Múlt-kor.hu

„Időutazás-fesztivállal” emlékeznek Békéscsaba 1718-as újjászületésére

„Időutazás-fesztivállal” emlékeznek Békéscsaba 1718-as újjászületésére

„Időutazás-fesztivállal” emlékeznek Békéscsaba 1718-as újjászületésére

Nagyszabású, egész éven át tartó programsorozattal ünnepli idén újratelepítésének 300., várossá válásának 100. évfordulóját Békéscsaba. Lesznek egyebek mellett hagyományőrző rendezvények, városismereti szabadegyetem, előadássorozatok, kiállítások, tervezik a városháza allegorikus homlokzati díszének visszahelyezését, emléktáblák elhelyezését és a témáról szóló kiadványok megjelentetését.

A város a jubileumi megemlékezést öt kiemelt rendezvény köré szervezi. Április 28-án kezdődik meg a Békéscsaba 300 elnevezésű jubileumi programsorozat a Jókai Színházban, a nyitóünnepi gálaműsort Seregi Zoltán színházigazgató rendezi - olvasható a város honlapján.

Július elején „időutazás-fesztivált” rendeznek: a Szent István téren megidézik az 1718-as betelepülést, a régi nagy piactér és az egykori korzó hangulatát, berendezik a csabai mesterségek utcáját, valamint megtartják a Csabáról elszármazottak találkozóját. A program rendezésére Fekete Péter miniszteri biztost, a Fővárosi Nagycirkusz igazgatóját kérik fel.

Augusztus 20-án avatják fel a korábban megrendelt Szent István-szobrot a főtéren. Felcsendül majd az István, a király rockopera koncertváltozata és bemutatják az Udvarhely Néptáncműhely előadásában az Apám tánca című darabot.

Szeptemberben várostörténeti vetélkedő lesz általános iskolások és középiskolások számára, novemberben pedig ünnepélyesen felszentelik a felújított evangélikus nagytemplomot. A rendezvényen a Békéscsaba kórusaiból alakult 300 tagú alkalmi kórus ad hangversenyt a Körösparti Vasutas Koncert Fúvószenekar és a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar közreműködésével.

Az emlékévet egész évben kísérőprogramok színesítik, lesznek egyebek mellett hagyományőrző rendezvények, városismereti szabadegyetem, előadássorozatok, kiállítások, tervezik a városháza allegorikus homlokzati díszének visszahelyezését, emléktáblák elhelyezését és a témáról szóló kiadványok megjelentetését.

A Magyarországi Szlovákok Kutatóintézete Fejezetek a békéscsabai szlovákok múltjából, jelenéből címmel könyvet ad ki és tervezik egy Békéscsaba múltjának száz jelentős személyiségéről készült, képpel illusztrált, rövid ismertetővel ellátott szabadtéri installáció, valamint egy szabaduló szoba, illetve egy csabai skanzen létrehozását is. A közgyűlés a programok előkészítésére és lebonyolítására mostanáig 21,5 millió forintot különített el.

„Időutazás-fesztivállal” emlékeznek Békéscsaba 1718-as újjászületésére

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2017. tél: Hitler elfeledett szövetségesei

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr
Impresszum

Főszerkesztő: Bartal Csaba
Főszerkesztő-helyettes: Ács Tibor Adrián
Felelős szerkesztő: Kulcsár Ádám
Munkatársak: Báló Edina, Czókos Gergő, Hajdu T. Tibor, Lados Tamás

Kapcsolat

info@mult-kor.hu

 

Váltás az asztali verzióra