Múlt-kor.hu

Hét híres történelmi személy, aki megérte a századik születésnapját

Hét híres történelmi személy, aki megérte a századik születésnapját

Olimpiai bajnok, aki földrengésbiztos épületeket tervezett, Nobel-díjas orvos, aki kilencvenéves múlt, amikor politikai pályára lépett és egy náci filmrendező, aki az afrikai törzsek között is forgatott. Száz év leforgása alatt rengeteg dologra juthat ideje az embernek. Következzen hét híres történelmi személy, aki megérte a századik születésnapját.

A királyné, aki férjéből és lányából is uralkodót faragott

Erzsébet anyakirályné férje, VI. György és lányaik társaságában

A 21. század embere által már valószínűleg csak Erzsébet anyakirálynéként ismert Elizabeth Bowes-Lyon 1900. augusztus 4-én látta meg a napvilágot egy skót nemesi család sarjaként. Gyermekkorában sok időt töltött kilenc testvére társaságában a család skóciai székhelyén, Glamis kastélyában. Itt tartózkodott az első világháború évei alatt is, amikor a kastélyban kórházat rendeztek be a sebesült katonák számára, ahol a fiatal Erzsébet ápolónőként dolgozott.

1920-ban ismerkedett meg V. György angol király másodszülött fiával, a beszédhibás Albert herceggel, aki hamarosan feleségül is kérte. Erzsébet azonban elutasította a herceg közeledését, mondván „fél attól, hogy soha többé nem beszélhet és gondolkodhat majd szabadon”, ha beházasodik a királyi családba. Végül azonban Albert kitartó udvarlása meghozta a gyümölcsét és ha a második még nem is, de a harmadik leánykérés már sikerrel járt. 1923 áprilisában házasodtak össze az akkor még csak húszas éveikben járó fiatalok, akiknek rövidesen két kislányuk is született, akiket Erzsébetnek és Margitnak neveztek el.

A család életében az 1936. év hozott gyökeres változást. V. György halálát követően Albert bátyja, VIII. Edward került a Brit Birodalom élére, aki azonban alig néhány hónappal trónra lépését követően Anglia modernkori történelmének egyik legsúlyosabb alkotmányos válságát okozta. Edward ugyanis a brit kormány határozott tiltakozása ellenére feleségül kérte az akkor már kétszeresen elvált amerikai Wallis Simpsont. Mivel a házasság megkötésének esetére Stanley Baldwin miniszterelnök a lemondását is kilátásba helyezte, veszélybe került az angol uralkodók politikailag hagyományosan semleges szerepköre is. A nehéz választás elé kerülő Edward végül a szerelmet választotta a korona helyett és mindössze 326 nap után lemondott trónjáról.

Bátyja lemondásával az uralkodásra sosem nevelt Albert lett a király, aki VI. György néven lépett trónra, az udvari élettől a kezdetektől ódzkodó Erzsébet pedig egy csapásra Anglia királynéjává vált. Fontos szerepet játszott abban, hogy az uralkodó leküzdje dadogását és képes legyen lelket önteni a brit társadalomba a második világháború legsötétebb óráiban. Amikor London német bombázása során a kormány Kanadába akarta küldeni a királynét és lányait, híres szavaival ezt határozottan visszautasította: „A gyermekek nem mennek sehová nélkülem. Én nem megyek a király nélkül. A király pedig soha nem fog elmenni.”

Erzsébet anyakirályné századik születésnapján lánya, II. Erzsébet társaságában

A háborút követő években VI. György egyre súlyosabb egészségügyi problémákkal küzdött, majd 1952-ben tüdőrákban elhunyt. A trónra az akkor mindössze 25 éves Erzsébet került, akinek édesanyja hosszú élete során mindvégig fontos támasza maradt. Anyakirálynéként is aktívan kivette szerepét a királyi család ceremoniális teendőiből és egészen 2002-ben, 101 éves korában bekövetkezett haláláig a brit monarchia egyik legnépszerűbb képviselőjének számított.

A berlini bajnok, aki mérnökként is világhírűvé vált

Tarics Sándor (jobbról a második) a medencében

Tarics Sándor azon kevesek közé tartozott, akik életük során két területen is kiemelkedőt alkottak. Fiatal korától fogva vízilabdázott, egy gimnáziumok közötti mérkőzés során hívta fel magára a korszak legendás szövetségi kapitányának, Komjádi Bélának a figyelmét. Az ifjú Tarics észrevette, hogy az ellenfél kapusa bizonytalanul tartja a kezében a labdát, ezért közel úszott hozzá, hogy megzavarja őt, mire a kapus kiejtette a labdát, amely aztán a kapuba sodródott. Ugyancsak kiemelte társai közül, hogy jobbkezes létére kiemelten foglakozott azzal, hogy balkezes lövéseit is folyamatosan fejlessze. Szemfüles helyzetfelismerése és találékonysága annyira lenyűgözte Komjádit, hogy Tarics hamarosan a válogatott keret tagja lett és mindössze 23 éves korában tagja lehetett az 1936. évi berlini olimpián aranyérmes magyar csapatnak.

