Múlt-kor.hu

Hogyan lett háborús hős egy négylábú tengerészgyalogosból?

Hogyan lett háborús hős egy négylábú tengerészgyalogosból?

2018. január 5. 17:11

Az Amerikai Egyesült Államok Tengerészgyalogsága kevés olyan öldöklő küzdelemben vett részt, mint amilyen a koreai háború utolsó hónapjaiban a Vegas nevű előretolt állásért vívott csata volt. Az 5. tengerészgyalogos ezred rakéta-péncéltörő alakulata 1953. március 27-én ennek keretében próbált meg visszaverni egy kínai támadást, amely során a csata fülsiketítő zaja olyan atmoszférát teremtett, mintha „húsz tornádó söpörne végig egy vidéki tájon”.

A Vegast védő (az előretolt állást azért nevezték el így, mert igazi lutrit jelentett a megtartása) tengerészgyalogosok minden egyes alkalommal megkönnyebbültek, amikor meglátták négylábú bajtársuk körvonalait kibontakozni a füstfelhőben, aki egész álló nap lőszerekkel látta el az amerikai katonákat, és egyben komoly motiváló tényezőt is jelentett számukra. Egymaga ötvenegyszer tette meg az oda-vissza utat a rizsföldekkel tarkított senkiföldjén, leszegett fejjel és remegő lábkkal vágtázva a 45 fokos lejtőn, dacolva szökésre buzdító természetes ösztöneivel. Ily módon közel 4 tonna lőszert juttatott el a tengerészgyalogosoknak. A félelmet nem ismerő kancát Vakmerőnek (Reckless) hívták.

Vakmerő nemcsak lőszert szállított, sebesült katonákat is levitt a hegyről, akik aztán megfelelő ellátásban részesültek. Sőt, még azután sem hagyta a „munkát”, hogy két srapnel is megsebesítette, ezért később meg is kapta a Bíbor Szív kitüntetést. Mint Robin Hutton, a Sgt. Reckless: America’s War Horse (Vakmerő őrmester: Amerika harci lova) szerzője kifejtette, a lovak prédaállatokként veszélyt észlelve megfutamodnak, Vakmerő azonban hajlamait meghazudtoló módon szembenézett a veszéllyel, mert tudta, társainak szükségük van rá. Egyikük, Harold Wadley őrmester alig hitt a szemének, amikor a keleti láthatáron a füstön és a lángokon keresztül megpillantotta a lovas nélküli kancát. „Bizonyosan egy angyal lovagolt rajta” – tette hozzá Wadley, amikor 2016-ban felavatta Vakmerő szobrát.

Bár kiválóan helytállt a csatamezőn, Vakmerő nem teherhordó állatnak született. A szöuli lóversenypályán világra jött csikót eredetileg Ah Csim Hainak hívták („A reggel lángja”) és egészen a koreai háború kitöréséig egy versenyló életét szánták neki. Mivel tulajdonosa lánytestvére egy bányabalesetben elvesztette az egyik lábát, a gazdának pénz kellett a műlábra, ezért vonakodva bár, de 1952 októberében 250 dollárért eladta a kancát Eric Pedersen hadnagynak.

Pedersen azonban nem a rakéta-péncéltörő alakulat kabalaállatának szánta a lovat, hanem sokkal inkább olyan igásállatnak, aki a teherautók által sokszor megközelíthetetlen koreai terepen is képes szállítani a hadianyagot. Vakmerőnek nevezték el, mivel a hátrasiklás nélküli fegyverek újratöltése volt a feladata, amelyeket a tengerészgyalogos szakzsargonban „vakmerő fegyvereknek” neveznek.

Néhány héttel a megvétele után Joe Latham őrmester vezetésével kiképzésen esett át. Hozzászokott a csata fülsiketítő zajához, trénere pedig fel és le vezette a domboldalakon, hátán hadianyagot cipelve. Megtanította, hogy lépje át a szögesdrótot és a vezetékeket, amikor pedig azt kiabálja, hogy „Befelé!”, hogyan szaladjon be egy bunkerbe. Idővel már a kézjeleket is megértette, és tudta, hogyan jusson el „bajtársaihoz”. Annak ellenére, hogy termete nagyjából egy póniénak felelt meg, villámgyorsan átalakult harci lóvá. Mindenhova követte bajtársait, egy lett közülük – fogalmaz Hutton. 

Együtt aludt a katonákkal sátraikban, és együtt evett velük a kantinban. Szalonnát és rántottát evett, valamint kávét ivott reggelire, de szerette a cukorkát és a Coca-Colát, valamint a kalapok, takarók és pókerzsetonok rágcsálása is örömet okozott neki. De a sört sem utasította vissza. A koreai háborúnak véget vető panmindzsoni fegyverszünetet követő napon kábán tántorgott a tábor körül, feltehetően azért, mert előző este kicsit túl sok sörrel kínálták meg bajtársai (nem véletlen tehát, hogy egy illinois-i sörfőzde egyik sörét egyenesen Vakmerő őrmesternek nevezte el).

Vakmerőt akkora becsben tartották, hogy 1954. április 10-én őrmesterré nevezték ki, így ő lett az eddigi egyetlen állat, akit valaha tiszthelyettes lett a tengerészgyalogság kötelékében. Néhány nappal később Andrew Geer alezredes, egy teheteséges hollywoodi forgatókönyvíró a Saturday Evening Postban közölt róla egy írást, amelynek köszönhetően a ló híres lett, és sokan már azt kezdték követelni, hogy a többi tengerészgyalogossal együtt szállítsák haza az Egyesült Államokból.

A hadsereg, félve attól, hogy reklámfogásnak vagy pénzszórásnak fogják tekinteni az akciót, elállt a terv végrehajtásától, ám Geer nem tágított. Barátja, egy hajózási társaság tulajdonosa segítségével, saját pénzből (1200 dollárt fizetett) megszervezte, hogy Vakmerő mégis Amerikába juthasson. 1954 novemberében szállították az USA-ba, ahol kétszer is főtörzsőrmesterré léptették elő. Három csődört és egy kancát hozott a világra, majd 1968-ben meghalt. Haláláról címlapon számolt be több lap is, temetése pedig katonai tiszteletadás mellett zajlott. Bár az utókor sokáig megfeledkezett róla, az elmúlt években két szobrot is emeltek neki, és Hutton könyve is hozzájárult újrafelfedezéséhez. „Nem csak egy egyszerő ló volt, hanem egy tengerészgyalogos” – összegzett az írónő.

Magazin

Hogyan lett háborús hős egy négylábú tengerészgyalogosból?

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2018. tavasz: Sorsgyötörte magyar anyák

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra