 29. 08:34 Múlt-kor

„Nos, George, megfogtuk a gazfickót!” - így foglalta össze röviden Edmund Hillary hegymászó barátjának, George Lowe-nak a Mount Everest meghódításának történelmi tényét 1953. május 29-én, 11.30 perckor.

<

A „gazfickót” egy brit mérnökről és geodétáról Sir George Everestről neveztél el, aki mellesleg India első feltérképezéséből is kivette a részét. Névadókhoz méltóan, a britek voltak az elsők, akik megpróbálkoztak a világ legmagasabb csúcsának a meghódításával is. Bár az 1922-es expedíció sikertelenül végződött, George Finch-nek sikerült egészen 8320 méterig felmásznia. A két évvel későbbi a csúcstámadás már emberéleteket követelt: két legendás hegymászó George Mallory és Andrew Irvine rejtélyes körülmények között, 8450 méteres magasságban eltűnt. Tulajdonképpen még ma is vita tárgya, hogy vajon feljutottak-e a világ tetejére vagy sem.

Mallory és a Mount Everest halálos „csúcstalálkozója” idején az új-zélandi Edmund Hillary még csak öt éves volt. Hillary vonzalma a hegymászáshoz 16 éves korában kezdődött egy a Mount Ruapehu vulkánhoz indított kirándulásnak köszönhetően.  Miközben méhészként kereste a kenyerét, az ambiciózus fiatalemberből lassan profi hegymászó lett, aki élete nagy lehetőséget 1953-ban kapta meg, amikor beválogatták az 1953-as brit Mount Everest expedíció tagjai közé.

Az 1953-ban a Mount Everestre indított expedíció már a kilencedik próbálkozás volt a sorban, amelynek célja a világ legmagasabb pontjának meghódítása volt. Az oxigénpalackokkal felszerelt csapat április és május folyamán fokozatosan, táborról-táborra haladt a csúcs felé. Az első csúcstámadást Tom Bourdillon és Charles Evans nevéhez fűződik, akik május 26-án indították el akciójukat. A hegymászó páros 100 méterre volt a csúcstól, de légzőkészülékük, amely az éltető oxigént pumpálta szervezetükbe, csődöt mondott, így a kimerült alpinistáknak vissza kellett fordulniuk. A „második hullám”  Tendzing Norgaj nepáli serpa hagymászó és Edmund Hillary, aki két órával a nagy menetelés előtt még a csonttá fagyott bakancsát melegítette, azonban sikerrel járt és május 29-én 11.30 perckor felért a világ tetejére, a 8848 méter magas csúcsra.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Méhész a fellegekben

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra