Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Lakóépület állt a világ legnagyobb kőgyűrűjében

2019. április 12. 13:04 MTI

Az Avebury henge néven ismert őskori emlékmű foglalja magába a világ legnagyobb kőgyűrűjét. Eddig azonban sokkal kevesebb információval rendelkeztünk róla, mint híres szomszédjáról, a Stonehenge-ről.

<

Az emlékműről azt gondolták a legújabb ásatások alapján, hogy egyszerű lakóépület – olvasható a New Scientist tudományos magazinban. A kőgyűrű a nagy-britanniai Wiltshire megyében található, mintegy harminc kilométerre a Stonehenge-től. Az óriás kőgyűrű, mely 332 méter széles, két további kisebb kőkört foglal magába, valamint egy kör alakú árok és egy sánc is körbeveszi.

Hogy hogyan keletkezett ez a nem mindennapi műemlék, idáig ismeretlen volt, mivel nem tanulmányozták olyan mélyrehatóan, mint a Stonehenge-t. A legutolsó nagyobb ásatás az 1930-as években folyt, ekkor azonban még nem sikerült meghatározni, hogy az Aveburyt egyszerre építették meg, vagy fokozatosan érte el a ma látható formáját.

Az új kutatásban Mark Gillings és munkatársai a Leicesteri Egyetemről földradarokat használtak, hogy a talaj mélyén levő elemeket megvizsgálják, illetve a korábbi ásatások eredményeit is feldolgozták. A kutatócsoport a vizsgálatot a délen fekvő kisebb kőkörrel kezdte, mely száz méter átmérőjű. A radar a kör közepén egy függőleges kövekből felépülő, harminc méter oldalszélességű négyzetet azonosított a föld mélyén, ami nagy meglepetést okozott a kutatóknak. A négyzet pedig egy másik építmény köré épült, amely nagy valószínűséggel egy lakóépület lehetett.

A felfedezés nyomán a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a műemlék egy átlagos háznak indult az újkőkorszak kezdetén. Hasonló korú épületek és a helyszínen talált kovakő szerszámok alapján az eredeti épület időszámításunk előtt 3700 körül keletkezhetett. A kőkört valamivel később emelhették, így létrehozva az emlékművet, amely később egy újabb gyűrűvel és sánccal lett lezárva. A kiásott cserépedények alapján ez i. e. 3000 táján történhetett. A műemlék kialakulása tehát egy többlépcsős folyamat eredménye.

A kérdés, hogy vajon mi vezette rá az őskori embereket, hogy egy sima lakóház köré egy hatalmas emlékművet emeljenek? Lehetségesnek vélik, hogy a leszármazottak számára bírt különös jelentőséggel az épület, és az őseikről kívántak megemlékezni az építménnyel, bár ez a feltevés még bizonyításra vár. A kutatócsoport további ásatásokat tervez, és abban reménykedik, hogy a következő öt-hat évben fényt deríthet az építmények pontos kronológiájára, továbbá a másik belső kőkört is szeretné megvizsgálni.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Lakóépület állt a világ legnagyobb kőgyűrűjében

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra