Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Jóval korábban hódította meg az ember az indonéz esőerdőket, mint azt eddig gondoltuk

2017. augusztus 11. 15:31 MTI

Az eddig véltnél 20 ezer évvel korábban, már több mint 70 ezer éve is éltek ősemberek az indonéz esőerdőkben - jelentette be egy ausztrál kutatócsoport csütörtökön.

<

Az emberi evolúciót vizsgáló ausztrál kutatóintézet (ARCHE) egy nemzetközi kutatócsoporttal együtt vizsgálta meg a Szumátra esőerdejében felfedezett emberi maradványokat. Eredményeik valószínűsítik, hogy az ősi ember az eddig véltnél korábban is eljuthatott Ausztráliába.

Julien Louys, az ARCHE egyik kutatója a Hszinhua hírügynökségnek elmondta, hogy a szumátrai lelőhelyeken gyűjtöttek mintákat az emberi maradványok kormeghatározásához és annak vizsgálatához, hogy milyen környezetben éltek ezek a korai emberek. Az emberi kövületek környezetében szumátrai őserdei emlősök maradványait is feltártál, ami a tudósok szerint arra utal, hogy a korai ember a számára nagy kihívást jelentő őserdei környezetben élt.

„Azért nehéz itt komolyabb technológia nélkül élni, mert nehéz fehérjéhez jutni. Az esőerdőkben általában rejtőzködő vagy a lombkoronát kedvelő állatok élnek, amelyeket nehéz elejteni” - fűzte hozzá a tudós, aki szerint csak olyan embercsoportok élhettek meg ebben a természeti környezetben, akiknek elég fejlett módszereik voltak ahhoz, hogy megfelelő táplálékhoz jussanak.

„Bonyolult tervek készítésére is képesnek kellett lenniük, tudniuk kellett, hogy hol a táplálék és hogyan lehet legjobban hozzájutni, valamint képesnek kellett lenniük eszközöket és csapdákat készíteni az erdei állatok elfogására” - hangsúlyozta.

A jövőben a korai embercsoportok délkelet-ázsiai vándorlási útvonalait akarják végigkövetni, és a migráció pontos kronológiáját is meg akarják határozni. „Többet akarunk megtudni arról, hogyan élhettek őseink az esőerdei környezetben, hogy használták ki a természeti környezet erőforrásait” - magyarázta Louys.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Jóval korábban hódította meg az ember az indonéz esőerdőket, mint azt eddig gondoltuk

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra