Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Kicsit már kevésbé ferde Pisa híres tornya

2018. november 22. 16:53 MTI

Egy húsz évvel ezelőtti látványos mentőakciónak köszönhetően egyre kevésbé ferde a híres pisai torony: a fehér márványból készült építmény négy centiméterrel egyenesebb lett. 

<

A toszkán város jelképe stabil, „egészségi állapota” elégedettségre ad okot - derült ki egy  szakértői csoport friss értékeléséből, melynek tagjai már 17 éve figyelik az építmény mozgását. A torony stabilabb, mint ahogyan azt a Michele Jamiolkowski építészmérnök vezette nemzetközi bizottság korábban megjósolta - írja az Il Tirreno toszkán napilap. A bizottság 1993 és 2001 között dolgozott a helyreállítási munkálatok tervezésén és koordinálásán.

A 800 éves tornyot a talapzat alatt 44 centiméterrel elhelyezett több tonnányi súlyokkal „húzták egyenesre”. Az akció során erős acélsodronyokkal biztosították az építményt. Az 58,5 méter magas épület már 1173-as elkészülte után elkezdett dőlni. Amikor a függőlegestől 4,5 méterrel tért el és összeomlással fenyegetett, 1990-ben lezárták a látogatók elől. A világörökségek közé tartozó pisai ferde tornyot 2001-ben, tizenegy év után nyitották meg újra.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Kicsit már kevésbé ferde Pisa híres tornya

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra