Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Hat őrült uralkodó

2014. november 11. 14:20

Megeshet, hogy a hatalom megrészegít, vagy a felelősség súlya nyom össze, néhányszor azonban egészségügyi magyarázata van annak, hogy miért beszél egy fának, miért hiszi magát állatnak, vagy miért dudorássza végig a sorsát eldöntő ütközetet egy király. Összeállításunkban hat uralkodót mutatunk be Nabukodonozortól kezdve Caligulán át Saroltáig.

<

A vadállatias Nabukodonozor

A történelem egyik legelső, őrültnek mondott uralkodója II. Nabukodonozor (Nabú-kudurri-uszur) babiloni király (i. e. 604-562) volt, akinek uralkodása idején a hatalmas közel-keleti birodalom virágkorát élte. Erre az időszakra tehető a zsidók babiloni fogságának kezdete, s az őrültségéről szóló, legjobb tudomásunk szerint egyetlen forrása is az izraelitákhoz kapcsolódik. Az ószövetségi Dániel könyve szerint a babiloni királyt maga Isten büntette meg, ugyanis az uralkodó túlságosan felmagasztalta magát.

"Neked szól a szózat, Nebukadnezár király! Elveszem királyi hatalmadat. Kitaszítanak az emberek közül, a mező vadjai közt lelsz tanyát, s füvet legelsz, mint az ökrök. Hét időszak múlik el így fölötted, míg belátod, hogy a Fölséges uralkodik az emberi királyság fölött, és annak adhatja, akinek akarja.” Még ugyanabban az órában beteljesedett a jövendölés Nebukadnezáron: kivetették az emberek közül, füvet legelt, mint az ökrök, az ég harmata addig öntözte testét, míg szőre olyan hosszú nem lett, mint a sas tolla, és körmei, mint a madárkarmok" - olvasható Dániel 4. könyvében.

A mítosz szerint Nabukodonozor elméje megzavarodott, és hét éven keresztül a vadonban élt, mint egy vadállat. A keresztény teológusok többféleképpen látják ezt az "őrültséget": Origenész szerint nem csak a teste alakult át, az elméje is megváltozott, míg Tertulliánusz úgy vélte, csak a testi transzformáció kényszerítette a királyt a vadonba, egyes zsidó rabbik szerint pedig az uralkodó és egy ökör szelleme "cserélődött fel". Néhány mai tudós elképzelésének megfelelően természetes okai is lehettek Nabukodonozor betegségének, mégpedig a klinikai lycantropia nevű ritka pszichológiai jelenség, amikor az ember állatnak képzeli magát. Néhány pszichológus szerint azonban a király őrülete az előrehaladott szifilisz okozta paralitikus demenciával magyarázható.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Hat őrült uralkodó

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra