Múlt-kor.hu

Megnémultak az arcukat a naptól védő, ijesztő maszktól a 16. században élt előkelő hölgyek

Megnémultak az arcukat a naptól védő, ijesztő maszktól a 16. században élt előkelő hölgyek

A kora újkori Angliában az előkelő származású hölgyek különös módszerrel próbálták megvédeni az arcukat a leégéstől: olyan maszkot viseltek, amely a káros sugarak mellett a beszédben is megakadályozta őket, ráadásul olyan ábrázatot kölcsönzött nekik, amelyet visszafogottan fogalmazva is különösnek nevezhetünk. 

Az előkelő származásúak a korábbi évszázadokban különösen odafigyeltek arra, hogy csak a lehető legminimálisabb mennyiségű napfény érje a bőrüket, a barna bőr ugyanis félreérthetetlen jele volt annak, hogy valaki a szabadban dolgozik, vagyis alacsony társadalmi rétegből származik.

A hölgyek azonban egy utazás során különösen ki voltak téve a lebarnulás veszélyének, ezért muszáj volt valamilyen megoldást találni a problémára. Angliában az előkelő asszonyok ezért egy fekete maszkot kezdtek el viselni, amely a szemükön kívül az egész fejüket eltakarta. Sajnos csak kevés példány maradt fent a bizarr kiegészítőből, ám az angliai Daventry mellett, egy kőépület falában talált, legjobb állapotban megőrzött maszk alapján megállapítható, hogy külsejét fekete bársony borította, majd festőpapírrétegek következtek, míg a belseje selyemmel volt bélelve. Az ovális kialakítás lehetővé tette, hogy az orr kényelmesen elférjen. 

A maszkban egy kis üveggyöngyöt is találtak, amely feltehetően egy madzagra volt ráerősítve – a nőknek valószínűleg erre kellett ráharapniuk, hogy a maszk a fejükön maradjon. Vagyis ahhoz, hogy beszélni tudjanak, el kellett távolítania az arcfedőt. I. Erzsébet korában, a napvédő maszk népszerűsége csúcsán a kényszerű némaság és a bizarr maszk látványának kombinációja egyfajta titokzatosságot kölcsönzött viselőjének. 

A maszk egyik első említése William Harrison Description of England (Anglia leírása) című művében olvasható. A szerző kifejti, hogy az arcvédő divatja Franciaországból jutott el Anglliába. A maszk népszerűsége csúcsán az előkelő hölgyek szinte elengedhetetlen kelléke volt, amit az is mutat, hogy egy másik fennmaradt példány inkább egy babára illik, mint egy felnőtt ember arcára – vagyis már a gyerekek játékain is megjelentek a napvédő viseletek, ami a népszerűség egyértelmű jele.

A daventryi maszk

1583-ban Phillip Stubbes angol pamfletszerző jelentetett meg egy írást The Anatomy of Abuses címmel, amelyben a következő eszmefutattás jelent meg a maszkkal kapcsolatban: „Mikor külhonba lovagolnak, bársonyból készült orcatakarót [az eredeti szövegben: invisories, or visors] öltenek magukra, ’mellyel egész orcájukat elfedik, és ’mellyeknek szemrészénél olly’ likak éktelenkednek, ’mellyen viselőik kilátnak. Ha tehát valaki, aki nem ismeré álruhájukat, találkozni találna egyikükkel, azt hihetné, szörnyszülöttel vagy tán magával az ördöggel került szembe, kinek orcáját nem lesheti meg, csak az szemei helyén található, üveggel töltött likakat.”

A nap ellen védő maszkok még a 17. században is divatos viseletnek számítottak, és hasonló arcvédőket még 18. századi festményeken is lehet látni, ám az újkor hajnalán a maszk bizonyosan kiment a divatból. Az is nagyon valószínűnek tűnik azonban, hogy mindig előkelő helyet fog elfoglalni a történelem legbizarrabb viseletinek listáján.

Magazin

Megnémultak az arcukat a naptól védő, ijesztő maszktól a 16. században élt előkelő hölgyek

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2017. ősz: Kalandos középkor

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr
Impresszum

Főszerkesztő: Bartal Csaba
Felelős szerkesztő: Kulcsár Ádám
Munkatársak: Ács Tibor Adrián, Czókos Gergő, Hajdu Tibor, Tóth Judit

Kapcsolat

info@mult-kor.hu

 

Váltás az asztali verzióra