Múlt-kor.hu

Hat természeti katasztrófa, amely rányomta bélyegét az európai történelemre

Hat természeti katasztrófa, amely rányomta bélyegét az európai történelemre

2018. március 6. 14:05

Az extrém időjárási jelenségek nem csak napjainkban, de az egész történelem folyamán megkeserítették az emberiség életét. Árvízek, vulkánkitörések és pusztító szárazságok is formálták Európát az elmúlt évezredben.

„A nagy emberfulladás”

1362 januárjában hatalmas vihar csapott le Európa észak-nyugati részére. A pusztító vihardagály valóságos cunamiként haladt végig Anglia partjai mentén. Számos épület – így például Salisbury vagy Winchester katedrálisai súlyosan megrongálódtak, míg Dunwich kikötőjét teljesen leradírozta a Föld színéről.

A vihar azonban nem itt, hanem Hollandiában végezte a legnagyobb pusztítást. A később csak a „de grote Mandrenke” (nagy emberfulladás) néven emlegetett katasztrófában emberek tízezrei vesztették életüket. A megemelkedő vízszint áttörte az alacsonyan fekvő holland területeket védő gátakat és egy új tengeröblöt alakított ki, amelyet Zuider Zee névre kereszteltek el. Az ekkor elöntött területet csak a 20. században sikerült visszanyerni részben a szárazföld számára. Az újonnan épített gátak révén ma itt található Hollandia legfiatalabb tartománya, Flevoland.

A vihar a német területeken és Dániában is éreztette hatásait. Az ár több kikötőt elmosott és a sós víz tönkretette az érintett termőföldeket. A pusztítás pedig – ami alig egy évtizeddel követte a hírhedt 14. századi pestisjárványt – óriási munkaerőhiányt okozott ebben a régióban.

Amikor befagyott az Al-Duna

1407 decembere dermesztő faggyal köszöntött Európára. Egyes beszámolók szerint Angliában a jég szétrepesztette a fákat, a madarak pedig reptükben fagytak meg. A Temze három hónapra úgy befagyott, hogy száraz lábbal végig lehetett rajta sétálni az egész évszakban.

A kemény tél nem csak északon, hanem Európa déli részein is éreztette hatását. A Boszporusz befagyott Konstantinápolynál és még az Al-Duna is befagyott, amire nem ismerünk más példát a történelemből. A tengeri közlekedés sok helyen teljesen megbénult, ahogy az Északi-tengert jéghegyek árasztották el. Ugyanakkor új közlekedési utak is megnyíltak, így például Dániából teljes biztonságban át lehetett lovagolni Norvégiába a befagyott szorosokon keresztül.

Amikor sós lett a Temze vize

1540 tavaszán Anglia lakói hiába várták a tavaszi esőzéseket. A szokatlanul meleg márciust követően április és május tikkasztó forrósággal köszöntött be. A feljegyzések szerint február és március között Londonban mindössze hat alkalommal esett az eső. A kutak és patakok elkezdtek kiszáradni, míg a Temze természetes vízforrásai olyannyira megfogyatkoztak, hogy a sós tengervíz kezdett „felfelé kúszni” a folyóban, ami vérhas és kolera járványokat okozott a régióban.

A kontinentális Európában sem volt jobb a helyzet. A legtöbb gyümölcsfa már júliusra elsorvadt a szárazságban és olyan folyók mint a Szajna vagy a Rajna teljesen kiszáradtak egyes helyeken. A tél sem segített, és Bajoroszágban az emberek még novemberben is rendszeresen fürödhettek a máskor jéghideg hegyi tavakban.

A meleg telet újabb száraz tavasz, majd ismét egy forró nyár követte. Angliában egész erdők pusztultak ki ezekben a hónapokban és egyes helyeken valóságos sivatagosodás kezdődött. Az extrém időjárást a mezőgazdaság sem tudta elviselni. A haszonállatok és a termés pusztulásával pedig egyre súlyosbodó éhínség köszöntött Európára. A helyzet végül 1541 őszén kezdett csak javulni – ekkor azonban olyannyira, hogy a következő évben rendszeressé váltak az árvízek szerte a kontinensen.

Lavina Angliában

1836 karácsonyán egyre jegesebb szelek kezdtek fújni Angliában. A hideg rövidesen akkora hóviharba fordult, amelyre emberemlékezet óta nem volt példa. A Globe című lap szilveszterkor már arról cikkezett, hogy a legidősebbek sem emlékeznek arra, hogy ilyen hosszú ideig késtek volna a postakocsik. Márpedig a közlekedés ekkor már egy teljes hete állt, köszönhetően a hatalmas hónak, amely egyes helyeken akár a 10 métert is elérte.

A dél-angliai Sussexben fekvő Lewes városában ekkor olyan eseményre került sor, amilyet sem előtte, sem utána nem jegyeztek fel Anglia alacsonyan fekvő vidékein. A nagy havazás több tonna havat halmozott fel a város mellett fekvő dombok egyikén. December 27-én egy arrafelé sétáló fiatalember repedéseket pillantott meg a domb tetején tornyosuló, megfagyott hótömegen. Egyből a legrosszabbtól tartva igyekezett figyelmeztetni az ott élő embereket, de már így is elkésett. A lavina több házat maga alá temetett és a helyszínre siető mentőcsapatok már csak nyolc asszony és gyermek holttestét tudták kihúzni a hó alól.

A háború vihara

1702-ben Anglia a franciákkal szemben lépett be a spanyol örökösödési háborúba. Az angol flotta egyik legnagyobb veszteségét azonban nem a harcok során, hanem egy óriási viharban szenvedte el. 1703 november 26-án hatalmas széllökések érték a Brit-szigeteket. A szél ereje házakat döntött össze és fákat csavart ki a földből. Villámcsapások, heves esőzések és tornádók erősítették az egyre inkább elterjedő káoszt.

A kikötőkben horgonyzó hadihajók és az értékes ellátmányokat szállító teherhajók sorra süllyedtek el. A brit haditengerészet egy nap leforgása alatt mintegy 1500 embert veszített, az összes halálos áldozat számát pedig 15 ezerre becsülik a történészek.

A vihartól a királyi udvar is megrettent és Anna királynőt egy borospincébe menekítették az éjszakára. Az uralkodó másnap a pusztítást látva úgy döntött, hogy a viharban életüket  „a koronáért feláldozó” tengerészek családjai számára külön segélyt folyósítsanak majd a jövőben.

A Tambora kitörése

1815 április 5-ének éjszakáján az indonéziai Jakartában állomásozó brit katonák hangos robajra lettek figyelmesek. Az először ágyúdörgésnek vélt hang valójában egy vulkánkitörés volt – amely Jakartától 1200 kilométerre, Sumbawa szigetén történt.

A Tambora kitörése a történelem egyik legnagyobb feljegyzett vulkánkitörésének számít. Közvetlenül a robbanás miatt mintegy 60 ezer ember vesztette életét, de az áldozatok száma később tovább emelkedett a szennyezettség miatt kialakuló éhínség és járványok miatt.

A vulkán 45 kilométer magasságba lövellte ki magából a több milliárd tonna hamut, amely az egész világon éreztette hatását. A légkörbe került szennyeződés nagy mértékben visszaverte a Nap sugarait, így az 1815-ös, majd az 1816-os telek a történelem leghidegebb időszakai közé tartoznak. Észak-Amerikában például még 1806 júniusában is voltak olyan vidékek (például New England vagy Quebec), amelyeket hótakaró borított. Az időjárás hozzájárulhaott ahhoz is, hogy a napóleoni háborúk sorsdöntő ütközete, a Waterloo-i csata előtt hetekig zuhogott az eső, így a francia hadsereg ágyúi sok helyen beleragadtak a sárba.

Az időjárás természetesen tönkretette a termést is, így szerte Európában éhínségek sújtották a lakosságot. Angliában egyesek már az 1789-es francia forradalom megismétlődésétől tartottak, de ez az időszak volt az is, amelynek végtelennek tűnő esőzései és viharai megihlették a Frankenstein íróját, Mary Shelley-t is.

Hat természeti katasztrófa, amely rányomta bélyegét az európai történelemre

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2018. ősz: Legendás apák és fiúk

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra