Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Mi történt a szülinapomon?

Keresési feltételek:
Hónap: január  •  Nap: 14
41 találat
[1]

1163. január 14.

Meghal II. László ellenkirály

Korai halálát egy középkori krónikás annak tulajdonítja, hogy megfogant rajta az átok, mellyel Lukács, Esztergom érseke sújtotta. Noha ekkora szellemi erővel talán még Lukács sem rendelkezhetett, az kétségtelen, hogy az Árpád-kor magyar egyházának egyik legkiemelkedőbb főpásztora volt. Lukács előkelő származású ifjúként lépett papi pályára. Nyilván ez biztosította az anyagi hátteret ahhoz, hogy a magyar egyháziak közül talán elsőként Párizsban folytasson tanulmányokat. Hazatérte után előbb egri püspök lett, majd 1158-ban Esztergom érseki székébe emelkedett. Főpapi tevékenysége a pápaság és a császárság közötti harc kiújulásának idejére esett, s Lukács a gregorianizmus kérlelhetetlenül szigorú katonájának bizonyult. Mint ilyen, két királyát is rávette az invesztitúrajogról való lemondásra. Döntő szerepe lehetett abban is, hogy II. Géza II. Sándort ismerte el pápának, vállalva ezzel nagyhatalmú szomszédja, Rőtszakállú (Barbarossa) Frigyes császár haragjának kockázatát. Mindez ugyanakkor nem akadályozta meg Lukácsot abban, hogy - ha elvei sérelmét tapasztalta - akár a pápával is dacoljon. Esztergomi érsekként eleve fontos politikai tényezőnek számított a Magyar Királyságban. A II. Géza halála utáni trónharcokban pedig különösen jelentős szerephez jutott. Következetesen kitartott egyedül törvényesnek tartott királya, III. István mellett. Megtagadta mindkét ellenkirály megkoronázását, sőt az egyházból is kiközösítette őket. Amikor azonban III. István tette rá a kezét némely egyházi jövedelmekre, nem habozott őt is kiközösíteni. 1181-ben érte utol egyetlen legyőzője, a halál. Bár az utódkor nagy értékelte személyét, a többször is megindított szentté avatási eljárás végül eredménytelen maradt.

[2]

1301. január 14.

Kihal az Árpád-ház

A király (III. András) 40 éves lehetett, amikor a halál váratlanul elragadta. Fennena lengyel hercegnővel kötött házasságából csak egy leánya született, ezért vele kihalt a magyar királyok ősi dinasztiája. Ezt ma Árpád-házként emlegetjük, a középkorban azonban a `szent királyok nemzetségének` nevezték. Egy kortárs így írt a nevezetes eseményről: `Miután az isteni kegyelem magához szólította a földi világból, kimúlt az utolsó, atyai ágon származó aranyágacska Szent Istvánnak, a magyar első királyának törzséből és véréből.`

[3]

1348. január 14.

IV. Károly cseh király megalapítja a prágai egyetemet

[4]

1526. január 14.

Megkötik a madridi békét

V. Károly és I. Ferenc megállapodása lezárja az évtizedek óta zajló itáliai háborúkat. Mind a két hatalom ki akarta terjeszteni befolyását Észak-Itáliára. A legnagyobb küzdelmek Milánó körül történtek. A zsoldosok állandó pénzelése komoly finanszírozási gondokat jelentett. A Szentszék állandó a békét szorgalmazta, sikertelenül. Az 1525-ös páviai csatában I. Ferenc súlyos vereséget szenvedett, maga is fogságba esett. A madridi béke értelmében Ferencnek le kellett mondania itáliai reményeiről, és csak a béke aláírása után szabadulhatott.

[5]

1683. január 14.

Megszületett Gottfried Silbermann német orgona- és hangszerkészítő

A kleinbobritzsch-i születésű mester 1702-től bátyjánál, Andreas Silbermann-nál tanult Strassburgban, ahol 1709-ig maradt, és elkészítette mesterművét az Alt-St.-Peter-templomban. Később Szászországban, Freibergben telepedett le, ahol 1710-14-ig építette a hárommanuálos dómorgonát. Ő szerkesztette meg a `Cymbal de amur`-t, a kétszeres hosszúságú húrokkal ellátott klavichordot, és tökéletesítette Cristofori találmányát, a kalapács-zongorát. Bach barátságába fogadta. Drezdában hunyt el 1753. augusztus 4-én.

[6]

1742. január 14.

Meghal Edmond Halley angol csillagász

[7]

1753. január 14.

Meghal George Berkeley filozófus, anglikán püspök

Berkeley Dysert Castle-ben látta meg a napvilágot 1685. március 12-én. 1696-tól a Kilkenny College, 1700-tól a dublini Trinity College hallgatója, 1704-ben szerzett diplomát. Tanulmányt írt az időről és a látásról, s kétségbe vonta az anyag létezését. Első írásait, az Aritmetika és a Matematikai Közlemények együtt adta ki, 1707-ben a Trinity College kutatója lett. Az érzékekkel felfogható minőségek szubjektív voltán alapuló korábbi immaterializmusát a `létezés` elemzése váltotta fel. A `lét` nála az objektum oldaláról ezt jelenti: érzékelve lenni, a szubjektum szemszögéből pedig: érzékelni, köztük nem létezik a tárgy eszméje. 1709-ben jelent meg Értekezés a látás új elméletéről című műve, amelyben `a látás tényleges tárgyait` csak az elmében létezőnek mondja,a tapintható tárgyakról az ellenkezőjét véli. Értekezés az emberi ismeret alapelveiről című, 1710-es művében már a tapintható tárgyakat is az elmén belülre tette. Berkeleyt 1709-ben diakónussá, 1710-ben pappá szentelték. Kutató, könyvtáros, társdékán, a teológia, a görög és a héber nyelv tanára volt. Politikai nézetei a tory-párt mellé állították, konzervatív etikáját 1712-ben Passzív engedelmesség cím alatt adta ki. 1713-14-ben Szicíliába utazott, 1716-20 között ismét Itáliában élt. Útinaplóiban színes képet festett Rómáról és Dél-Itáliáról. 1721-es írásában (A mozgásról) elvetette Newton abszolút tér, idő és mozgás fogalmait. 1724-ben Derry főesperese lett, 1728-ban megnősült, s nejével Amerikába látogatott, mivel a parlament 20 ezer fontot szavazott meg az indiánok oktatását célzó iskola céljára. A pénzt nem kapta meg, s 1731-ben visszatért Londonba. 1732-es műve, az Alciphron a teizmus és a kereszténység védőirata, támadta a szabadgondolkodókat és deistákat, elemezte a vizuális nyelvet és az analógiás gondolkodást. A látás elmélete című műve összehangolta lételméletét és korábbi immaterialista írásait. 1734-es írása, Az analitikus... jelentősen hozzájárult a matematika fejlődéséhez, s a vallás mellett is érvelt. Ez évben Cloyne püspöke lett, majd 1737-ben az ír felsőház tagja. Cloyne-ban írt műveiben a gazdaság alapfogalmait taglalta, illetve a gyógyítás kérdéseit kötötte össze a létezés láncolatával, amely az érzékektől a lélekig és Istenig vezetett. 1752-ben fivérét, Robertet érseki helynökké nevezte ki, egyházi feladatait Cork püspökére ruházta át, Oxfordba költözött, s ott élt haláláig.

[8]

1814. január 14.

Aláírják a kieli békediktátumot

A svéd koronaherceg, egykor Napóleon tábornoka, Jean Baptiste Bernadotte a franciákkal szövetséges Dánia ellen vezetett győztes villámhadjárata után a vesztes kieli békediktátum aláírására kényszerült. Az aláírt megállapodás, amely a Napóleon észak-európai hegemóniájának felszámolására indított felszabadító háborút lezárta, a következő pontokat tartalmazta: - Dánia köteles Franciaországgal 1813-ban megújított szövetségét végérvényesen felmondani; - aktív háborús részvételre kötelezi magát Franciaország ellen; - lemond Norvégiáról Svédország javára, cserébe megkapja Svéd-Pomerániát Rügen szigetével. A Nagy-Britannia és Dánia között azonos napon aláírt békeszerződés végleg lezárja a konfliktust.

[9]

1836. január 14.

Megszületik Henri Fantin-Latour, francia festő

[10]

1849. január 14.

Windischgratz tábornagy megbízza Mailáth György országbírót az igazságügyminiszteri teendők ellátásával

[11]

1855. január 14.

Az uralkodó felmenti kereskedelem- és közmunkaügyi tisztségéből Andreas Baumgartner bárót

[12]

1858. január 14.

Párizsban merényletet kísérelnek meg III. Napóleon ellen

[13]

1867. január 14.

Meghal Ingres francia rajzoló és festő

Jean Auguste Dominique Ingres, francia rajzoló és festő 86 éves korában meghal Párizsban. Tanára, Jacques Louis David (1825. XII. 29.) mellett a klasszicizmus legjelentősebb képviselői közé tartozik Franciaországban. Elegáns, a részleteket hűen tükröző portréival a XIX. század legnevesebb arcképfestői közé tartozik. Más alkotásaiban, melyekben főleg mitológiai témákat dolgozott fel, gyakran foglalkozott ruhátlan női testek ábrázolásával; elsősorban hátaktjai híresek. Kétszer tartózkodott Olaszországban, először tanulmányutat tett, másodszor pedig elkeseredésével utazott Olaszországba, mivel Franciaországban nem ismerték el igazán művészetét.

[14]

1875. január 14.

Megszületett Albert Schweitzer misszionárius és sebészorvos

[15]

1878. január 14.

Tisza Kálmán belügyminiszter betiltja a budapesti szociáldemokrata munkáskongresszus összehívását

[16]

1895. január 14.

A király fölmenti a Wekerle-kormányt

A király fölmenti Wekerle Sándor miniszterelnököt és (15-én) kormányát, majd kinevezi Bánffy Dezső bárót miniszterelnökké.

A kormány tagjai:

  • belügy: Perczel Dezső;
  • pénzügy: Lukács László;
  • kereskedelemügy: Dániel Ernő;
  • földművelésügy: Festetics Andor gr.;
  • vallás- és közoktatásügy: Wlassics Gyula;
  • igazságügy: Erdély Sándor;
  • honvédelem: Fejérváry Géza br.;
  • horvát-szlavón-dalmát miniszter: Josipovich Imre;
  • a király személye körüli miniszter: Jósika Samu br.

    [17]

    1898. január 14.

    Meghal Carrol Lewis angol író és matematikus, az Alice Csodaországban alkotója

    Az egyik legnépszerűbb gyermekíró, akit ugyanakkor a szürrealizmus előfutáraként is emlegetnek 1832. január 27-én született Daresburyben Charles Lutwidge Dodgson néven. Eredeti ötlete volt az a sajátos képesség, hogy valaki bármikor átléphet a tükör egyik oldaláról a másikra. Negyven évig tanár volt Oxfordban, s egyike az elsőknek, akik George Boole után matematikai logikával foglalkoztak. Meséinek logikája valójában közelebb áll a játékelmélethez vagy az imaginárius számok elméletéhez, mint a gyermeki közvetlenséghez. Nevét azonban gyermekregénye, a rendkívül népszerű, több mint 40 nyelvre lefordított `Alice Csodaországban` tette halhatatlanná. A könyv 1865-ben jelent meg. A legenda szerint maga Viktória királynő is el volt bűvölve a kíváncsi Alice bátor helytállásától a különös szabályokkal és szereplőkkel telezsúfolt Csodaországban, s arra kérte a szerzőt, hogy következő művét is mutassa be neki. Carrol eleget is tett a kérésnek, ám az uralkodónő elé járulva legújabb, a differenciálegyenletekről szóló opusát nyújtotta át. Korának egyik legkiválóbb fényképésze is volt, különösen gyermekfotói és portréi értékesek.

    [18]

    1900. január 14.

    Rómában bemutatják Puccini operáját, a Tosca-t

    [19]

    1904. január 14.

    Megszületett Cecil Beaton brit fényképész és díszlettervező

    [20]

    1907. január 14.

    Földrengés pusztít Jamaicán

    A természeti csapás Kingston városát a földdel teszi egyenlővé, a halálos áldozatok száma több mint ezer fő.

    [21]

    1909. január 14.

    Megszületett Joseph Losey amerikai filmrendező

    [22]

    1910. január 14.

    A budapesti Király Színházban bemutatják Lehár Ferenc Luxemburg grófja című operettjét

    [23]

    1918. január 14.

    Általános sztrájk kezdődik Ausztriában

    Általános sztrájk kezdődik az ausztriai Bécsújhelyen, amely néhány nap után átterjed Bécsre, majd egész Ausztriára és Csehországra.

    [24]

    1919. január 14.

    A budapesti tömegközlekedési eszközök közvagyonba kerülnek

    A kormány közzéteszi a január 7-én kelt 1919:IV. néptörvényt, a budapesti tömegközlekedési eszközök közvagyonba vételéről.


    Hock János lemond a Függetlenségi Párt elnöki tisztéről, utóda Lovászy Márton.
    A budapesti rendőrség letartóztatja Szamuely Tibort, a Kommunisták Magyarországi Pártja központi bizottságának tagját, a Vörös Újság egyik szerkesztőjét.

    [25]

    1920. január 14.

    A magyar békeküldöttség visszautasítja a háborús felelősség vádját

    A magyar békeküldöttség átadja megbízólevelét a békekonferencia Legfelsőbb Tanácsa elnökének. Egyszersmind nyolc jegyzéket nyújt át, igen terjedelmes mellékletekkel, egyrészt a háborús felelősség vádjának elhárítására, másrészt a történelmi Magyarország területi épségének védelme ügyében.

    [26]

    1922. január 14.

    Megalakul a Keresztény Nemzeti Földműves és Polgári Párt

    Andrássy Gyula 10 társával kilép a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártjából, és a Keresztény Nemzeti Párthoz - Friedrich István pártjához - csatlakozik.

    A választásokon Keresztény Nemzeti Földműves és Polgári Párt néven indul.

    [27]

    1931. január 14.

    Megalakul a Magyar Országos Fasiszta Párt

    Megalakul a Magyar Országos Fasiszta Párt. Vezetői:

    • Prónay Pál ny. alezredes
    • Ostenburg Gyula ny. ezredes.

    Ugyanekkor Garami Ernő nézetkülönbségek miatt kiválik a Magyarországi Szociáldemokrata Párt vezetőségéből.

    [28]

    1933. január 14.

    Gömbös Gyula kiegészíti a Nemzeti Munkatervet

    Gömbös Gyula miniszterelnök Székesfehérvárott tartott beszédében kiegészíti a 95 pontos Nemzeti Munkatervet.

    A 96. pont: a türelem.

    [29]

    1933. január 14.

    Megszületett Rockenbauer Pál újságíró

    Pályafutását 1956-ban, a tévé hőskorában kezdte, gyermek- és ifjúsági, majd ismeretterjesztő műsorokat készített. Levante vizén címmel ő rendezte az első expedíciós filmsorozatot. 1968-ban filmes stábbal eljutott a szovjet-Antarktiszra, majd az 1970-es években a Kilimandzsáróra. Másfélmillió lépés Magyarországon címmel 1979-ben országismertető sorozatot indított útjára. Élete végén a televízió programfőszerkesztője volt. A halál egy kirándulás alkalmával a Naszály tövében, Katalinpuszta mellett érte utol 1987. november 26-án. 2003-ban emléktáblát avattak Budapesten, a VIII. kerületi Bródy Sándor utca 26. szám alatt, egykori lakóháza falán.

    [30]

    1934. január 14.

    Gömbös Gyula miniszterelnök nyilvános beszédben kritizálja a szélsőjobboldali nemzetiszocialista rohamcsapatokat szervező Festetics Sándor grófot

    [31]

    1940. január 14.

    Megszületiett Faye Dunnaway amerikai színésznő

    [32]

    1940. január 14.

    Megszületett Trevor Nun brit rendező

    [33]

    1943. január 14.

    Zajlik a casablancai tanácskozás

    F.D. Roosevelt, az Amerikai Egyesült Államok elnökének és W. Churchill, Nagy-Britannia miniszterelnökének tanácskozása De Gaulle, a Francia Nemzeti Felszabadító Bizottság elnökének részvételével Casablancában. Megegyeznek, hogy a tengelyhatalmakkal csak a feltétel nélküli megadás alapján bocsátkoznak tárgyalásokba.

    [34]

    1953. január 14.

    Tito marsall lesz Jugoszlávia első elnöke

    [35]

    1954. január 14.

    A baseball-sztár Joe Di Maggio nőül veszi Marilyn Monroe-t

    [36]

    1957. január 14.

    Meghal Humphrey Bogart

    Los Angeles-Hollywoodban 57 éves korában meghal Humphrey Bogart amerikai filmszínész. 1930-tól dolgozott a filmszakmában, eleinte hidegvérű, könyörtelen gengsztereket alakított. Az első klasszikus Bogart-szerep Sam Spade nyomozó volt `A máltai sólyom` című filmben (1941). Az antihősöket és a társadalom peremére szorult alakokat játszó Bogartra a keménység és az érzékenység keveredése volt jellemző. Hősei kissé kívül állnak a társadalmi konvenciókon, de megvan a saját becsületkódexük és gyengédségük. Egyetlen Oscar-díját a filmsztár az "Afrika királynője" (1951) című filmben nyújtott alakításáért kapta, amelyben Katherine Hepburn volt a partnernője.

    [37]

    1972. január 14.

    Felavatják az új almásfüzitői timföldgyárat

    Almásfüzitőn nyolc évig tartó munka után felavatták a kibővített és korszerűsített timföldgyárat. A beruházás költsége mintegy 1,5 milliárd forint volt. A tervek szerint 1972-től az 1964-es teljesítmény duplája, évi 280 ezer tonna timföld gyártása lehetséges. A beruházás az 1962-ben megkötött magyar-szovjet timföld-alumíniumipari egyezmény teljesítéséhez kapcsolódott, ugyanis a tervek szerint az almásfüzitői üzem szállítja majd a Szovjetunióba a legtöbb timföldet Magyarországról.

    [38]

    1977. január 14.

    Brezsnyev levelet intéz a Csepel Vas- és Fémművek dolgozóihoz

    Újsághír - és természetesen a Televízió - adta tudtuk, hogy L. I. Brezsnyev, az SZKP főtitkára, levelet intézett a Csepel Vas- és Fémművek dolgozóihoz. A levél mintegy tárháza a korabeli propagandafordulatoknak.
    "Kedves csepeli Elvtársak!
    Nagy örömmel és nagy meghatottsággal olvastam a hírt az Önök nemes kezdeményezéséről, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója tiszteletére szocialista munkaversenyt indítottak. A munkásosztályhoz, a kommunistákhoz, a leninistákhoz méltó módon a forradalmi évfordulókról a szocialista építésben elért konkrét eredményekkel, munkasikerekkel emlékeznek meg. Vörös Csepel munkáskollektívája nemcsak szakmájának mestere, de régóta ismert magas fokú osztályöntudatáról is. Igen nagyra becsülöm azt a megtiszteltetést, hogy Önök Csepel tiszteletbeli törzsgárdatagjává választottak. És különösen örvendetes számomra új kezdeményezésük mélységes hazafisága és internacionalizmusa.
    Az Önök kezdeményezése, kedves Elvtársak, visszhangra lel a szovjet emberek lelkes tevékenységében.
    Külön szeretnék rámutatni: Önök gondját viselik annak, hogy a szovjet megrendeléseket határidőre és kiváló minőségben teljesítsék. Ez teljes összhangban van a mi munkáskollektíváink céljaival, hogy a testvéri Magyarországnak és a többi szocialista országnak minőségi árut és idejében szállítsanak. Ezt igényli a munkásbecsület, s nagymértékben függ ettől a szocializmus és a kommunizmus útján való közös előbbre jutásunk ügye. Sok sikert Önöknek, kedves Barátaim, sok sikert dicső kezdeményezésükhöz, amely a szocialista internacionalizmus legszebb hagyományait tükrözi, és a szocialista országok népei közötti testvéri barátság gyümölcseit sokszorozza meg.
    Elvtársi üdvözlettel:
    Leonyid Brezsnyev."
    A munkásgyűléseken V. Pavlov nagykövet olvasta fel és nyújtotta át a levelet. (A műszakváltáskor a gyár 250 részlegében ugyancsak gyűléseket tartottak...)

    [39]

    1977. január 14.

    Meghal Anad's Nin amerikai regényíró

    [40]

    1977. január 14.

    Meghal Peter Finch angol író

    [41]

    1991. január 14.

    Elhunyt Demény Pál országgyűlési képviselő

    Az új magyar Országgyűlés második legidősebb, nagy tekintélyű képviselője, Demény Pál rosszul lett, és orvosi diplomával rendelkező kollégái (köztük a volt miniszter, Csehák Judit) nem segíthettek a sokat szenvedett, idős emberen. Demény Pál a magyar munkásmozgalom talán legnagyobb hatású, legképzettebb és ugyanakkor legtevékenyebb alakja volt a II. világháború előtt és alatt. Tényleges sikerei inkább irigységet, mint tiszteletet váltottak ki a Kommunisták Magyarország Pártja moszkvai utasításokat követő vagy a Szovjetunióban élő irányítói között. Híveit ezért egységbontó "frakciózással" vádolták, s mikor a szovjet csapatok elfoglalták Budapestet, Rákosi köre azonnal gondoskodott őrizetbe vételéről. A végrehajtó az a Péter Gábor volt, akinek biztonságáról korábban épp Demény Pál gondoskodott, nem utolsósorban ere az álnévre kiállított papírokkal. Különböző koholt vádakkal tíz évet töltött Demény Pál a Rákosi-korszak börtönében, de a Kádár-korszak sem szolgáltatott neki sokáig igazságot. Nyomorúságos körülmények közt, elfeledve élt, csak a 80-as évek második felében kezdték elismerni munkásságát, megjelenhettek emlékiratai, valamint filozófia írásai ("Zárkatársam, Spinoza"). Gyönge testtel, de teljes szellemi frissességgel vállalta el a Szocialista Párt képviselői mandátumát, ám a hirtelen, de életéhez méltó halál véget vetett munkásságának.

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra