Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Keményen kritizálta Einstein az amerikai kormány nácikkal szembeni tétlenségét

2016. április 11. 08:38

Albert Einstein magánlevélben kritizálta az amerikai kormányt 1942-ben, mivel szerinte nem tettek meg mindent a náci Németország legyőzése érdekében. A dokumentumban kifejtette: ha Hitler nem lenne elmebeteg, elkerülhette volna a nyugati hatalmakkal való összetűzést. 

<

A tudós 1942. szeptember 3-án a Princeton Egyetem vezetőjének, Dr. Frank Kingdonnak küldte a levelet, kilenc évvel azután, hogy az USA-ba emigrált. Az intézmény első embere osztozott Einstein félelmein. A náci németországbeli zsidóellenes intézkedések elől elmenekülő tudós nem a nyilvánosságnak szánta a levelet, mivel annak ellenére, hogy voltak fenntartásai a kormány politikájával szemben, hálás volt az amerikaiaknak, amiért befogadták.

Einstein úgy gondolta, a kormány tétlensége hozzájárult ahhoz, hogy a szélsőjobboldal megerősödjön Európában, és úgy vélte, az amerikai pénzügyi körök hallgatólagosan beleegyeztek a fasizmus és a nácizmus térhódításába (annak ellenére, hogy az USA ekkor már a szövetségesek oldalán belépett a háborúba). A tudós azt sem nézte jó szemmel, hogy az USA jó kapcsolatokat ápolt a spanyol polgárháborúból győztesen kikerülni Franco tábornokkal. Emellett felemelte a szavát az ellen, hogy az Egyesült Államok nagykövetet delegált Vichy-Franciaországba, valamint a Szovjetunióval szembeni amerikai viselkedésre is rosszallóan tekintett.  

Mint írta: „El tudja képzelni, mennyire szenvedek a nácik által Franciaországban elkövetett új bűntettektől, a bűntettektől, melyeket a fasiszta Vichy-árulók segítségével követtek el. Ennek ellenére nem tudok eljutni addig az elhatározásig, hogy Washingtont is felkeressem az ügyben. (...)

Miért segített Washington leverni a lojalistákat [köztársaságiakat]? Miért van hivatalos képviselője a fasiszta Franciaországban? Miért nem ismeri el a francia emigráns kormányt? Miért kokettál Franco Spanyolországával? Miért nem tesznek igazán komoly lépéseket Oroszország támogatása irányában, holott nagy szüksége lenne rá? Miért bánik kesztyűs kézzel Finnországgal? (Ismerem a magyarázataikat, de nem hiszek nekik.)

Azért, mert ez egy olyan kormányzat, amely jelentős mértékben a fasiszta eszméhez közel álló pénzemberek irányítása alatt áll. Ha Hitler nem lenne elmebeteg, könnyedén elkerülhette volna a nyugati hatalmakkal szembeni konfrontációt. A jelenlegi baljós világkép egyetlen pozitívuma, hogy [Hitler] egy elmebeteg.

Rám nem szavakkal, hanem a tettekkel és tényekkel lehet hatni. Nem szeretném azonban felhozni [az amerikai kormány előtt] ezeket a dolgokat, mivel egy vagyok azok közül, akik hálásak amiatt, mert menedéket és védelmet kerestek és találtak ebben az országban. (...)”

A levelet Dr. Kingdon családja adta el néhány évvel ezelőtt egy magánszemélynek, most pedig a Profiles in History nevű amerikai aukciósház árverezi el a dokumentumot. Joe Maddalena, az intézmény elnöke szerint ezek a levelek különleges betekintést nyújtanak a 20. század legnagyobb koponyájának gondolataiba. „Einstein nyilvánosan nem fejtette ki a véleményét politikai ügyekben. Amerikai tartózkodása alatt teljes mértékben azonosult a kormány hivatalos álláspontjával, és nem kritizálta azt az országot, amely befogadta” – magyarázta Maddalena.

Az aukciósház vezetője szerint a tudós úgy gondolta, hogy a leggazdagabb emberek, akik komoly befolyásra tettek szert Washingtonban, egyáltalán nincsenek tekintettel az Egyesült Államok és a világ többi részén lakók életére. Ha a levél nem sokkal megírását követően nyilvánosságra került volna, az nyilvánvalóan sokak szemében visszatetszést keltett volna. A tudós 1942-ben írt levelét hamarosan elárverezik. A kikiáltási ár 30 ezer. A dokumentum április 18-án kerül kalapács alá.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Keményen kritizálta Einstein az amerikai kormány nácikkal szembeni tétlenségét

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra