Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Megfejtették a fejeikkel a lábaik között eltemetett gladiátorok egyik rejtélyét

2016. január 22. 17:04

Az angliai York római kori temetőjében több tucatnyi, fejükkel a lábuk között eltemetett férfiakat fedeztek fel a régészek, akik úgy vélik, mindannyian gladiátorok lehettek. A genetikai elemzések szerint egyikük a Közel-Keletről, valószínűleg Szíria területéről származott, míg a többiek mai leszármazottai Walesben élnek.

<

A több mint nyolcvan, 1800 év körüli, lefejezett csontvázat a 2000-es évek közepén fedezték fel egy yorki római kori temetőben, ám az elmúlt egy évtizedben nem kerültek közelebb a zavarba ejtő eset megoldásához. A férfiak mind 45 éves koruk alatt hunytak el, és jóval magasabbak voltak a korabeli átlagnál. A szakértők szerint gladiátorok, katonák, esetleg bűnözők lehettek, akik erőszakos halállal fejezték be földi pályafutásukat egy arénában, számolt be a The Guardian.

A sírokat a mai yorki Driffield Terrace egyik kertje alatt találták meg, amely az egykori római város határánál feküdt. A területről úgy vélik, hogy egy különleges temetkezési hely volt azok számára, akik gladiátorként harcoltak, vagy egy arénában haltak meg.

A férfiak zömét lefejezték minden bizonnyal a haláluk előtt, esetleg utána. A fejüket általában a lábaik közé, vagy a lábuk tetejére, olykor pedig a mellkasukra helyezték. Borzalmas haláluk ellenére becsülettel eltemették őket, sokuknál különböző temetkezési tárgyak is voltak. A csontvázak vizsgálatai során megállapították, hogy mindegyiküknek volt régi, begyógyult harci sérülése, továbbá az elemzések azt is kimutatták, hogy egy kivételével mindegyiknek barna haja és barna szeme volt.

Egy évtized után ismét elővették a csontokat, és a Yorki, Durhami, Readingi, Sheffieldi, Dublini, valamint az Utrechti Egyetem szakértőiből álló kutatócsoport egy úttörő vizsgálat alá vetette őket. A radioaktív izotópok segítségével megállapították hogy hány évet éltek. Kilenc csontvázon egy teljes genomelemzést is lefuttattak: közülük heten az említett római temetőből származtak, továbbá egy vaskori (római kor előtti) nőt és egy angolszász férfit is górcső alá vettek.

A vizsgálatok szerint a yorki rómaiak genetikailag hasonlítanak a kelet-yorkshire-i Meltonban talált vaskori asszonyra, ami azt sugallja, hogy mindannyian a környékről származtak. Az izotóp-változatok szerint sok időt tölthettek Britannián kívül is. A férfiak gyermekkorukban meglehetősen rossz egészségügyi állapotnak örvendtek. A további elemzések azt is megállapították, hogy a rómaiak genetikailag már nem a Yorkshire-ben, hanem Walesben élőkkel mutatnak bizonyos fokú rokonságot.

„Ezek az eredmények megerősítik a Római Birodalom kozmopolita jellegét még ezen a félreeső, északi vidéken is” – magyarázta Dan Bradley, a Dublini Trinity College molekuláris genetikusa. „Az izotóp- és a genomkutatás figyelemreméltó eredményeket produkál az utóbbi időben a római világ lakosságának és migrációs mintáinak megértésében” – mondta Christine McDonnell, a Yorki Régészeti Alap kurátori vezetője. Hozzátette: „ez a rendkívül izgalmas, pionír munka egy jövőbeli alap lehet a csontvázak eredetének megértésében. A későbbiekben finomodhatnak a módszerek, és még jobban le tudjuk majd szűrni, hogy egyes emberek egykoron mely vidékeken éltek.”

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Megfejtették a fejeikkel a lábaik között eltemetett gladiátorok egyik rejtélyét

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra