Múlt-kor.hu

„Láznak ifjú serege” vagy „bárgyú eszmezavarosok” – kik voltak a galileisták?

„Láznak ifjú serege” vagy „bárgyú eszmezavarosok” – kik voltak a galileisták?

Ha áthaladunk az Anker közön, a második szám kapualja előtt, ma már nyomát sem találjuk annak, hogy 1910 és 1919 között itt működött a híres-hírhedt ateista-materialista diákegyesület, a Galilei Kör. És Csurka István máris megfordul a sírjában, hiszen utolsó darabjának, a nagy port kavaró, egészen szürreális Hatodik koporsónak már a nyitójelenetében elsuttogják, hogy az egyik Magyarországcsonkító tudjukki „állítólag tagja volt a Galilei Körnek”. 1990-ben kalapáccsal verték le a Galilei Kör Anker közi emléktábláját, mindez szokatlan indulat egy diákegyesülettel szemben. Miért? Többek között erre keres választ a diákegyesület történetét 1960 óta monografikus jelleggel elsőként feldolgozó, levéltári anyagokra, kiadott és kiadatlan visszaemlékezésekre, a Galilei Kör kiadványaira és korabeli sajtóanyagokra építő Radikálisok, szabadgondolkodók, ateisták – A Galilei Kör (1908–1919) története című, az egyesület tevékenységéhez köthető kultuszt és ellenkultuszt egyaránt dekonstruálni igyekvő munka. 

„Kereszt-heccek” és a századelő magyar Galileije

Ha egy átlagos műveltségű embernek – legyen inkább történelem szakos – három ismert galileistát kéne megneveznie, jó eséllyel Rákosi Mátyás, Révai József és Korvin Ottó lenne a válasz. Ezek pedig nagyon súlyos nevek, melyek a mai napig ránehezednek a Galilei Kör emlékezetére. Kicsit olyan ez, minthogy sokak Nietzschéről menten a nemzetiszocializmusra asszociálnak, pedig azért mégse.

Ez hasonlóan igaz a Galilei Körre. A Galilei Körből valóban kommunista népbiztosok, népbiztos-helyettesek és népbiztossági funkcionáriusok sora került ki, a Tisza István elleni négy merényletkísérletből is kettő galileisták nevéhez fűződik, azonban a diákegyesület egy hangsúlyozottan apolitikus, szabadgondolkodó, az önképzésre és a tudományra esküvő társaságként indult. Ady Endre a „Láznak ifjú serege” címmel illette a galileistákat, versek sorát dedikálta a Galilei Körnek (A márciusi Naphoz, Új tavaszi seregszemle, Piros gyász ünnepén, Véres panorámák tavaszán), fellépett rendezvényein, Jászi Oszkár pedig így írt a galileistákról a Galilei Kör megalakulásának ötödik évfordulóján: „a nemzedék, amely átvezetheti Magyarországot a Balkánból Nyugat-Európába”.

A Galilei Kör 1908. november 22-én alakult, az ateista-evolucionista jogbölcseleti tanár, Pikler Gyula elleni támadások és az akkor már közel egy évtizede állandósuló egyetemi „kereszt-heccek” idején. A „kereszt-heccek” a körül folytak, hogy az állam és egyház 19. század végi szétválasztását követően maradhatnak-e feszületek az állami oktatási intézményekben, s egy 1900-as provokatív akciót (a Budapesti Egyetemen egy Szent Korona-reliefről ismeretlen elkövetők leverték a gipszkeresztet) követően kitört a kultúrharc az egyetemi életben is. Ha egyszerűsítjük a történteket, akkor az 1900-ban alapított katolikus Szent Imre Kör tagjai „kereszt-akcióik” során újra és újra kereszteket helyeztek ki demonstratív helyekre, melyeket a szekularizáció hívei leszedtek; előbbieket „klerikálisozták”, utóbbiakat leginkább „zsidózták”, és sokszor ütötték egymást.

Az egyetemi tettlegességek 1907 őszén, a „Pikler-hecc” során hágtak tetőpontjukra. Az egyetem jogbölcseleti professzorát, Pikler Gyulát – az akkorra már tisztán radikális Társadalomtudományi Társaság elnökét – „belátásos” elmélete miatt támadták meg. Pikler evolucionista-történelmi materialista alapon szembe ment a korban domináns természetjogi elképzelésekkel, és azt tanította, hogy a nemzet, az állam és a törvények nem egy isteni igazságból levezethetők, hanem emberi szükségletek kielégítésére jönnek létre, ezért az államformát és a törvényeket a tradíciók helyett az adott kor szükségleteinek megfelelően kell alakítani.

A legnagyobb felháborodást Piklernek a nemzettel kapcsolatos megállapításai váltották ki. E szerint a nemzet, így a magyar is, nem örök. Egy meghatározott kor szükségleteire válaszolva jöttek létre, amikor az emberi szükségletek már a törzsnél, nemzetségnél magasabb szervezeti-társulási formákat igényeltek. Ennek – és az evolucionista logikának – megfelelően a jövőben el fog következni az idő, amikor a nemzetet is felváltják a nemzetnél nagyobb egységek, szervezeti formák, legvégül az örök békét megteremtő világállam.

Piklert azzal vádolták, hogy becsmérli a nemzetet és a kereszténységet, hallgatói körében pedig cinizmust terjeszt azzal, hogy a történelem mozgatórúgójának a magasztos célok helyett az anyagi érdekeket teszi meg. Mindezért – elsődlegesen a Szent Imre Kör tagjai - az egyetemről eltávolítását követelték, előadásait tüntetésekkel kezdték zavarni, Pikler azonban rendkívül népszerű előadó volt, tanítványai kiálltak mellette, és a jogász tanítványokhoz idővel orvosok, gyógyszerészek, mérnökök és kisebb számban bölcsészek is csatlakoztak, akik Pikler esetében a tudomány és az oktatás szabadságának ügyét pillantották meg. Piklerből amolyan század eleji magyar Galilei lett: a tudós, akit el akarnak hallgattatni.

Az elhúzódó egyetemi összecsapások során a Piklert védő hallgatókból állt össze az a szabadgondolkodó diáktársaság, amely az egyetemi kultúrharc „nemzeti-keresztény” kihívásaira mintegy baloldali radikális válaszként alapította meg a Galilei Kört. Galileo Galilei nevének felvételét maga Pikler javasolta, a diákegyesület első elnökévé az akkor huszonkét éves Polányi Károlyt választották. Mivel új diákegyesület alakításához minisztériumi engedély szükségeltetett, melynek megszerzésében az alapítók nem reménykedtek, így a Galilei Kör a nemzetközi szabadgondolkodó mozgalomba illeszkedő Szabadgondolkozás Magyarországi Egyesületének főiskolai fiókjaként alakult meg, a szellemi támogatás Jászi Oszkár szociológiai folyóirata, a Huszadik Század körétől, az anyagi pedig a radikális szabadkőműves páholyoktól (mint a Comenius vagy a Jászi által alapított Martinovics) érkezett. Jászi Oszkár, Kunfi Zsigmond, Rónai Zoltán, Szende Pál és Varga Jenő a Galilei Kör legfőbb előadói közé tartoztak, nevezhetjük őket a galileisták mestereinek. És noha ritkábban adott elő, mindenképp idevehetjük Szabó Ervint is.

Az erősen polgári radikális Galilei Kör magát elsődlegesen a „nemzeti-keresztény” egyetemi és főiskolai egyesületekkel, főként a Szent Imre Körrel szemben határozta meg, de vállaltan ateista egyesületként mindennemű „felekezetiségtől” elhatárolódott, a protestáns Bethlen Gábor Körtől és a cionista hallgatók Makkabea Körétől is.

Magazin

Darwin, diáknyomor és antialkoholizmus

A Galilei Kör jelentős részben a hátrányként érzett zsidóságukból kilépni vágyó, vallásukat elhagyó, magukat magyarnak valló, de a többségi társadalom által továbbra is zsidóként számon tartott – és sokszor le is zsidózott –, a kis- és középpolgári, a teljes be nem fogadottság és a szociális helyzetük miatt radikalizálódásra hajlamos egyetemi és főiskolai hallgatókat tömörítette. Az ateista-szabadgondolkodó, a vallással szemben a tudományra esküvő Galilei Kör a hátránynak érzett zsidóságból való kilépés lehetséges terepeként működött, hasonlóan a nemzetközi munkásmozgalomhoz. Ez magyarázza a galileisták későbbi nagy átjárását a Galilei Körből a kommunista pártba.

A tagság az első, 1908/1909 tanév végére elérte a kilencszázat. Később ezer és ezerszáz körül mozgott a taglétszám. A tagdíj félévente egy korona volt. (A Szent Imre Köré hat.) 1910-ben költöztek az Anker közi klubhelyiségbe, volt itt olvasószoba a legfontosabb napilapokkal, folyóiratokkal és tudományos periodikákkal. A tagdíjakból egy mikroszkópra is összespóroltak. Darwinisták voltak, konzervatív kritikusaik azzal élcelődtek, hogy a galileisták „Ős-sejt hoztá”-val köszöntik egymást „Isten hozta” helyett.

A Galilei Kör minden dogma ellen harcot hirdető, szabadgondolkodó diákegyesület volt. A pozitivizmus alapján álló „szabadgondolkodás” ideológiája legszélesebb értelmemben előítélet-mentességet jelentett a századfordulón. Az „előítélet” fogalmába beleértették a babonát, a vallási és tudományos dogmatizmust, a hagyományokat, a tekintélyekbe vetett hitet. Mindezen hitek, dogmák, hagyományok, tekintélyek helyébe az egyéni tapasztalatokon alapuló autonóm ítéletalkotást helyezték, erre esküdtek és ezt „új világszemléletnek" nevezték. A galileistáknak a tapasztalás fogalmának abszolutizálására (amit a tapasztalattal „ellenőrizni nem lehet, arról gondolkozni sem szabad” – írta a fiatal Polányi) építő természettudományos világnézetének kialakulására a legnagyobb hatással Ernst Mach volt Az érzékletek elemzésével, mely először magyarul a Galilei Kör kiadásában jelent meg. Freudnak is első hazai népszerűsítői közé tartoztak.

Az egykori klubhelyiség bejárata

Mach neve mutatja, hogy a természettudományok erős kultiválása jellemezte a galileistákat, akik között az országos átlaghoz képest felül voltak reprezentálva a mérnök- és az orvostanhallgatók, szemben a hagyományosan jogászi dominanciájú tradicionálisabb diákegyesületekkel. Az önképző galileisták, akik jelmondatul a „Tanulni és tanítanit" választották, elsődleges céljuknak a tudomány szabadságát – ezzel együtt az oktatás egyházi hatásoktól és befolyásoktól történő „megtisztítását” – és a szegényebb hallgatók vallásuktól független támogatását tartották. A galileisták diákszociológiai felméréseket végeztek, bizonyos szempontból a Galilei Kör munkájának egyik legmaradandóbb, a könyvtárakban máig fellelhető alkotása az egyetemi diákság szociális helyzetét felmérő, A budapesti diáknyomor című 1909-es, a Magyarországon akkor úttörőnek számító kérdőíves módszerrel felvett statisztika.

Az egykori galileisták közül nemzetközi hírű tudósok sora került ki, mutatva, hogy milyen színvonalas munka folyhatott az Anker közi klubhelyiségben, az önképző szemináriumokon és vitaesten. 1912-ben a kémiai Nobel-díjas Wilhelm Ostwald volt a galileisták vendége, az irodalmi teaesteken Babits Mihály, Balázs Béla és Karinthy Frigyes szórakoztatta a nagyérdeműt. Mikor meglátogatták a Szépművészeti Múzeumot, Kernstok Károly kalauzolt (Kernstok egykori villája ma romokban áll felújításra várva Nyergesújfalun.) A galileisták pályázatokat hirdettek, tudományos ismeretterjesztő könyveket adtak ki (Galilei Kör Könyvtára, Galilei Füzetek), folyóiratot működtettek (az 1911-1914 között működő, valamint 1918-1919-ben rövid időre újrainduló Szabadgondolat – itt publikálta Lukács György A bolsevizmus mint erkölcsi problémát), továbbá idővel nyitottak a munkásoktatás felé.

Munkásmatinékat is szerveztek, Gorkij és Zola műveiből adtak elő részleteket a kékgalléros nézőknek, akiknek nemcsak előadásokkal kívántak proletáröntudatot adni, de antialkoholista propagandájukkal a munkásalkoholizmust is igyekeztek visszaszorítani. Nemcsak egészségvédelmi okokból, hanem mert alkoholistákkal nem lehet osztályharcot vívni - gondolták. Az 1910-es évek elejéről ugyanis a Galilei Kör a Magyarországi Szociáldemokrata Párttal is szorosabb kapcsolatba került, az 1912. május 23-i választójogi tüntetésen történő szervezett részvétellel pedig az egyesület vállaltan feladta addig hirdetett politikamentességét.

„Pióca” papoktól a háborúellenes röpiratokig

Az első világháborúig terjedő időszakot, a Galilei Kör 1908 és 1914 közötti korszakát azért elsődlegesen az antiklerikális tevékenység jellemezte, legyen szó tudományos igényű előadások tartásáról, a papok piócának nevezéséről vagy a tantermekbe kihelyezett keresztek leszaggatásáról. Az antiklerikalizmus szükségszerűen következett a szabadgondolkozó ideológiából. A vallások létrejöttét a szabadgondolkodók nem Istennel, hanem pszichológiai és kulturális antropológiai érvekkel értelmezték, miszerint egykor az ősember magyarázatot keresett a természeti jelenségekre, például arra, hogy miért villámlik. A szabadgondolkodó szerint amennyiben az ember elér arra a „fejlettségi fokra”, hogy tudományos magyarázatot képes adni a természeti jelenségekre, már nincs szüksége vallásra.

A galileisták vallották, hogy csak a tudomány által lehet szabad az ember, azzal, hogy megismeri a természet törvényeit és ezáltal kikerül a „babonák” uralma alól. Az egyházban, azzal, hogy szükségszerűen tekintélyelvű dogmákat ad, a tudomány fejlődésének legfőbb akadályát látták, ezért hirdettek harcot ellene, és követelték állam és egyház teljes szétválasztását, az oktatás maradéktalan vallástalanítását. „Az egyházat a kultúra ítélőszéke bitóhalálra ítélte” – írta Polányi. A katolikus egyháznak “a sötét középkorban” szerzett javait pedig szekularizálni és szétosztani szánták a galileisták, ezzel szándékoltak enyhíteni a századelő magyarországi földéhségén, amely a kivándorlás elsődleges okozója volt.

„Mikor a klerikalizmus által halálos ágyába fektetett Spanyolország készül lerázni magáról piócáit, mikor Franciaország kikergette a fekete sereget, a mi vezéreink, a mi uraink az ország földjéből, az ország pénzéből mérhetetlen vagyont pocsékolnak az új középkor lovagjainak istápolására. Ennek nem szabad így maradnia” – írták a galileisták első felhívásaik egyikében, nem sokkal a Franciaországból kiutasított szerzetesek magyarországi befogadása után. A sokszor nyomorúságos körülmények között élő egyetemistáknak pedig szociális izgatással üzenték: „Míg ti előttetek becsukják az egyetem kapuját, ha a tandíjból csak egy fillér is hiányzik: hatszázezer koronák jutnak templomjavításra.” A Galilei Kör minden alkalmat megragadott, hogy fellépjen az egyházak egyetemi jelenléte ellen, az egyik legnagyobb galileista akció a Műegyetem 1911-ben átadott épületének felszentelése ellen szervezett tiltakozás volt.

Az első világháború kitörésétől kezdve az „antiklerikalizmus” helyett az „antimilitarizmus” került a Galilei Kör tevékenységének előterébe. Az 1914 előtti „régi galileisták” nagy részét bevonultatták, a Galilei Kör több korábbi elnöke, mint Polányi Károly vagy Rubin László a frontra került. Az 1914 őszétől az Anker közi klubhelyiségben „új galileisták” a korábbi természettudományos világnézeti és ismeretterjesztő topikok helyett elsősorban a háború gazdasági és szociális vonatkozásaival kezdtek foglalkozni.

A galileisták háborúellenessége marxista eszmei alapokon nyugodott, írások és előadások sorában fejtették ki, hogy a háborún csak a tőkések, a hadseregnek szállító földbirtokosok és a ranglétrán magasan álló katonatisztek nyerhetnek, az osztálytársadalomban alul lévőknek semmi érdekük nem fűződik hozzá. A háborúellenes galileista rendezvények közül mindenképp meg kell említeni a Jaurés-gyászünnepélyt 1915-ben, amit a háborút ellenző francia politikus meggyilkolásának első évfordulóján tartottak. Ady ekkor írta az Emlékezés nagy halottra című művét, ez volt az utolsó verse, amelyet a Galilei Körnek küldött. A költő 1919. januári halálakor a Galilei Kör saját halottjának tekintette Adyt és ravatalánál galileisták álltak sorfalat.