A versenysport mellett Tarics építészmérnöki diplomát szerzett a Budapesti Műszaki Egyetemen és rövid ideig még Hajós Alfréddal is dolgozott együtt. A második világháborút követően egy ösztöndíj lehetőséget kihasználva, 1949-ben kivándorolt az Egyesült Államokba, ahol élete során különböző egyetemeken oktatott, illetve egy saját építészirodát is vezetett. Találékonysága mérnökként sem hagyta cserben. A Dobos-torta réteges szerkezete által megihletve kidolgozott egy szabadalmat, amelynek lényege az volt, hogy a magas épületeket ruganyos alapra, úgynevezett gumis-fémes pogácsákra helyezve el lehet érni, hogy földrengés esetén azok elnyeljék a szeizmikus hullámokat, megvédve ezzel az épületet. Az általa kidolgozott földrengés-szigetelő technológiát ma is rendszeresen alkalmazzák építkezések során és többek között San Francisco híres Golden Gate hídjához vezető autópályákat is ezzel látták el.

Tarics Sándor

Tarics Sándor hosszú élete második felét kaliforniai otthonában töltötte és egy ideig tagja volt az ENSZ földrengésügyi szakbizottságának is. 2016-ban, 102 éves korában hunyt el.

Holtversenyben Tellerrel – egy emigráns magyar fizikus az MIT kutatói közt

Tisza László (jobb oldalt) Alekszander Akhizier szovjet fizikus társaságában

Az 1907-es születésű Tisza László már fiatal korában nagy tehetséget mutatott a matematika területén. Utolsó gimnáziumi évében, 1925-ben holtversenyben első helyen végzett a nívós Eötvös versenyen, a díjon pedig a később a „hidrogénbomba atyjaként” híressé váló Teller Edével és Fuchs Rudolffal osztozott. A budapesti tudományegyetem matematika szakán kezdte meg egyetemi tanulmányait, bár először nem tartotta magát alkalmasnak arra, hogy tudományos pályára lépjen. Úgy vélte nincs meg benne a szükséges kreativitás, mivel kortársaival ellentétben képtelen volt újabb és újabb matematikai problémákat kidolgozni.

Sokáig arra készült, hogy édesapja könyvkereskedését veszi majd át, ezért 1927-ben a németországi Bonnba, majd Göttingenbe utazott, hogy ott szerezzen szakmai tapasztalatot. Zsidó származása miatt azonban a helyi könyvesboltok nem akarták alkalmazni, így mintegy jobb híján tért vissza az egyetemek világába. Göttingenben, majd 1930-ban Teller hívására Lipcsében tanult fizikát, ahol az infravörös molekuláris spektrum tulajdonságaival kezdett foglalkozni. Hazatérése után Ortvay Rudolf témavezetésével szerzett doktori fokozatot.

Tisza László

Pályafutását azonban egy kellemetlen epizód majdnem derékba törte. Bár fiatal korában a Tanácsköztársaság emléke miatt határozott antikommunistaként határozta meg önmagát, németországi tartózkodása során mégis közel került a szocialista eszmékhez. Magyarországon kisebb feladatokat teljesített az illegalitásban működő Kommunista Pártnak, így például kéziratokat szállított a szerzőtől a gépíró számára. Egy ilyen alkalommal, mindössze két hónappal a doktori fokozat megszerzését követően, lebukott és 14 hónap börtönbüntetésre ítélték. A tudományos életbe barátai, Teller Ede és Szilárd Leó segítségével tudott visszatérni szabadulása után. Előbb Harkovban, majd Párizsban dolgozott termodinamikával és kvantummechanikával. Igazán nagy hírnevet 1938-ban szerzett a szuperfolyékonyság területén kidolgozott elmélete révén. A náci Németország 1940-es franciaországi bevonulása miatt az Egyesült Államokba emigrált, ahol a Massachusetts állambeli híres műszaki egyetem, az MIT professzora lett. 1974-ben vonult nyugdíjba, de a kutatást idős korában is folytatta. 2009 áprilisában, 101 évesen hunyt el amerikai otthonában.

Hitler filmrendezője

Leni Riefenstahl Hitler társaságában

Az 1902-ben egy berlini vízvezetékszerelő lányaként született Leni Riefenstahl fiatalkori karrierje balettáncosként és színésznőként indult. Az 1920-as években együtt dolgozott a Tanácsköztársaság bukása után emigrációba kényszerülő két magyar filmrendezővel, Korda Sándorral és Balázs Bélával is. Utóbbival közösen rendezte első saját filmjét is, Kék fény címmel. 1932-ben került kapcsolatba az akkoriban felemelkedő náci párt vezetőjével, Adolf Hitlerrel, akivel kölcsönösen csodálták egymást. Riefenstahl rövidesen a nemzetiszocialisták egyik vezető propagandistájává vált. Az 1934-ben a nürnbergi pártnapokról készített dokumentumfilmjét, az Akarat diadalát, majd az 1936-os berlini olimpiáról készült felvételeit a mai napig a politikai propaganda és a filmtechnika iskolapéldáiként emlegetik. A náci korszakban a propagandaminiszter Joseph Göbbels egyik fő riválisát látta a csinos és fiatal filmrendezőben, és rendszeresen igyekezett megnyirbálni a filmjeire juttatott támogatások összegét. Hitlerrel való személyes kapcsolata azonban mindvégig megvédte Riefenstahlt nagyhatalmú riválisa támadásaitól.

Leni Riefenstahl Afrikában

Művészetének fontos eleme volt az emberi test esztétikumának hangsúlyozása. Egyik első munkájában még maga is meztelenül jelent meg statisztaként. Bár számos alkalommal állt bíróság előtt a háborút követő években, sosem ítélték el. Ő maga élete végéig tagadta, hogy tudomása lett volna a nácik tetteiről, bár később előkerült adatok szerint jelen volt, amikor 1939-ben egy Varsó melletti  településen német katonák megtorlásképp kivégeztek 30 zsidót, miután korábban partizánok megöltek egy német tisztet. Kiderült az is, hogy a háború alatt forgatott, Hegyek alján című filmjéhez koncentrációs táborokból szállítottak cigány statisztákat, akiket a film elkészítését követően visszaküldtek Auschwitzba, ahonnan többségük már sosem tért haza. A háborút követő évtizedekben előszeretettel foglalkozott az afrikai Nuba törzs életével, illetve mélytengeri felvételek készítésével. 60 éves korától élettársi kapcsolatban élt a nála negyven évvel fiatalabb operatőrével, Horst Kettnerrel. 2003 szeptemberében, 101 éves korában hunyt el pöckingi otthonában.

A sarkvidéki kormányzó, aki elrabolta Kolumbusz dicsőségét

Helge és Anne Ingstad

Helge Ingstad egy igazi 20. századi kalandor volt. 1899-ben született egy norvégiai kisvárosban, ahol édesapja egy gyárban dolgozott mérnökként. 16 éves korában költöztek Bergenbe, ahol leérettségizett , majd jogi diplomát szerzett és 1922-től saját ügyvédi praxist működtetett. 1926-ban azonban eladta irodáját és a kanadai vadonba költözött, ahol prémvadászként dolgozott. Három évig élt egy helyi indián törzs tagjai közt, majd Norvégiába hazatérve megírta itt szerzett élményeit, ami egy csapásra hírnevet szerzett neki.

1932-ben központi szereplőjévé vált egy norvég-dán diplomáciai konfliktusnak is, amikor Norvégia annektálta a Grönland északkeleti részén fekvő – egyébként lakatlan és csak halászati, illetve tudományos célokra használt – Vörös Erik Földet. Az újdonsült „gyarmat” kormányzójává Ingstadot nevezték ki. Mivel Dánia egész Grönlandot a saját felségterületének tekintette, az ügy a Hágai Nemzetközi Bíróság elé került, amely a dánok javára döntött, így a norvég expedíció 1933-ban elhagyta a szigetet. A jogban és a sarkvidéki viszonyokban egyaránt jártas Ingstad szolgálataira azonban továbbra is igényt tartott a norvég kormányzat és a Grönlandról való hazatérését követően a Jeges-tengeri Svalbard kormányzójává nevezték ki, ahol két éven keresztül működött.

Helge Ingstad fiatal korában

Svalbardon ismerkedett meg a nála húsz évvel fiatalabb Anne Stine-vel, aki nagy rajongója volt Ingstad kanadai és grönlandi kalandjainak. A pár 1941-ben házasodott össze, majd a második világháborút követően egy Oslo melletti kisvárosban telepedtek le, ahol egy lányuk született. Anne az 1950-es években az Oslói Egyetemen tanult régészetet és ettől kezdve életük nagy részét különféle expedíciókon töltötték.

Az Ingstad házaspár nevéhez fűzödik, hogy 1960-ban a kanadai L’Anse auc Meadows település közelében egy 1000 körül alapított viking települése maradványait fedezték fel, amelyet számos kutató a Vörös Erik fia, Leif Eriksson vezette expedíció során alapított településsel azonosít. Ingstadék felfedezése elsőként szolgáltatott tárgyi bizonyítékot arra, hogy az európai ember már évszázadokkal Kolombusz Kristóf útja előtt is elérte az amerikai kontinenst. Helge Ingstad 2001 márciusában, 101 évesen hunyt el egy oslói kórházban.

Róma ifjú konzula

Marcus Valerius Corvus ábrázolása

Az előkelő patríciusi családból származó Marcus Valerius Corvus egy legenda szerint azzal szerzett magának először hírnevet, amikor egy gallok elleni hadjárat során önként jelentkezett, hogy megvív egy hatalmas termetű gall harcossal, aki a csata előtt azzal kérkedett, hogy bármelyik római katonával egymaga elbír. A történet szerint párviadaluk közben egy holló szállt rá az ifjú Valerius sisakjára. A madár egy váratlan pillanatban a gall arcába repült, elterelve annak figyelmét, alkalmat adva arra, hogy Valerius végezzen vele. Az eset emlékére kapta Corvus nevet, ami latinul hollót jelent.

A történet igazságtartalmától függetlenül Corvus rendkívüli népszerűségnek örvendett Rómában, és Kr. e. 348-ban távollétében, mindössze 22 éves korában választották konzullá. Hosszú élete során számos kiemelkedő haditettet vitt véghez és kulcsszerepet játszott a szamniszok ellen vívott háborúkban. Rengetek tisztséget viselt és összesen hat alkalommal választották konzullá, sőt két alkalommal a diktátor tisztséget is viselte. Diktátor kinevezésére általában a legnagyobb válságok idején került sor Rómában, így például Kr. e. 342-ben Corvus azért kapott egy időre teljhatalmat, hogy megoltalmazza Róma városát, amikor több légió fellázadt a kormányzat ellen és a főváros felé vonult. Katonai sikerei emlékét felhasználva a lázadók bizalmába férkőzött és tárgyalások útján békés megoldást talált a konfliktusra. Az elbeszélések szerint hatodik konzulságát követően nyugdíjba vonult a politikai élettől és Kr. e. 270-ben, 100 éves korában halt meg.

Az első Nobel-díjas, aki megérte a százéves kort

Rita-Levi Montalcini

Rita Levi-Montalcini 1909-ben született Torinóban egy szefárd zsidó család gyermekeként. Fiatal korában író szeretett volna lenni, végül azonban az orvosi pálya mellett döntött, miután egy közeli barátjával gyomorrák végzett. A torinói orvosi egyetemen folytatott tanulmányokat, ahol fokozatosan az idegrendszeri kutatások és a neurobiológia felé fordult. A diplomaszerzést követően az egyetemen maradt, ahol kutatói asszisztensként dolgozott, de 1938-ban elvesztette állását, miután Mussolini rendelete a zsidók egyetemi szférából való kitiltásáról törvényerőre emelkedett. A háborús évei alatt a saját hálószobájában állította fel laboratóriumát, ahol csirke embriókon kísérletezett.

A háborút követően egy ösztöndíjjal az Egyesült Államokba került, ahol harminc éven keresztül folytatott idegrendszeri kutatásokat. Az idegrendszerek növekedési faktoraiban tett felfedezéseiért 1986-ban kollégájával, az amerikai Stanely Cohennel megosztva Nobel-díjban is részesült. 2001-ben, 92 éves korában az olasz köztársasági elnök a szenátus örökös tagjának nevezte ki, amely megbízatását idős kora ellenére is aktívan teljesítette. Rendszeresen felszólalt a törvényhozás ülésein és a 2007-es kormányválság idején az ő szavazata is döntő volt abban, hogy Romano Prodi kormánya hivatalban maradhatott. Rita-Levi Montalcini volt 2009-ben az első Nobel-díjas tudós, aki betöltötte a századik életévét. 2012. december 30-án, 103 éves korában hunyt el Rómában.

Hét híres történelmi személy, aki megérte a századik születésnapját

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2017. ősz: Kalandos középkor

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr
Impresszum

Főszerkesztő: Bartal Csaba
Felelős szerkesztő: Kulcsár Ádám
Munkatársak: Ács Tibor Adrián, Czókos Gergő, Hajdu Tibor, Tóth Judit

Kapcsolat

info@mult-kor.hu

 

Váltás az asztali verzióra