Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Karinthy Frigyesről fellelhető összes fotót közreadja a PIM új kötetében

2017. január 9. 10:57 MTI

A Minden másképp van - Karinthy Frigyes összes fényképe című kiadvány szerkesztője, Kovács Ida az MTI-nek elmondta: a szerző fényképeiről először 1982-ben jelent meg gyűjteményes album ugyanezzel a címmel, az elmúlt három évtizedben azonban 50 új felvétel is előkerült, amelyek helyet kaptak a mostani, immáron összesen 278 különböző fotót közreadó, a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) által szerkesztett kötetben, amelyet január 23-án mutatnak be Budapesten.

<

A fényképek mintegy negyede eredeti felvétel, a többi különböző újságokban és magazinokban - elsősorban az Est, a Pesti Napló képes melléklete, a Színházi Élet, a Tolnai Világlapja és a Délibáb oldalain - maradt fent. Az 1920-1930-as évek egyik legnépszerűbb szerzőjét gyakran fotózták különböző rendezvényeken, emellett újságíróként több lapnak dolgozott, amelyek számára interjúkat is készített, például Kosztolányi Dezsővel, és ezekről az alkalmakról is készültek felvételek - magyarázta a PIM főmuzeológusa, aki megjegyezte: az Estben például nagyon sok kép készült Karinthyról az agyműtétjével kapcsolatban.

"Az elmúlt mintegy 30 évben felbukkant fényképek alapvetően nem változtatnak a Karinthyról alkotott eddigi képünkön, azonban számomra, aki évtizedek óta ismertem a korábbi fotókat, olyan volt az új felvételek előkerülése, mintha megmozdult volna Karinthy arca" - fogalmazott Kovács Ida, aki kiemelte azt is: az utolsó pillanatban, szinte már a kötet zárásakor előkerült egy igazi ritkaságnak számító dedikált - Székely Júlia író-zongoristának aláírt - fénykép is.

A kiadványban filmes képkockákból kinagyított felvételek is találhatóak. Kovács Ida már az első, 1982-es kötethez igyekezett felkutatni az olyan mozgóképes anyagokat, amelyeken Karinthy Frigyes is megjelent, azonban az elmúlt mintegy 30 évben több új felvétel is előkerült.

"Például 1982-ben még csak találgattam, hogy amikor 1931-ben Karinthy Zeppelinnel repült, minden bizonnyal készülnie kellett egy rövid híradósnittnek is, mert egyik írásában említi. De akkor nem volt meg, időközben viszont előkerült" - mondta el a szakember. Hozzáfűzte: felbukkant egy olyan amatőr filmfelvétel is, amely kártyázás közben egy férfitársasággal mutatja az írót a siófoki Vitéz panzióban, ahol éveken keresztül nyaralt a Karinthy család.

A kötetet január 23-án, hétfőn mutatják be a Petőfi Irodalmi Múzeumban Dragomán György író, Karinthy Márton író-rendező, Fráter Zoltán irodalomtörténész és Kovács Ida részvételével. A magyar kultúra napja programsorozat keretében szervezett eseményen a közönség fotómásolatokra is licitálhat.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Karinthy Frigyesről fellelhető összes fotót közreadja a PIM új kötetében

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra