II. Károly spanyol király olyan ronda volt, hogy megijesztette saját feleségeit

2018. június 8. 10:58 Jeki Gabriella

Az előnytelen külső pár évszázaddal ezelőtt is nagy feltűnést keltett. A Habsburg-ház spanyol trónjának utolsó uralkodóját, II. Károlyt a dinasztiában elterjedt belterjes házasságok miatt sajnálatos módon olyan örökletes testi és szellemi betegségek jellemezték, melyek teljességgel alkalmatlanná tették az ország vezetésére. Tragikusan csúnya, nagyfejű és gyenge tüdővel rendelkező uralkodó volt. Csupán négyévesen tanult meg beszélni, teste pedig rendkívül aránytalanná vált: alacsony és vézna formát öltött, amelyhez hatalmas és formátlan fej párosult, nagy végtagokkal.

II. Habsburg Károly spanyol király (ragadványnevén Babonás Károly) 1661. november 6-án született Madridban. A Habsburg-házból származó spanyol infáns, Nagy Fülöp spanyol király és Ausztriai Mária Anna királyné ötödik, legfiatalabb gyermeke négy évesen, 1665-ben lett király (apjának négy törvényes fiúgyermeke elhunyt, így ő lett a Habsburg-ház spanyol ágának egyetlen törvényes tagja). Viharos idők jártak akkoriban az európai történelemben, és a Habsburgok megpróbálták ellenőrzésük alá vonni az egész kontinenst.

Két marokkal fogták a hatalmat

Károly a Habsburgok között gyakori belterjes, másod- és harmad-unokatestvérek közötti házasságok miatt számtalan örökletes betegségben szenvedett. Egyszerűen alkalmatlan volt az uralkodásra. Helyette régensként 1665-től 1696-ig anyja, majd Károly úgynevezett kegyencei kormányozták az országot (legfőképp Luis Fernández de Portocarrero bíboros, Toledo érseke). Spanyolország közben gazdasági és hatalmi helyzet szempontjából folyamatos hanyatlásnak indult. II. Károly nem csak túlságosan csúnya volt, hanem szellemileg is visszamaradott, így nem tudta helyesen megítélni döntéseinek következményeit sem. Ez az, ami tizenhat generációs „beltenyésztés” után következik be.

A Habsburgok olyannyira szerették volna pár száz éve fényesen ragyogó hatalmukat megőrizni, hogy csakis saját vérrokonaikkal voltak hajlandóak házasodni. Így lehetett II. Károly édesanyja egyben édesapjának unokahúga is, nagyanyja pedig egyben a nagynénje.

A spanyol király legjellemzőbb vonása az igen széles állkapcsa volt (amely egyébként is Habsburg vonás volt, azonban nem ilyen súlyos mértékben), amely olyannyira szélesnek bizonyult, hogy alsó és felső fogsorát egyszerűen nem tudta összezárni, emiatt alig tudott beszélni, az ételt pedig szinte képtelen volt megrágni. A hatalmas nyelve közben kilógott szájából. Lábai rendkívüli gyengesége miatt alig tudott állni és járni. Harmincévesen már egy aggastyán benyomását keltette. Emellett nem csak testi, hanem szellemi deformitásokkal is küszködött: családja nem érezte fontosnak az oktatását és így a király teljesen írástudatlan maradt. Az uralkodónak teljes mértékben a körülötte élők jóindulatára kellett hagyatkoznia.

Az első feleség hamar elhunyt, gyorsan jött a második

A spanyol király tanácsadói első feleségnek I. Fülöp orléans-i herceg leányát, Mária Lujza orléans-i hercegnőt választották. A hölgy nem mellesleg II. Károly második unokahúga volt. A francia nagykövet azonban 1679-ben levelet írt a spanyol udvarnak, amelyben megfogalmazta, hogy Mária Lujza az ég világon semmiféle kapcsolatot nem szeretne a csúnya spanyol uralkodóval. „A katolikus király annyira csúnya, hogy félelmet kelt. Ráadásul betegnek is látszik” – fogalmazta meg a nagykövet, és száz százalékig a valós képet festette le.

A nagy pompával megrendezett esküvőt azonban mégis megtartották 1679. november 19-én. Mivel a torzszülött király alig tudott járni, többször is elesett a szertartás alatt. Mária végül tíz évnyi házasság után, 1689-ben, anélkül hunyt el, hogy örököst szült volna neki. A spanyol uralkodót azonban mélyen megrázta felesége halála, és a Habsburgok körében gyakorinak számító depresszióba esett.

Károlyt nemcsak a mély bánat gyötörte, hanem köszvény és epilepszia is. A hatalmas, kiálló alsó állkapcsa miatt minden étkezés egyfajta tortúrának bizonyult, és a deformált testi adottságai miatt gyakori csetlés-botlásai is egyre aggasztóbbá váltak. Miniszterei és közeli tanácsadói mégis azt javasolták neki, hogy uralmának megerősítése céljából gyorsan keressen magának egy második feleséget. Következő választottjuk Fülöp Vilmos pfalzi választófejedelem leánya, Mária Anna pfalz-neuburgi hercegnő lett. A frigyet 1690. május 14-én tartották Valladolidban. A Habsburgok úgy spekuláltak, hogy miután Mária Anna szülei összesen huszonhárom gyermeknek adtak életet, az új feleség egészen biztosan termékeny, és megajándékozza Károlyt egy kisbabával. Rosszul gondolták. A spanyol király második házassága is gyermektelen maradt.

Az impotencia a családi örökség részét képezte

A gyermektelenség oka azonban egyszerű: II. Károly spanyol király impotens volt, amely részét képezte belterjes családi örökségének. Emellett több mint valószínű, hogy két genetikai rendellenességben is szenvedett. Ebből az egyik egy agyalapi mirigyet érintő betegséget takart, amely az impotencia mellett terméketlenséggel, gyengeséggel és számtalan emésztési problémával járt. A pajzsmirigy hormonja, a tiroxin hiánya ráadásul fiatalkorban súlyos szellemi-testi visszamaradottsághoz vezet. A másik rendellenesség egy, a veséjét érintő deformitást okozott (renális tubuláris acidózis): a vesék savkiválasztó képessége nem működött jól, és ezáltal gyakran volt a vizelete véres, az izmai rendkívül gyengék és sűrűn fájt a feje.

A spanyol uralkodó beteges testi eltorzulása és egészségügyi problémái azonban nem voltak egyediek. Az okokat családja generációkra visszamenő belterjességében találhatjuk. A helyzet iróniája, hogy a Habsburgok meg voltak róla győződve, hogy a királyi vérvonal csak és kizárólag akkor maradhat életben, ha egymás között házasodnak és nemzenek utódokat. Ez a gondolat vezetett a legalább két évszázados vérfertőzéshez, amely végül azt eredményezte, hogy a Habsburgok már képtelenek voltak trónörökösöket nemzeni.

Habsburg Károly 1700. november elsején váratlanul meghalt, eddigre már valódi emberi roncsként tengette életét. Miután nem született gyermeke, halála tizenkét évig tartó háborúskodást eredményezett Európában, amelyet a spanyol örökösödési háborúnak is neveznek. Ennek eredményeképpen a spanyol trón a Bourbon-házra szállt, és a spanyol Habsburgok uralkodásának vége szakadt. Saját megrögzött gondolataik, és az ebből következő vérfertőzés okozta vesztüket.