Múlt-kor.hu

Hogyan szorította ki Sztálin a hatalomból Trockijt?

Hogyan szorította ki Sztálin a hatalomból Trockijt?

2018. december 6. 11:30 Múlt-kor

1922 májusában, mindössze néhány hónappal a vörösök polgárháborús győzelme után, a szovjet kommunista vezetőt, Vlagyimir Iljics Lenint szélütés érte. Miután a következő hónapokban nyilvánvalóvá vált, hogy a bolsevik vezér nem fog felépülni, megkezdődött az örökségéért folytatott küzdelem Lev Trockij, a Vörös Hadsereget megalapító kozmopolita entellektüel, valamint Joszif Sztálin, a magát a kommunista párt főtitkári posztjáig felküzdő korábbi papnövendék között. A két teljesen eltérő személyiség összecsapásának végkimenetele alapvetően meghatározta a Szovjetunió 20. századi történelmét.

Az első összecsapás

A grúz szegényparaszti családból származó, idővel az orosz nacionalizmus eszméinek követőjévé váló Joszif Visszarionovics Dzsugasvili 1912-ben vette fel a Sztálin („az acélember”) nevet, hogy ezzel is oroszságát hangsúlyozza.

A vidéki nagybirtokos családban született, a munkásmozgalomba már fiatalon bekapcsolódó Lev Davidovics Bronstein 1902-ben Trockij álnéven menekült el szibériai száműzetéséből Londonba, és az átmenetinek szánt név egész életén át végigkísérte. A világjáró Trockij a forradalom előtt 12 évet töltött emigrációban. Megfordult Londonban, Párizsban, Münchenben, Bécsben, Zürichben és New Yorkban is.

Sztálin kezdettől fogva rajongott Leninért. „Teljes szívemből szeretem” – mondta egy alkalommal a bolsevik vezető nővérének. Trockij ezzel szemben sokáig hadakozott az ősatyával. 1902-ben követte Lenint Londonba, ahol megkezdődtek vitáik a pártszervezésről. Trockij a mensevikeket, az orosz szociáldemokraták mérsékelt frakcióját támogatta, és elátkozta „Lenin szörnyű, romlott és demagóg írásmódját”.

Az önfejű, kiszámíthatatlan, vetélytársait lekezelő Trockijban először Lenin is csak egy pózőrt látott, kapcsolatuk azonban a mozgalmár 1917. májusi hazatérése után megváltozott. Trockij július végén belépett a bolsevik pártba, és Lenin stratégiai elképzeléseinek egyik legfőbb híve lett, később pedig már azzal dicsekedett, hogy a kommunista vezér „nem ismert nála jobb bolsevikot”. Lenin minden kétség felett álló hűségé miatt is dicsérte Trockijt, aki egyik legfőbb bizalmasává lépett elő.

A zseniális szervezőkészséggel megáldott Trockij elévülhetetlen érdemeket szerzett az októberi szocialista forradalom sikerében, és 1918-ban külügyi népbiztosként nagy szerepe volt a németekkel kötött különbéke tető alá hozásában is. Szintén a háborús tapasztalattal nem rendelkező, katonai dilettánsnak tartott Trockij volt az, aki megszervezte, és a polgárháborúban győzelemre vezette a Vörös Hadsereget.

Két és fél éven át frontról frontra járva összesen több mint 100 ezer kilométert tett meg páncélozott vasúti kocsijában, ahonnan hidegvérrel kormányozta hadseregét. A parancsmegtagadókkal, árulókkal, gyáván viselkedő katonákkal kegyetlenül leszámolt. A háborús vezér brutális módszerei ellen még Karl Kautsky és Rosa Luxemburg, a német szocialisták vezetői is tiltakoztak.

Bár a pártvezetés két vezető személyisége kezdettől fogva ellenérzéssel viszonyult egymáshoz (Trockij Sztálint „tipikus kuláknak” tekintette, akit műveltségbeli hiányosságai és szűklátókörűsége miatt mélységesen lenézett), konfliktusuk kezdete a polgárháború időszakára datálódik. Sztálin figyelmeztette Lenint, hogy Trockij – mivel a bolsevik vezetők nem rendelkeztek számottevő katonai tapasztalattal – korábbi cári tisztekkel töltötte fel a hadsereget, valamint felhívta a figyelmet a polgárháborús vezér gyanúsan kései megtérésére is. Lenin azonban arra törekedett, hogy megbékélésre bírja a két ellenfelet, és Trockij 1920-ban újabb feladatot kapott: kinevezték közlekedési népbiztosnak.

Míg azonban a humánus megfontolásokat semmibe vevő, és katonai módszereit a munkaszervezés egyéb területére is kiterjeszteni igyekvő Trockij rengeteg ellenséget szerzett magának a munkások és a katonák között, Sztálin szorgosan maga köré gyűjtötte szövetségeseit, és a Szervezőiroda vezetőjeként jó kapcsolatokat épített ki a helyi bolsevik vezetőkkel. 1922. április 3-án a Központi Bizottság (KB), a párt legfelsőbb grémiuma, Lenin egyetértésével a párt főtitkárává nevezte ki a grúz politikust.

Eltitkolt végrendelet

Lenint 1922 májusában, majd decemberben szélütés érte. Sztálin ezt kihasználva jelentős kádercseréket hajtott végre, és intézkedéseinek köszönhetően létrejött egy utasításait feltétel nélkül, engedelmesen követő pártapparátus.

A gyengélkedő Lenin még 1922 decemberében megfogalmazott egy – végrendeleteként is értelmezhető – levelet a pártkongresszusnak. „Sztálin elvtárs főtitkárként mérhetetlen hatalmat összpontosított a kezében, és nem vagyok biztos benne, hogy mindig kellő körültekintéssel fog tudni élni ezzel a hatalommal” – áll a levélben. A feljegyzéshez 1923 januárjában egy kiegészítést is fűzött: „(…) azt javaslom az elvtársaknak, fontolják meg Sztálin leváltásának lehetőségét, és helyére más személy kinevezését.”

Lenin 1923. február végén-március elején megtudta, hogy Sztálin a feleségét is leteremtette egy alkalommal. Válaszul levelet írt a főtitkárnak, amelyben figyelmeztette, hogy minden kapcsolatot megszakít vele. Sztálin iránti bizalma teljesen megingott.

A bolsevik vezér 1923. március 10-én újabb szélütést kapott, és a titkosrendőrségi jelentéseknek köszönhetően Sztálin tudta, hogy Lenin halála csak idő kérdése. 1924. január 24-én, Lenin halálának napján Trockij a Kaukázusban pihent, betegségéből lábadozott. Sztálin – egészségi állapotára való hivatkozással – lebeszélte arról, hogy részt vegyen a temetésen. Amíg Lenint végső nyugalomra helyezték, Trockij a grúziai Szuhumi nevű fürdőhelyen élvezte a napsütést. Sztálin mindeközben megkezdte az egykori vezér személye körüli kultusz kiépítését. Petrográdot Leningrádnak nevezték át, sok városban Lenin-emlékművet állítottak, holttestét pedig bebalzsamoztatták, és egy mauzóleumban helyezték el. A bolsevik vezért szentnek kijáró tisztelet övezte, amely alkalmasnak bizonyult a vallásos paraszti tömegek spirituális szükségleteinek kielégítésére.

Trockij csak 1924 májusában, a XIII. pártkongresszusra tért vissza Moszkvába. Sztálint hidegzuhanyként érte, amikor az egyes delegációk előtt felolvasták Lenin végrendeletét. A küldöttek többsége azonban jobban félt a becsvágyó Trockijtól, mint a halk szavú grúztól. A kongresszus így kézfeltartással megszavazta, hogy a főtitkárt meghagyják hivatalában, és a „végrendeletet” ne olvassák fel az egész pártkongresszus előtt.

Erőtlen ellenállás

Bár Trockij Sztálint és legfőbb szövetségeseit, Lev Kamenyevet és Grigorij Zinovjevet több munkájában is bírálta, a triumvirátus tagjainak éles reakciója, amelyben a trockizmust a leninizmus hagyományaival szakító eszmerendszerként határozták meg, egyre inkább elszigetelte az ellenzéki vezért.

A pártfőtitkár hatalma pedig tovább növekedett. 1925-ben a Szervezőiroda mellett a Politikai Iroda irányítását is kézbe vette. Trockijt pedig még abban az évben leváltották a Hadügyi Népbiztosság és a Forradalmi Katonatanács éléről, ezzel elvesztette legfőbb támogatói bázisát, a hadsereget.

Sztálin kiterjedt kapcsolati hálójával szemben a magányos Trockijnak nem volt esélye. Önéletrajzában sajnálattal emlékezett vissza hibás viselkedésére: mindenkit gondolkodás nélkül félreállított, aki útjában állt, vagy nem értett vele egyet. „A sértettek könnyen utat találtak Sztálinhoz” – vont mérleget az ellenzéki vezető.

Sztálin növekvő hatalmát azonban egyre többen figyelték aggodalommal. Az elégedetlenek száma országszerte megnőtt, és a korábban Sztálinnal szövetséges Kamenyev és Zinovjev – bár személyes ellentéteik továbbra is megakadályozták a szoros kapcsolat kialakulását – is Trockij mellé állt. Bírálták a vezetés gazdaságpolitikáját, követelték a párton belüli demokrácia megerősítését, erőteljes iparosítást sürgettek, és a szocializmus megvalósítására csak az országhatárokon belül törekvő Sztálinnal ellentétben a Trockij által hangoztatott világforradalom pártján álltak.

Az újságokban ekkor már szinte naponta jelentek meg Trockij-ellenes cikkek. A támadásokat megelégelő politikus a KB 1926. októberi ülésén elveszítette hidegvérét, és ujjal mutogatott Sztálinra. „Az első titkár a forradalom sírásójának posztjára pályázik” – kelt ki magából. Sztálin először elsápadt, majd elvörösödött, végül kiviharzott a teremből. Trockij kitörése azonban csak arroganciáját és megosztó, frakciós tevékenységét bizonyította a jelenlévők számára, és másnap kizárták a Politikai Irodából. A sztálini irányvonallal szembehelyezkedők fokozatosan kiszorultak a pártból, a hadseregből, valamint a rendőri szervek kötelékéből is, és kénytelenek voltak illegalitásba vonulva, magánlakásokon megszervezni találkozóikat.

A teljesen elszigetelődött ellenzék 1927. november 7-én, a forradalom 10. évfordulóján kétségbeesett lépésre szánta el magát, és többek között „Teljesítsük Lenin végakaratát” feliratú plakátokkal demonstrált a sztálini önkény ellen. A demonstráció zavargásokba torkollott, és a tüntető ellenzékiek kezéből végül kommandósok ragadták ki a transzparenseket, az egyik katona pedig még a Trockijt szállító autóra is rálőtt.

Egy héttel később Trockijt és Zinovjevet kizárták a KB-ből, majd Sztálin a decemberi pártkongresszuson elhangzó ultimátumában egyértelművé tette: az ellenzékiek vagy leteszik a fegyvert, vagy el kell hagyniuk a pártot. Végül mintegy 1500 ellenzékit zártak ki a pártból, köztük Zinovjevet, Kamenyevet, akik azonban hamarosan feladták korábban hangoztatott nézeteiket, és megbánást tanúsítottak. Nem így a szintén kizárt Trockij, aki nem volt hajlandó revideálni álláspontját.

Az ellenzéki vezér kitartásának meglett az eredménye. 1928. január 16-án a legközelebbi vasútállomástól 250 km-re található kazah fővárosba, Alma-Atába száműzték. Októberben a kormány elvágta Trockij minden kapcsolatát Moszkvával, leveleit és táviratait pedig elfogták. December 16-án egy titkosrendőr azzal a paranccsal jelent meg nála, hogy politikai tevékenységét szüntesse be, és végleg szakítsa meg követőivel fennálló kapcsolatait. Trockij ellenállt, és kifejtette, szerinte csak korrupt bürokraták kérhetnek ilyesmit egy forradalmártól. Sztálin válaszul kiutasította a Szovjetunióból. Az indoklás szerint Trockij egy illegális párt szervezését folytatta, amely a szovjethatalom elleni fegyveres harcokra való felkészülést lett volna hivatott irányítani.

A végső leszámolás

Trockij elsőként Törökországba utazott (az Iljics nevű gőzősön), majd a következő években megjárta Franciaországot, Norvégiát és Mexikót is. Száműzetése alatt végig a „szovjetdemokrácia” mellett és Sztálin politikája ellen kampányolt, amely – mint kifejtette – a „teljes összeomláshoz” fog vezetni.

Sztálin attól tartott, hogy egy háborús konfliktus esetén a száműzött ellenzéki vezető eredményes propagandát fejthetne ki a Szovjetunióval szemben, ezért 1939 márciusában kiadta a parancsot Trockij likvidálására.

1940. május 24-én, hajnali 4 órakor ismeretlenek tüzet nyitottak Trockij Mexikóváros elővárosában található villájára, de csak a forradalmár unokája, Szeva lába sebesült meg a támadásban.

Ekkor lépett akcióba Ramón Mercader, a szovjet hírszerzés ügynöke, aki már korábban – magát egy belga diplomata fiának, Jacques Mornardnak kiadva – kapcsolatot létesített egy Trockij házába bejáratos hölggyel. Mercader a merényletet követően egyre többször jelent meg az ellenzéki vezér villájában, és bár eleinte kerülte a kapcsolatot Trockijjal, 1940. augusztus 17-én megkérte, véleményezze egyik írását. Trockij habozva, de beleegyezett és több változtatást is javasolt. Augusztus 20-án Mercader visszatért a kijavított szöveggel. „Nem tetszik nekem, ahogy kinéz. Vigyázzon jobban az egészségére” – javasolta a feltűnően izgatott ügynöknek Trockij, majd dolgozószobája íróasztalánál elkezdte olvasni az írást. Mercader megállt a válla fölött. Esőkabátja alól egy jégcsákányt húzott elő, és leütötte Sztálin legnagyobb ellenségét. Másnap estére Trockij belehalt sérüléseibe.

Az amerikai trockisták kérését, hogy a holttestet az Egyesült Államokba szállítsák, megtagadták a hatóságok, így Trockijt végül mexikói házának kertjében temették el. A Pravda augusztus 24-én a következő szavakkal búcsúztatta: „A sírba távozott az az ember, akinek nevét átokkal és megvetéssel emlegetik a dolgozók az egész világon.”

Hogyan szorította ki Sztálin a hatalomból Trockijt?

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2018. tél: 7 végzetes pillanat

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra