Múlt-kor.hu

Hatalmaskodó anyósa elkerülése miatt dönthetett úgy Sisi, hogy Magyarországon hozza világra Mária Valériát

Hatalmaskodó anyósa elkerülése miatt dönthetett úgy Sisi, hogy Magyarországon hozza világra Mária Valériát

2018. május 4. 17:02 Vér Eszter Virág

Az Erzsébetről és/vagy Ferenc Józsefről szóló életrajzok csak érintőlegesen tesznek említést a házaspár negyedik gyermeke. Mária Valéria születéséről. Sok esetben említik azt a korabeli pletykát is, amely szerint a kislány apja Andrássy Gyula volt. Részletes elemzésbe azonban nem bocsátkoznak, és a legendák elbeszélésén túl a „magánjellegű” családi esemény osztrák, illetve magyar (bel)politikai következményeinek tárgyalására szorítkoznak.

Családi veszteségek és a ritkán emlegetett gyermek

Az uralkodópár – a koronázást megelőző előkészületek idején – 1867. május 8-tól ismét Magyarországon tartózkodott. Ezúttal a szükségesnek vélt reprezentációs kötelezettségekből – Ferenc József időszakos távollétei idején is a fővárosban maradó – Erzsébet ugyancsak jelentékeny részt vállalt, igyekezve valamelyest növelni a dinasztia még mindig rendkívül csekély népszerűségét. Albrecht főherceg lánya, Matild június 6-án – súlyos égési sérülések következtében – meghalt.

Az uralkodócsaládot ért veszteség következtében a tervezett előkészületeken jelentős módosításokat eszközöltek, a legszükségesebb ceremóniákra redukálva a koronázást tradicionálisan kísérő ünnepélyek sorát. Az uralkodópár kizárólagosan olyan ünnepélyeken vett részt, melyek hagyományosan a koronázási szertartás, illetve a kísérő ünnepségek részét képezték. Mindeközben az uralkodópár korábbi – az 1860-as évek első felét jellemző – magánéleti nehézségei időszakosan enyhültek, s privát szférában hozott elhatározásaik ekkoriban is jelentősen befolyásolták a politikai jellegű döntéseket is. Az uralkodó (személyes) boldogsága kihatott napi hivatali teendőinek ellátására is, kedvezőbb közeget teremtve. Sokan a kortársak közül is Erzsébet közvetítő szerepét a kiegyezés létrejöttében békülékenységére, illetve házastársi kapcsolata tényleges helyreállításának (időszakos) hajlandóságára redukálják, ami az udvari társadalomban is elismerésre „talált”. Az uralkodópár kibékülésének mozzanatai ezúttal is bőséges beszédtémát szolgáltattak az udvartartás tagjainak: „A koronázásnak vége […]. Ő Felsége a császárné mennyei szép volt az ünnepi aktus alatt, olyan izgatott és olyan fegyelmezett, akárcsak egy menyasszony. Úgy rémlett, hogy egy vonatkozásban így is fogta fel a dolgot.” – számolt be az udvari eseményekről Therese zu Fürstenberg (1867 júniusában) testvérének írt levelében.

Erzsébet és Ferenc József végül június 12-én elutaztak Pest-Budáról. Az uralkodópár rövid bécsi tartózkodást követően Bad Ischl-be vonult vissza, kipihenni a korábbi hónapok intenzív reprezentációs kötelezettségeinek megerőltető periódusát.  Tervezett nyári tartózkodásuk ezzel szemben egészen más jelleget kapott, miután Ischlben értesültek Erzsébet nővérét, Ilonát férje halálával ért súlyos (családi) veszteségről; s pihenésüket félbehagyva a június 26-án elhunyt Maximilian Thurn und Taxis herceg temetésére Regensburgba utaztak, ahol egy újabb, bár korábban bekövetkezett tragédiával szembesültek, tudomást szerezve Miksa június 19-ei querétarói kivégzéséről. Annak esetleges további politikai kihatására tekintettel június 30-án Ferenc József – részint szüleit is értesítendő – azonnal Bécsbe távozott. Erzsébet néhány napig tartó possenhofeni részvétlátogatás után, július 2-án újra Ischlbe indult, ahova rövid bécsi tartózkodást követően Ferenc József is visszautazott, vadászni. A nyár jelentős részét (július közepétől augusztus végéig/szeptember elejéig) Andrássy Gyula is Ischlben töltötte – kisebb megszakításokkal – felesége és gyermekei társaságában.

Családi tragédiákkal terhelt pihenésüket/elvonulásukat követően a hónap második felére Salzburgba a francia császári párral tervezett diplomáciai tárgyalásokat előkészítő egyeztetések folytak, melyek fő célja a hivatalos indoklás szerint elsősorban részvétnyilvánítás volt. Erzsébet már augusztus elején kelt levélben jelezte Ferenc Józsefnek, úgy véli – a (hormonális változások következtében) jelentkező hangulatingadozásaiból és egyéb testi tünetekből (helyesen) arra következtetve – ismét gyermeket vár: „Azt hiszem, hogy ismét másállapotban vagyok. Biztosan még nem tudom. Az udvarnál nincs orvos, akiben bizalmam volna. Ezen bizonytalanságomban a salzburgi látogatás nyomasztó érzésként hat rám. (…) Egész nap tudnék sírni, olyan végtelenül szomorú vagyok. Nem tudom, mi van velem, azt hiszem, bizonytalan állapotom hangol le. Nem akarok többé gyermeket! Édes lelkem, vigasztalj engem, mert szükségem van rá. Elment mindentől a kedvem, sem a lovagláshoz, sem a sétához nincs kedvem, még a napi tornámat is elhanyagolom. Mi dolgod van most neked Bécsben, hogy oly távol maradsz?”

Erzsébet férje nyomatékos kérésére – rosszullétei ellenére – kénytelen volt részt venni az augusztus 18-tól 23-ig zajló találkozón. Az uralkodópár – a dinasztiát ért személyes tragédián valamelyest felülemelkedve – a Monarchia diplomáciai érdekeit szem előtt tartva, a közelgő francia–porosz háború „fenyegetésében” kulcsfontosságúnak vélte a két ország közeledésének elősegítését. S noha az uralkodó a Poroszország elleni revánspolitika elkötelezettje volt, elfogadta a külügyminiszter, (Friedrich Ferdinand von) Beust érvelését, miszerint egy esetleges kötelezettségvállalás következtében a Francia Császárság szövetségeseként vívott Poroszország elleni háború beláthatatlan belpolitikai következményekkel is járhatna, s így a tárgyalások megállapodás nélkül értek véget Salzburgban. A látogatás Erzsébet számára feltehetően alig jelent(het)ett többet „kínos”/szükséges kötelességteljesítésnél, ez tükröződött a nyilvánosság előtti megjelenéseiben is, ezúttal Eugénia társaságában, aki részben a megszokottnál rövidebb – bokáit is láttatni engedő – szoknyáival keltett feltűnést a lakosság, illetve a suite körében. Erzsébet vélhetően ezúttal is a lehetőségekhez mérten mérsékelten vette ki részét a találkozóval járó reprezentációból, amit az állapotával járó nehézségek is indokolhattak. A salzburgi találkozót követően Erzsébet inkognitóban Zürichbe utazott húgaihoz, Matildhoz és Máriához, (családi körben) keresve pihenést. A látogatása idején kitört és egyre nagyobb méreteket öltő kolerajárvány elől néhány nap után testvéreivel (és kíséretükkel) schaffauseni tartózkodásra kényszerültek. A (rajnai) vízesés és környékének természeti adottságai, valamit a természetközeli miliő nyújtotta – lelkialkatának kedvező(bb) – feltételek ezúttal is jelentős (megnyugtató) hatást tettek Erzsébetre, amihez a húgaival egymás társaságában töltött, szertartásosság nélküli felhőtlen együttlétek is hozzájárulhattak. Eközben rosszulléteinek állandósulása mind egyértelműbbé tette (áldott) állapotát, ami életvitelének visszafogottságában is megnyilvánult: „Eddig nagyon restül éltünk, sohasem sétáltunk, legfeljebb este, vacsora után a kertben, mely akkor tele idegenekkel; kivált sok angol van itt…” – emlékezett vissza svájci pihenésére Erzsébet Eötvös Józsefnek írt november eleji levelében. Ferenc József – ennek ismeretében, engedve Erzsébet kérésének – Schaffausenbe utazott, és együtt tértek vissza Münchenen keresztül Bécsbe.

A királyné mindenáron Magyarországon szeretett volna lenni

Az előzetesen elfogadott programtervezetekben az uralkodópár hosszabb gödöllői tartózkodást irányzott elő az őszi szezon kezdetétől; a „várakozásokkal” ellentétben jóval később, csupán Ferenc József néhány napig tartó november végi időzésére került sor. Ellentétben korábbi terhességeivel s a hagyományosan jellemzően megkívánt diszkrécióval, svájci útjáról hazatérve már Erzsébet várandósságának korai szakaszában, szeptemberben „félhivatalos” jelleggel nyilvánosságra hozták ennek (örvendetes) tényét, hogy indokolni lehessen távolmaradását az 1867. októberi párizsi legfelsőbb látogatástól. Késői gyermekvállalásuk „szabálytalansága” – valamelyest ellentmondva a korabeli társadalmi normáknak – sokakban meglepetést, esetenként megütközést kelt(het)ett, ahogyan ezt az Andrássy-családnál szolgáló angol nevelőnő (később papírra vetett) sorai is sejtetni engedik, összegezve a társasági szóbeszédet: „Az is olyan furcsa, hogy csaknem tizenegy év [helyesebben kilenc – megjegyzés tőlem V. E. V.] után ismét gyereket vár.” Ferenc Józsefnek október 23. és november 5. között zajló (egyébiránt rendkívül megterhelő napirendet „követelő”) párizsi látogatásán népes kíséretében – az utazást megelőző egyeztetések során jelzett okok miatt – nélkülöznie kellett felesége jelenlétét.  „A királyné ő Felségéről igen örvendetes családi hír kering a lapokban. A királyné e körülmény folytán felséges férjét nem is fogja kísérni Párizsba. A felségek Gödöllőre érkeztét e hó közepére várják.” – tudósított a Családi Kör 1867. október 6-ai számában.

Az uralkodó felszabadultan s elégedetten számol be Erzsébetnek a francia fővárosban szerzett – előzetes várakozásain jelentősen túlmutató pozitív – benyomásairól, egyúttal kifejezve (várandós felesége) iránt érzett érzelmeit és vonzódását: „Általában nagyon jól mulatok és mégis végtelenül vágyódom haza hozzátok, egyetlen, igazi boldogságom.” Ferenc József előző levelében is hasonló elragadtatás/vágyódás jelenik meg otthon maradt családja (elsősorban Erzsébet) irányában: „A kis Napóleon nagyon okos, de nagyon pöttöm fiúcska. […] Mi mégis csak különbbel szolgálhatunk. Hölgyecskét nagyon sokat láttam, köztük igen csinosakat. De én csak rád gondolok, angyalom, e felől nyugodt lehetsz…”

Az uralkodó párizsi távolléte idején Erzsébet – korábbi szándékai ellenére – Schönbrunnban tartózkodott, ahogyan arról Eötvöshöz írott (november 2-ai) levelében is beszámolt, sejtetni engedve részint csalódottságát előzetes tervei módosulása miatt, ugyanakkor kilátásba helyezve következő (előirányzott) évi hosszabb magyarországi tartózkodását: „Most már három hete, hogy itt vagyok, hol az ősz utolsó szép napjait élvezem, de mennyivel jobban szerettem volna ezt Gödöllőn tehetni, mi eleinte tervünk volt, de a körülmények folytán [későbbi elutazásra – megjegyzés tőlem V. E. V.] ráhatároztam magamat…”

Erzsébet – hosszas egyeztetéseket s előkészületeket követően – 1868. február 5-én érkezett Budára, ennek részleteit korábban – elsősorban a várható negatív felhangok okán – titoktartás övezte, s találgatások kísérték: „Hogy a császár előtt ez az általános nemtetszés nem titok, hogy az üggyel kapcsolatban a legbizalmasabb ciszlajtán miniszterek ellenzik ezt a döntést, s hogy ő maga /ti. a császár/ sem ért egyet valójában felséges felesége elhatározásával, és hogy mindezek ellenére nem tudott neki ellentmondani, ehhez kétség sem fér azok számára, akik valamelyest is ismerik a császár szelíd természetét, mint ahogy ahhoz sem, hogy legfőbb tanácsosai körültekintőek, Erzsébet császárné pedig szeszélyes és makacs, akinek szellemére – úgy tűnik – különleges hatást tett felolvasónője, Ferenczi kisasszony, aki tiszta magyar és nemesi családból származik. Ezért elég sokat beszélnek hivatalos körökben arról, hogy báró Beust úgy érezte, az utolsó pillanatban még előadja Őfelségének, Ferenc Józsefnek a budai utazás összes buktatóját. Mire az uralkodó kissé dühösen így felelt: »Hát akkor menjen és mondja meg ön a császárnénak, majd meglátja, hogy könnyű-e meggyőzni.«…” – tájékoztatott Luis López de la Torre Ayllon bécsi spanyol követ 1868. február 7-én kelt jelentésében.

Az uralkodóné döntését sikerült – ebben feltehetően kulcsszerepet játszott Andrássy Gyula miniszterelnök is – a magyarsághoz, az ország népének szeretetéhez köthető elhatározásként láttatni. Magát Erzsébetet feltehetően leginkább az anyósától való távolság (és a korábbi szülései során szerzett, kiszolgáltatott helyzetével összefüggő rossz tapasztalatok) ösztönözhették a magyarországi helyszínválasztásra. Döntése vélhetően intim szférájának védelmére irányult, személyes igényeinek maximális figyelembevételével. Mindezt alátámaszthatja testvérének, Mária nápolyi exkirálynénak Budára invitálása (1868 márciusától) is, aki egyébiránt aktívan segédkezett s végig jelen volt az április 22-ei szülés során.

Erzsébet e hosszúra nyúló pest-budai tartózkodását követően, valamelyest felépülve a gyermekágyból (1868. június 9-én) Ischlbe utazott, majd a családját kereste fel Possenhofenben, ahonnan Bécs érintésével visszatért Gödöllőre, s az őszi, illetve téli szezonban ismét hosszabb időt töltött – Ferenc Józseffel együtt – Magyarországon. E döntésének hátterében feltételezhetően azon személyes félelme állhatott a gyógyulási szándék mellett, hogy ezúttal valóban elkerülhesse anyósa beavatkozását gyermeke nevelésébe. E személyes megnyilvánulásai a birodalom nyugati felében (a korábbi feltételezéseknek megfelelően) rendkívül rossz fogadtatásra leltek, s egyre élesebb bírálatok fogalmazódtak meg elhúzódó távollétei nyomán. Ezzel szemben a magyar (nemzetibb érzelmű) társadalom többségében Erzsébet ezen gesztusai lehetettek leginkább meggyőző erejűek, ami személyének magyarországi megítélésében döntő fordulatot eredményezett az ellenzék köreiben is, s kultuszának kezdetét generáló eseménnyé vált.

Hatalmaskodó anyósa elkerülése miatt dönthetett úgy Sisi, hogy Magyarországon hozza világra Mária Valériát

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2018. ősz: Legendás apák és fiúk

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra