Mi történt a szülinapomon?
Keresési feltételek:
Hónap: július • Nap: 26
Hónap: július • Nap: 26
20 találat
[1]
811. július 26.
Krum bolgár kán a Balkán hegységben megsemmisíti I. Niképhorosz bizánci császár seregét
[2]
1083. július 26.
Szentté avatják Gellért püspököt
Csanádon szentté avatják az 1046-ban vértanúhalált halt Gellért püspököt. A középkori szentkultusz az ókeresztény mártírok tiszteletéből fejlődött ki. Az életszentség hírében álló személyek körül haláluk után kialakuló spontán tiszteletet eleinte a helyi püspök elismerése tette hivatalossá. A 12. század végére azután a pápaság kizárólagos jogkörre tett szert a szentté avatások ügyében. Ennek megfelelően az első magyar szentek felavatásai (1083) még I. László király kezdeményezésére, a magyar egyház által lefolytatott eljárások voltak 1083-ban néhány hónap alatt öt új szentet avattak fel: András (Zoerard) és Benedek remetéket, a vértanú Gellért püspököt, az első királyt, Istvánt és annak fiát, Imrét. Az ünnepségek egyszerre szolgáltak vallásos és a politikai presztízst erősítő célokat. Ezentúl mind az ország, mind az uralkodócsalád saját szenteket mondhatott magáénak. A szentté avatások megkönnyítették Magyarország beilleszkedését Európába, és (önállóságunk megőrzése érdekében) megerősítették kapcsolatunkat a pápával.
[3]
1350. július 26.
Lajos király súlyos sebesülést szenved
A második nápolyi hadjárat során a magyar seregek komoly ellenállásba ütköztek. Aversa ostroma június 30-án kezdődött, és több mint egy hónapig tartott. Lajos király személyesen vett részt a küzdelemben, aminek igen súlyos kövtkezménye lett: egy nyílvessző a lábába fúródott. A királyon `műtétet` kellett végrehajtani, ami abból állt, hogy két vitéze 12 rántással húzta ki lábából a nyílvesszőt. A király fájdalmát jól illusztrálja a kortárs krónikás bejegyzése: a király már az eltemettetéséről rendelkezett. Végül Lajos felépült sebesüléséből, és tovább folytatta dél-itáliai hadjáratát.
[4]
1409. július 26.
Zsigmond király megismétli az 1397-es rendeletét a jobbágyköltözésről
[5]
1458. július 26.
Főúri szövetség alakul Mátyás király ellen
A fiatal Mátyás király mellé 1458. január 24-én Szilágyi Mihályt választották kormányzónak. A király azonban önálló politikát kívánt folytatni, ami miatt a főurak között elégedetlenség és sértődöttség bontakozott ki. Garai Miklós nádor Simontornyán találkozott Újlaki Miklós erdélyi vajdával és Szilágyi Mihállyal, ahol mindenki ellen (ebbe a király is beletartozott) véd- és dacszövetséget kötöttek. Mátyás gyorsan reagált az eseményekre. Már másnap leváltotta a nádort, és helyére Guti Ország Mihályt nevezte ki. Végül Szilágyi Mihályt is lemondatta tisztségéről.
[6]
1476. július 26.
III. Nagy István moldvai vajda a valea albai-i csatában vereséget szenved a szultán hadától
[7]
1664. július 26.
Montecuccoli tábornagy és Köprülü nagyvezér hadai Körmendhez érnek
[8]
1685. július 26.
Ibrahim budai pasa Esztergomot kezdi ostromolni
[9]
1847. július 26.
Amerikai telepesek megalakítják a Libériai Köztársaságot
A portugál hajósok már a XV. században bejárták a nyugat-afrikai ország területét, s az onnan kivitt fűszerről Borspartnak nevezték. 1822-ben az Amerikai Kolonializációs Társaság a helyi törzsfőktől megvásárolt területeken felszabadított amerikai néger rabszolgákat telepített le. Rájuk utal az ország elnevezése, amely a `szabad` jelentésű latin szóból származik. A bevándoroltak településeinek egyesítésével jött létre az 1847. július 26. óta független köztársaság. 1980-ban a Nemzeti Gárda egységei katonai államcsínnyel megdöntötték William Tolbert elnök hatalmát, az ország vezetését a Népi Tanács vette át, amelynek Samuel Doe volt az elnöke. Hatályon kívül helyezték az alkotmányt, Doe diktatórikus rendszert hozott létre. Az Egyesült Államokból hazatért Charles Taylor az 1980-as évek végén megalapította a Libériai Nemzeti Hazafias Front (NPFL) nevű gerillaszervezetet és 1989. december 24-én polgárháborút robbantott ki, amelyben Doe elnök is életét vesztette. Az országban azóta is tart a kegyetlen háborúskodás, mert a lázadó csoportok egymás ellen fordultak. 1989 óta két háborúban mintegy 250 ezren vesztették életüket. Az 1989-96-os polgárháború után 1999-ben felkelés tört ki Charles Taylor elnök diktatórikus uralma ellen. A lázadók 2003-ban bevették a fővárost, és Taylort száműzetésbe kényszerítették. Békemegállapodás létejötte után átmeneti kormány kezdte meg működését. Mintegy 15 ezer ENSZ-békefenntartó közreműködésével 95 ezer fegyverest fegyvereztek le azok közül, akik a lázadók, illetve Taylor oldalán harcoltak.
[10]
1856. július 26.
Megszületett George Bernard Shaw, ír származású angol drámaíró
A modern szatirikus vígjáték legnagyobb mestere elszegényedett nemesi családból származott. Középiskolai tanulmányainak befejezése után egy ingatlanügynökségnél dolgozott, majd 1876-ban Londonba költözött, ahol édesanyja keresett énektanárnő volt. Az ezt követő tíz évben anyja tartotta el, ő pedig tanult, és olvasott a British Museum könyvtárában. Egyetemre sohasem járt. Élénken érdeklődött a társadalmi problémák iránt, rendszeresen eljárt a századvég utolsó évtizedeiben alakuló szocialista társaságok vitaüléseire, ahol hamarosan kitűnt sziporkázóan szellemes riposztjaival. Ekkor már készült az írói pályára is. Az 1879-83 között megjelent regényei nem arattak sikert, az angol olvasóközönség először mint kritikust ismerte meg. 1885-1895-ig volt a Pall Mall Gazette majd a Star munkatársa, a World zenekritikusa, illetve színikritikákat írt a Saturday Review számára. Első drámái az 1890-es évek elején születtek. 1898-ban nősült meg, és felesége jelentős vagyona lehetővé tette számára, hogy csak az írásnak éljen. Az 1910-es években már elismert és sikeres drámaíró, a díjakat és kitüntetéseket azonban sorra visszautasította, a lordi címet csakúgy, mint a Becsületrendet. Az 1925.évi Nobel-díjat is vonakodva vette át, kikötve, hogy a vele járó pénzösszeg az Angol-Svéd Irodalmi Alap rendelkezésére álljon. A kitüntetést 1926-ban kapta meg `irodalmi munkásságáért, amelyet idealizmus és humanizmus jellemez, valamint sajátos költői szépséggel párosuló erőteljes szatírájáért`. Shaw mindvégig egy új világ megteremtéséért, a civilizáció megújhodásáért hadakozott. A polgári rendet merészen leleplező darabjaiból hazájában nem egyet betiltottak (A szerelem ára, Warrenné mestersége). 1894-ben mutatták be a Candidát, majd következtek a gyors egymásutánban bemutatott, nagy sikerű vígjátékok (Tanner John házassága, Sosem lehet tudni, Ember és felsőbbrendű ember, Pygmalion). Jelentősebb drámáiban - Megtört szívek háza, Szent Johanna, Caesar és Cleopatra - tudatosan a 20. század fogalmaival magyarázta a történelmi tendenciákat. Számára szószék volt a színpad, minden formai és stilisztikai eszközt annak rendelt alá, hogy egy meghatározott társadalmi, filozófiai eszmét kifejezzen. Ayot St. Lawrence-ben hunyt el 1950. november 2-án.
[11]
1919. július 26.
Megkezdődik az V. hadtest visszavonulása a tiszai fronton
[12]
1921. július 26.
A trianoni békeszerződés becikkelyezése (1921/XXXIII. tc.)
[13]
1942. július 26.
Légitámadás Hamburg ellen
[14]
1953. július 26.
Castro megtámadja a Moncada erődöt
[15]
1953. július 26.
A Minisztertanács 1034/1953. számú határozatával megszünteti az internálásokat és a kitelepítéseket
[16]
1956. július 26.
Nasszer erőpróbája a szuezi válsághoz vezet
Gamal Abdel Nasszer egyiptomi államelnök egy nagygyűlésen bejelenti a Szuezi-csatorna államosítását. Akármilyen erőfeszítéseket tettek is a külföldi kormányok ennek az intézkedésnek a visszavonatására, ezek mind eredménytelenek maradtak. Kitör a szuezi válság, s ebből Egyiptom megerősödve került ki. A Szuezi-csatorna államosítása Nasszer részéről ellenlépés volt az Egyesült Államok magatartására. Az amerikai kormány, korábbi ígéretek ellenére, elutasította az asszuáni gát építésének pénzügyi támogatását, hogy - miután a Szovjetunió sem ajánlott fel semmiféle gazdasági segítséget a duzzasztógát létesítéséhez - ily módon éreztesse Egyiptommal a Nyugattól való teljes függését. Nasszer ezek után bejelentette a Szuezi-csatorna Társaság államosítását, hogy e megleckéztetés nyomán visszaszerezze külpolitikai presztízsét. Ennek az intézkedésnek a hírére Londonban összeültek 22 ország képviselői, hogy Egyiptomnak ajánlatot tegyenek. Ebben azt követelik, hogy maradjon meg a csatorna nemzetközi jellege, s a Szuezi-csatornát használó valamennyi állam egyaránt vegyen részt ennek igazgatásában. Ám a Szovjetunió és Nasszer is elutasítja ezt a tervet. Ezek után Izrael, Franciaország és Nagy-Britannia katonai beavatkozással próbálja megdönteni Nasszer uralmát. Október 29-én izraeli csapatok a Sínai-félszigeten megtámadták az egyiptomi állásokat. Franciaország és Nagy-Britannia ultimátumát, amely a harcok beszüntetését sürgette, Nasszer elutasította. Ekkor Nagy-Britannia és Franciaország is beavatkozik. Az ENSZ közgyűlése az Egyesült Államok és a Szovjetunió szavazatával elítéli a két hatalom eljárását. Nagy-Britannia és Franciaország végül enged és visszavonja csapatait.
[17]
1965. július 26.
A Maldív-szigetek kikiáltja függetlenségét
Az ország Délkelet-Ázsiában, Srí Lankától délnyugatra 800 kilométer hosszan elnyúló, 1192 korallsziget az Indiai-óceánban. A szigetek közül mintegy 200 lakott. A Maldív-szigetek sokáig szultánság volt, előbb holland, majd brit védnökség alatt. 1946-ban angolellenes felkelés tört ki. 1965. július 26-án kikiáltották a Maldív-szigetek függetlenségét. 1968. november 11-től az ország neve Maldív Köztársaság.
[18]
1971. július 26.
Felbocsátják az Apollo-15 űrhajót
Az Apollo-15 amerikai űrhajó hajtotta végre az első bővített tudományos programú Holdra-szállást. A fedélzeten David Scott, James Irwin és Alfred Worden űrhajósokkal - július 31-én 0 óra 16 perckor érték el a Hold felszínét. Scott és Irwin a Hadley-szakadéknál szállt be az első utasszállító holdautóba, amellyel - három nap alatt, három út során - összesen 27,9 kilométert tettek meg a Holdon, s 7 kilométerre is eltávolodtak az űrhajótól, összesen 77 kg kőzet- és talajmintát gyűjtöttek. Az Apollo-15 augusztus 7-én sikeresen földet ért.
[19]
1986. július 26.
Meghal Averell Harriman amerikai politikus
New York-ban született 1891. november 15-én. A gazdasági válság éveiben az Union Pacific Railroad társaságot vezette. 1928-ban csatlakozott a Demokrata Párthoz. 1942-től moszkvai nagykövet volt. A II. világháború után szerepet játszott az Észak-Atlanti Szerződés Szervezete (NATO) és a Marshall-terv létrehozásában. Később kereskedelmi miniszter lett, majd 1950-ben Truman elnök tanácsadója. 1952-58-ig New York állam kormányzója volt, s tagja az atomcsend szerződésről tárgyaló amerikai küldöttségnek. Johnson és Nixon elnöksége alatt londoni nagykövetként tevékenykedett. Többször tárgyalt Moszkvában a szovjet-amerikai kapcsolatok javításának lehetőségeiről. Yorktown-ban érte a halál.
[20]