A galileisták őrt állnak Ady ravatalánál

1916-ban orosz tanfolyam indult a Galilei Körben: „Beszéljünk mi is oroszul, cselekedjünk mi is oroszul!” – ez lett a nem hivatalos jelmondat a „Tanulni és tanítani” helyett. 1917-től a Galilei Kör rendszeres résztvevője lett a szakszervezetek háborúellenes tüntetéseinek.

A háborút történelmi materialista szempontból elemző előadások, szemináriumok és rendezvények felszíne alatt megkezdődött a galileisták illegális háborúellenes tevékenysége. Röplapokat nyomtattak és juttattak a katonák közé. Ez vezetett a Galilei Kör 1918. januári bezárásához és a Galilei-perhez. 1918. január 5-én ugyanis a budapesti katonaszállások környékén háborúellenes röpiratok százait találták, kisebb részt felragasztva, nagyobbrészt szétszórva: „Katonatestvérek!” (…) Az orosz katonák már rájöttek, hogy a föld, melyet meg kell hódítaniok, a saját országukban van.” Mint kiderült, a röpiratokat a Galilei Kör egyes bolseviknak nevezhető tagjai készítették, sokszorosították és ragasztgatták ki. Egy szerelmespár, a húszéves Duczynska Ilona mérnök (a későbbi Polányi Károlyné) és a szintén húszéves Sugár Tivadar orvostanhallgató álltak az akció centrumában. Szabó Ervin támogatta a fiatalokat a fogalmazásban, noha a röpirat mintája már megvolt: a Svájcban tanult Duczynska Ilona csempészte Magyarországra a forradalmi szocialisták 1917. márciusi zimmerwaldi kiáltványát.

A röpiratok nyomásához szükséges sokszorosítógépet egy Sólyomként emlegetett Solem nevű orosz férfi szerelte össze nekik, aki az egyik galileista szomszédságában lakó 1905-ös orosz politikai emigránsnál, Vlagyimir Jusztusznál tartózkodott ebben az időben. Konspiratív akció volt, a legtöbb részletet csak fél évszázaddal későbbi visszaemlékezésekből ismerjük. Azt is csak utólag tudtuk meg, hogy Duczynska még 1917 nyarán merényletet tervezett Tisza István ellen. (1918. október 16-án egy ifjúmunkás galileista, Lékai János már rá is lőtt Tiszára, de pisztolya csütörtököt mondott.)

A kör bezárul

Az 1918. január 5-i akció után egy héttel, január 12-én a rendőrség megjelent a Galilei Kör Anker közi helyiségében, és a kört feloszlatták, irattárát, könyveiket, készpénzkészletét lefoglalták. A röplapozással gyanúsított galileistákat több hullámban tartóztatták le január végéig. Közel nyolc hónapi vizsgálati fogság után az 1918. szeptember 19-25-én tárgyalt Galilei-perben Duczynskát és Sugárt ítélték el, előbbit két, utóbbit három évre. Az ítéletnek bal- és jobboldalon egyaránt megvolt a maga jellemző cselekményesítése.

A baloldalon Duczynska és Sugár elítélésében „antimilitarizmusért” 1918. szeptember 25-én, éppen azon a napon, amikor a Monarchiával szövetséges Bulgária békét kért az antanttól, a hatalmához végsőkig ragaszkodó magyar uralkodó osztály szimbolikus jelentőségű elnyomó aktusát látták, ahogy például Böhm Vilmos írta memoárjában. Ezzel szemben a jobboldalon az „idegen” galileisták röplapozása az utolsó pillanatig hősiesen küzdő magyar nemzet hátba szúrásaként értelmeződött, és ennek megfelelően értékelték az ítéletet túl enyhének, mint például Tormay Cécile a Bujdosó könyvben.

A két galileista nem sokáig volt börtönben: 1918. október 30-án a forradalmi tömeg kiszabadította őket a Conti (ma Tolnai Lajos) utcai fogházból, Sugár Tivadar a Galilei Körben korábban éveken át előadó újságíró-kritikus, Pogány József helyetteseként a Katonatanács egyik vezetője lett. Ekkor már a Galilei Kör helyiségét is újra megnyitották, a lepecsételt ajtókat a Nemzeti Tanács megalakulásának hírére, 1918. október 24-én tépték föl a galileisták. Az újrainduló egyesület diákjóléti követeléseket tett közzé, földreformtervezetet fogalmazott meg, ám a Galilei Kör eközben sajátos eszmei küzdelem színtere lett. A Kun Béla-párt, a Kommunisták Magyarországi Pártja 1918. november 24-i alakulásakor számos galileistát ott találunk, ám a frontról hazatérő „régi galileisták” felléptek a szabadgondolkodó egyesület bolsevizálódása ellen. Ahogy Polányi Károly írta utóbb: „A rettenetes erővel feltörő bolsevista eszmevilág ellen aktíve küzdöttem.”

1918-1919 fordulóján a bolsevik expanziót képviselő „új galileisták” és a kör autonómiáját védő „régi galileisták” küzdelméből végül az előbbiek kerültek ki győztesen. A Galilei Kör 1919. március 21-től szervezetileg megszűnt, mondhatjuk, hogy feloldódott a kommünben: a marxizáló történetírás ezt azzal magyarázta, hogy mindez azért következett be, mert a Tanácsköztársaság politikája menten megvalósította a Galilei Kör akkor már egy évtizede propagált programját. Ha kevésbé ideologikus választ keresünk, akkor a Galilei Kör feloldódásának okaként egyszerű „humánerőforrás”-szempontokat jelölhetünk meg: a kommün vezetése által szándékolt radikális elitcsere egyszerűen igényelte a galileisták szerepvállalását, akik otthagyván klubhelyiségüket hamar népbiztosságokon és újságok vezető pozícióiban találták magukat. Hogy aztán legtöbbjük 1919 augusztusa után emigráljon.

Polányi Károly és Duczyńska Ilona 1939-ben, Kentben

Az emigrálásoknak is köszönhető, hogy a Horthy-korszakban a Galilei Kör történetének jobboldali elbeszélése – Tormay Cécile Bujdosó könyvének Galilei Kör-képéről szóló emelzés itt olvasható –, amely a galileistákban csak nemzetellenes zsidó-kommunista züllesztőket látott – „titkos társulat zsoldján kitartott bárgyú eszmezavarosok”-at –, konkurencia nélkül maradt, és egészen 1945-ig uralta a Galilei Kör emlékezetét. 1945 után pedig a munkásmozgalom-történetbe igyekeztek a Galilei Kört maradéktalanul integrálni, elfedve az egyéb tendenciákat. Pedig a szabadgondolkodó diákegyesület jóval több volt, mint Rákosi, Révai és Korvin, és különösen a számos nagy pozitív eredményt hozó 1908-1914 közti önképző, ismeretterjesztő és szociálpolitikai tevékenysége miatt a Galilei Kör helye megkérdőjelezhetetlenül ott van a legjelentősebb magyar diákegyesületek között. 

A kör jelentősége ellenére azonban 1960 óta lényegében nem jelent meg tudományos monográfia a nemzetközi hírű tudósok sorát adó diákegyesület történetéről. A nemrég megjelent, levéltári anyagokra, kiadott és kiadatlan visszaemlékezésekre, a Galilei Kör kiadványaira és a korabeli sajtóanyagra építő, Radikálisok, szabadgondolkodók, ateisták – A Galilei Kör (1908–1919) története című munka ezt a hiányt kívánja betölteni, elsősorban a diákegyesület történetének 1908–1914 közti „nagy korszakára” koncentrálva, de ismertetve a galileisták 1914 utáni, a Galilei Kör 1918. januári bezárásához vezető antimilitarista tevékenységét is. A galileisták 1918–1919-es eseményekben játszott szerepéről tudottakat is eddig nem ismert részletekkel gazdagítja a diákegyesület történetének feldolgozása.

A kötet bemutatója 2017. április 22-én (szombaton) 14 órakor, a 24. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon kerül megrendezésre.

Helyszín: MILLENÁRIS, 1024 Budapest, Kis Rókus u. 16–20., B csarnok, Márai Sándor terem.

Résztvevők: Csunderlik Péter, Pók Attila, Konok Péter

Moderátor: Földes György

A szerző a Politikatörténeti Intézet tudományos munkatársa

„Láznak ifjú serege” vagy „bárgyú eszmezavarosok” – kik voltak a galileisták?

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2017. tavasz: Nők a fronton

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr
Impresszum

Főszerkesztő: Bartal Csaba
Felelős szerkesztő: Kulcsár Ádám
Munkatársak: Ács Tibor Adrián, Czókos Gergő, Hajdu Tibor, Tóth Judit

Kapcsolat

info@mult-kor.hu

 

Váltás az asztali verzióra