Múlt-kor.hu

Mi történt a szülinapomon?

Keresési feltételek:
Hónap: december  •  Nap: 09
14 találat
[1]

1437. december 9.

Meghal Zsigmond király

A morvaországi Znaimban meghal Luxemburgi Zsigmond magyar és cseh király, német-római császár. Zsigmond 1368-ban született Nürnbergben, IV. Károly gyermekeként. Már fiatalon eljegyezték Máriával, I. (Nagy) Lajos király leányával. A belpolitikai viharok következtében a házasságra 1385-ben került sor. 1387-nem magyar királlyá koronázták. Uralma során számos problémával szembesült. A főurak kialakuló ligái között kellett egyensúlyoznia, több-kevesebb sikerrel. 1396-ban keresztes lovagok élén támadást indított az Oszmán Birodalom ellen, azonban a sereg Nikápolynál vereséget szenvedett. 1403-ban Nápolyi László személyében trónkövetelő érkezett az országba, de Zsigmond sikeresen lett urrá ellenfelén. A belpolitikai helyzet javulására utal, hogy 1408-ban megalapította a Sárkányrendet, és kancelláriai reformokat is végrehajtott. Mária 1395-ös halála után feleségül vette Cillei Borbálát, így a nagyhatalmú családot maga mellé állította. A király fontos céljának tartotta, hogy megszüntesse a nagy nyugati egyházszakadást. Az 1414-1418 között tartott konstanzi zsinaton egyrészt megégették Husz Jánost, másrészt V. Márton megválasztása jelezte ezen törekvés eredményességét. Husz halála azonban a kirobbantotta a róla elnevezett mozgalmat Csehországban. Zsigmond 1419-ben megszerezte a cseh királyi címet, a hosszú háborúskodás komoly vérveszteségekhez vezetett. A hőn áhított császári címet végül 1433-ban nyerte el. Zsigmond rengeteget utazott, Európa szinte minden részében járt. Annak ellenére, hogy számos ország tartozott az uralma alá, elsősorban magyar királynak tartotta magát. Sokat tett az ország kulturájáért, számos építkezés (Buda, Visegrád) fűződik a nevéhez. Nagyon tisztelte I. (Szent) László királyt, így holttestét a nagy uralkodó mellé Váradon helyezték végső nyugalomra.

[2]

1631. december 9.

Meghal Rimay János, a magyar nyelvű reneszánsz líra képviselője

Gyermekkorától Balassi Bálint bizalmasa, barátja volt, aki költőtársként fogadta műértő véleményét, kritikai javaslatait, rendszeresen leveleztek. 1594-ben tanúja volt Balassi halálának Esztergom ostrománál. Politikusként is jelentős szerepet játszott, volt Bocskai István belső titkára, kincstartója, járt követként Konstantinápolyban, és a kortárs szellemi élet összefogására számos magyar főúrral tartotta a kapcsolatot. Valószínűleg Rákóczi Zsigmond pártfogásával jelent meg 1595-96-ban kötetben a Balassi Bálintnak és testvérének, Ferencnek halálára írott, 9 darabból álló versciklusa, az Epicedium. A ciklusban lírai és epikai elemek keverednek, utóbbiak a vergiliusi, homéroszi eposzhagyományok fölhasználásával. Az alkotás hatott Zrínyi eposzára is. Formailag Balassi költészetének utánzására törekedett, ugyanakkor egyéniségét jelentősen átstilizálta: a keresztényi erények, hősi áldozatvállalás megtestesítőjévé emelte. Erősen allegorikus képalkotás, rafinált rímelés jellemezte. Hangoztatta a szerelmi költészet létjogosultságát, jelentősek vitézi és istenes versei is. Utóbbiakban a bűnöket visszataszító testi tulajdonságokként, bizarr formában jelenítette meg.

[3]

1797. december 9.

Megkezdődik a rastatti békekonferencia

A Német Nemzet Szent Római Birodalma és Franciaország küldöttei a rastatti békekonferencián megvitatják a campoformiói béketárgyalások eredményeit. A campoformiói béke október 17-én az első koalíciós háborút zárta le Ausztria és Franciaország között, továbbá rögzítette Franciaország hatalmának további kiterjesztését a kontinensen. A Rajna bal partja is Franciaország birtoka lett, és ez a tény szolgált a rastatti békekonferencia tárgyalási alapjául. A nagy kérdés a német fejedelmeknek járó kártérítés, ami a Rajna bal parti területeinek elvesztését kompenzálná. A sikertelen tanácskozásoknak végül a második koalíciós háború kitörése vet véget. 1798-ban ugyanis Nagy-Britannia kezdeményezésére megalakult az úgynevezett második koalíció.

[4]

1890. december 9.

