Kitalált észak-amerikai utcaképekkel verték át vásárlóikat a 18. századi metszetkészítők

2018. augusztus 15. 15:34 Múlt-kor

Sokan mondják, hogy az utánzás a hízelgés legőszintébb formája. Első ránézésre ez akár irányadó elvnek is tűnhet, ha a 18. század európai és amerikai festői, metszetkészítői, gravírozói és litográfusai munkáját nézzük: a különféle nyomatok készítői legtöbbször kortárs festmények vagy rajzok alapján készítették el műveiket, de sokszor mások nyomatainak egyes elemeit egy az egyben átvették.

E módszerek valódi oka azonban természetesen inkább a költségkímélés volt, mint a mások munkája iránt érzett őszinte csodálat. Ez egyáltalán nem meglepő, tekintve, hogy a legtöbb nyomatkészítő igen kevés profittal számolhatott termékei eladásából. Emellett az eredetiség, mint művészi erény gondolata éppen a 18. század táján kezdett először gyökeret verni, így a legtöbben még nem tartották fontosnak, és nem éreztek semmiféle inhibíciót mások munkájának lemásolásában.

Az 1770-es és 1780-as évek folyamán Balthasar Friedrich Leizelt és Franz Xaver Habermann több különleges, a korban „vue d'optique” vagy „vue perspective” néven ismert művet is készített. Ezeket arra szánták, hogy egy zograszkóp nevű lencsés eszközön keresztül nézve háromdimenziósnak tűnő képet adjanak. Leizelt és Habermann képei közül több észak-amerikai helyszíneket ábrázol, mint például Bostont, New Yorkot, Philadelphiát vagy Québec városát. E nyomataik azonban – az európai helyszíneket ábrázolókkal szemben – nem az adott városok létező, kortárs látképei alapján készültek, hanem más, európai városok panorámáiból lettek úgymond „összeollózva”.

A német párosnak vélhetően nem volt hozzáférése semmilyen képhez az észak-amerikai helyszínekről, így mintáikhoz a kor kellemes megjelenésű európai városaiból használtak fel elemeket. A Michigani Egyetem Clements Könyvtárának 25 „vue d'optique” van a birtokában, amelyek közül több Leizelt és Habermann a németországi Augsburgban kiadott, „Collection des Prospects” nevű gyűjteményéből van, amely az amerikai függetlenségi háború idején keletkezett. A képek közül többön is felfedezhetőek igen „kreatív” megoldások az amerikai helyszínek ábrázolására.

Egy Richard Paton angol festő 1775-ös, az angliai Deptford kikötőjét ábrázoló festménye alapján készült metszet elemei például két külön „vue d'optique”-on is előfordulnak, amelyek egyébként Philadelphiát és New York-ot hivatottak ábrázolni. Mindkét esetben kikötői jelenetekről van szó, amelyek különböző mértékben tartalmaznak elemeket a deptfordi jelenetből, és vélhetően más európai kikötői jelenetekből is.

Habermann egyik saját nyomatán a bostoni King Streetre (amelyet ő Rue Grande-nak nevez) egy képtelenül díszes presbiteriánus templomot helyez, amilyen semmiképpen sem volt jellemző a gyarmati építészetre. Egy másik képe III. György király 1770-ben emelt szobrának ledöntését ábrázolja New Yorkban. Ebben az esetben mind az utcakép, mind a szobor hibás. Az épületek a bostoni látképhez hasonlóan egyáltalán nem a gyarmati építészetet képviselik, III. György szobrát pedig csak részben „találta el” Habermann: az igazi New York-i szobor Marcus Aurelius császár római lovasszobráról lett mintázva, így a brit uralkodó is római tógában, lóháton szerepel rajta, míg Habermann „vue d'optique”-ján ugyan tógában van III. György, azonban ló nélkül. Emellett a szobrot ledöntő alakok nagy része afroamerikaiként van ábrázolva, ami vélhetően szintén nem felelt meg a valóságnak – az oldal, amelyik a szabadság ígéretével maga mellé igyekezett állítani a rabszolgákat a háború folyamán, a brit volt.

Tekintve, hogy Leizelt és Habermann vásárlói körének többsége jó eséllyel maga sem járt sosem Észak-Amerikában, nagy részüknek nem tűnhetett fel, hogy az ábrázolásoknak kevés közük van a valósághoz. Mindemellett a „vue d'optique” elsődleges rendeltetése nem a helyszínek pontos ábrázolása volt: az emberek társasági összejövetelekkor vették őket elő a zograszkóppal együtt, és elsősorban a háromdimenziós hatásokon csodálkoztak szórakozásképpen.