Megszületett Gombaszögi Frida

A Színművészeti Akadémia elvégzése után 1909-től a Magyar Színház, 1916-33 között a Vígszínház tagja volt. Férjének, Miklós Andornak halála után visszavonult a színpadtól, s az Athaeneum Kiadó elnök igazgatója lett. 1945-től újrakezdte a színészmesterséget a Nemzeti Színházban és a Vígszínházban, majd 1951-52-ben Pécsett, 1952-53-ban Győrött játszott, 1953-tól 1961-ig ismét a Nemzeti Színház művésznője volt. 1953-56 között a Színiakadémián magatartástant adott elő. Kiváló drámai színésznő volt, lélekábrázoló tehetsége Csehov drámáiban emelkedett a legmagasabbra. Őt tartották a magyar színpad első modern stílusú színésznőjének. Vígjátékokban is sikerrel szerepelt. (Testvérei, Ella, Irén, Margit is színésznők voltak.) 1961. szeptember 6-án halt meg Budapesten.

[5]

1900. december 9.

Megszületett Kérei Klára

A híres zongoratanár Komáromban született. 1949-től 1965-ig a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskolában zongoratanárként működött, közben a zongora módszertan tanára is volt. 1951-től a budapesti Zeneművészeti Főiskolán a gyakorlati tanítást vezette. A kiemelkedő fiatal tehetségekkel nyugdíjba vonulása után is foglalkozott. Mesteriskolát, rádióelőadásokat is tartott. Tanítványai között voltak olyan neves zongoristáink, mint Ránki Dezső és Bogányi Gergely.

[6]

1906. december 9.

Megszületett Grace Murray Hopper amerikai matematikusnő

A modern számítástechnika nagy alakja New York-ban látta meg a napvilágot. A Yale Egyetemen szerzett diplomát matematikából, majd 1943-ban az amerikai haditengerészet szolgálatába állt. Számítógépekkel kapcsolatos tevékenysége szorosan összefonódott a haditengerészetnél kapott feladatával, s a `Navy` megbízásából kezdett el programozóként dolgozni a Harvard Egyetemen is. Itt harmadik programozóként tagja lett az első nagyteljesítményű számítógépet, a Mark I-et kifejlesztő csoportnak. 1949-ben állt munkába az Eckert-Mauchly Computer Company-nál, ahol kifejlesztették a Univac I-et, az első nagyteljesítményű, mindennapi használatra szánt számítógépet. 1952-ben az Univac-re írta meg nevezetes fordítóprogramját, majd 5 évvel később kollégáival megalkották az első angol nyelvű adatfeldolgozási fordítóprogramot is, amely a COBOL (Common Business Oriented Language) nyelv, a főként üzleti-ügyviteli célokra alkalmas programnyelv előfutárának tekinthető. 1966-ban aktív szolgálatra visszahívták a haditengerészethez, hogy felügyelje a számítógépes programok és nyelvek szabványosítási munkáit. 1986-ban ellentengernagyként vonult nyugdíjba. A virginiai Arlington-ban érte a halál 1992. január 1-jén.

[7]

1906. december 9.

Megszületett Dutka Mária művészettörténész

Dutka Ákos költő leányaként Győrben látta meg a napvilágot. 1936-ban a budapesti tudományegyetemen szerzett diplomát. 1926-tól jelentek meg cikkei a Magyarország, a Magyar Művészet című lapokban, több hetilap képzőművészeti kritikusa, 1962-től a Magyar Nemzet vezető munkatársa volt. A XX. századi művészettel és azon belül a magyar művészettel foglalkozott. Könyvet írt az esztergomi Keresztény Múzeum gobelinjeiről. Budapesten hunyt el 1973. augusztus 19-én.

[8]

1916. december 9.

Meghal Théodule Armand Ribot francia pszichológus

A francia kisérleti orvosi pszichológia egyik úttörője Guincamp-ban született 1839. december 18-án. A College de France tanára volt. Főként a figyelem, érzelem, képzelet és emlékezés lélektanával foglalkozott, a lélektani kutatást fiziológiás és patológiás alapra helyezte. Elsőként kezdte meg a normálistól eltérő embertípusok vizsgálatát. Jellemtanában három - érző, cselekvő, apatikus - emberi típust vázolt fel. Megállapította az öregkori és a kóros felejtés törvényszerűségeit is. A lelki tulajdonságok átörökléséről igen jelentős munkát írt, s az hazánkban is megjelent.

[9]

1926. december 9.

Megszületett Henry W. Kendall amerikai fizikus

Kendall 1990-ben nyerte el a fizikai Nobel-díjat az anyag építőköveiről írt értekezéseiért. Jerome I. Friedmannal és Richard E. Taylorral közösen a hatvanas évek vége óta kutatta a témát, kimutatva,, hogy a protonok és a neutronok nem tekinthetők az anyag legelemibb építőköveinek, amint a tudományos körök korábban feltételezték, hanem maguk is tovább bonthatók kisebb összetevőkre, amelyeket a három felfedező fizikus kvarkoknak nevezett el. Kendall alapító tagja volt az Aggódó Tudósok Szövetsége nevű háborúellenes csoportnak, 1973 óta elnökként a szervezet élén állt. E tudóscsoport az atomfegyverek veszélyeiről próbálja minél behatóbban tájékoztatni a közvéleményt, s újra meg újra figyelmeztet az atomerőművek üzemeltetésében rejlő veszélyekre is. Tagjai felemelik szavukat az űrfegyverek ellen is. Kendall 1982-től az Amerikai Művészeti és Tudományos Akadémia tagja volt. Búvárkodás közben érte a halál 1992. február 15-én.

[10]

1970. december 9.

Meghal Mikojan

Artyom Ivanovics Mikojan az állami díjas szovjet-örmény repülőgép-tervező, akadémikus Szanainban látta meg a napvilágot 1905. augusztus 5-én. 1940-ben kinevezték a kísérleti repülőgép-tervező iroda főtervezőjévé. Vezetésével fejlesztették ki a szovjet vadászgépek több típusát: a II. világháborúban alkalmazott MiG-3-as típustól kezdve a legkorszerűbb, hangsebességnél gyorsabb sugárhajtású vadászrepülőgépekig. A tervezőirodát róla nevezték el. Testvére Anasztaz I. Mikojan politikus, államfő volt.

[11]

1990. december 9.

Lengyelország elnököt választ

A 27,5 millió szavazásra jogosult lengyel állampolgár az ország történetében először 1990-ben választhatott közvetlenül elnököt. A legnagyobb esélyes az elmúlt évtizedek legendás munkásvezére, a Nobel-békedíjas villanyszerelő, Lech Waleşa volt. Városa, Gdansk a hetvenes-nyolcvanas évek kelet-európai ellenzékiségének jelképévé vált: lakását éppúgy felkeresték államférfiak, mint névtelen ellenzékiek, többek közt Magyarországról. A rendszert a `Szolidaritás` Waleşa vezetésével megbuktatta; az elnökválasztásnak már nem a régi renddel való leszámolás, hanem az új jellegének meghatározása volt a tétje. Nagyon leegyszerűsítve: a liberális parlamenti demokrácia és a populizmustól sem mentes elnöki rendszer összecsapására került sor. Az előbbit Mazowiecki kormányfő, az utóbbit Waleşa képviselte.
A választások első fordulója (X. 25.) nem várt eredményt hozott: Waleşa ugyan fölényesen nyert, de nem abszolút többséggel (39,1%). A második helyre érdekes módon nem is Mazowiecki, hanem egy - gyakran kalandornak nevezett - lengyel-kanadai-perui üzletember, Tyminski (23,1%) került. Mazowiecki 18,8%-ot, a baloldal jelöltje Cimoszewicz 9,3%-ot kapott. Tyminski eredménye bizonyította a lakosság egy részének fogékonyságát a demagóg álmokra. A második fordulóra a hangadó lengyel politikai körök egy emberként sorakoztak fel a "a mi Lechünk" mögé az "idegennel" szemben. Az eredmény nem is maradt el: december 9-én Waleşa 73%-os többséggel lett Lengyelország államfője. Mikor megkérdezték tőle, kire adta le voksát, mosolyogva azt válaszolta: "A legjobb jelöltre szavaztam." Minden bizonnyal igaza volt: az elmúlt évtized legsikeresebb kelet-közép-európai politikusa került Lengyelország élére.

[12]

1990. december 9.

Milosevicet elnökké választják

Szerbia első szabad választásán a szerb szocialisták szerezték meg a legtöbb helyet a belgrádi parlamentben. Vezetőjüket, Szlobodan Milosevicet elnökké választják.

[13]

1992. december 9.

Tönkremegy Károly és Diana házassága

Az 1981-ben megházasodott Károly wales-i herceg elvált Diana hercegnőtől. A balsorsú házasság a figyelem középpontjába hozta a monarchia problémáit, s egyben megmutatta, hogy a brit lakosságnak gyakran egymással ellentétes elvárásai vannak.

[14]

2003. december 9.

Az ENSZ fellép a korrupció ellen

A korupcióellenes világnap megtartásáról az ENSZ-közgyűlés 2003. évi korrupcióellenes megállapodása rendelkezett. 2003. december 9-én a mexikói Méridában ünnepélyesen megnyitották aláírásra az ENSZ-közgyűlés által 2003. október 31-én elfogadott korrupcióellenes konvenciót. A dokumentum - amelynek kidolgozását kétéves tárgyalássorozat előzte meg - akkor lép életbe, ha legalább 30 országban a parlament is ratifikálja. A megállapodást a méridai tanácskozás három napja alatt kilencvenöt ország képviselői látták el kézjegyükkel, 2004 decemberéig azonban mindössze tizenkét állam törvényhozása ratifikálta. A korrupcióellenes nemzetközi egyezmény létrejötténél és szignálásánál ott bábáskodott a Transparency International (TI) nevű, a korrupció visszaszorítására szakosodott független nemzetközi szervezet, amely jelentős szerepet vállal a világnapra való emlékezés eseményeinek szervezésében is.

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2019. tavasz: A vörösterror 133 napja

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra