Múlt-kor.hu

Hat kora újkori tanács a jó alváshoz

Hat kora újkori tanács a jó alváshoz

2019. március 13. 15:52 Múlt-kor

Mindenkinek jól esik egy pihentető, átaludt éjszaka, és ez régen sem volt másként. Hogyan kezelték elődeink az kevés alvást és az esetleges inszomniát? Egyes alvási praktikáik ma meglepőnek tűnhetnek: a fejes salátából készült leves fogyasztása még napjainkban is elfogadható lenne, de a tehéntrágyával vagy a farkasfogakkal kapcsolatos módszerek már valószínűleg kevésbé.

Fontos a rutin

A kora újkori alvásszakértők úgy gondolták, a következetesség a hosszú és erényes élet titka. Napjainkban fokozott erőfeszítést követel meg bármiféle ritmus betartása – a hosszú munkaórák, a stresszes munkakörnyezet és az egyre több képernyő előtt töltött idő mellett az orvostudomány által javasolt napi nyolc óra alvás sokunk számára csupán vágyálom. Hogyan oldották meg eleink? Hogyan küzdöttek meg a kialvatlanság rémével?

Prioritásaik között elsőként szerepelt az alvásra fordított idő körülhatárolása, amelyhez aztán minden éjjel tartották magukat. Úgy hitték, az előre meghatározott, következetesen betartott alvási idő kulcsfontosságú a test, az elme és a lélek megfelelő állapotban és egyensúlyban tartásához. John Wesley, a metodista mozgalom vezetője 17. századi elődeinek gondolatait tükrözte, amikor követőinek azt javasolta, „tegyetek félre mindent reggelig (…) tartsátok be órátokat, vagy mindennek vége.”

Olyan fontossággal bírt a kora újkori gondolkodásban az alvás, hogy a levegővel, az étrenddel, a salakanyagok ürítésével, a testmozgással és az elme szenvedélyeivel együtt a korban elképzelt négy „testnedv” (a nyák, a vér, a fekete epe és a sárga epe) egyensúlyban tartásának hat kulcsa között tartották számon.

A következetes alvási időre mindemellett az egyén hírnevének és lelki egészségének indikátoraként is tekintettek. Azok, akik rendszertelenül aludtak, vagy sok időt töltöttek ágyban, számos különféle becsmérlésnek tették ki magukat. II. Károly angol király felesége, Bragança Katalin királyné egyik udvarhölgye, a 15 éves Elizabeth Livingston saját magát nevezte „Salamon lustájának”, amikor bevallottan „délig ágyban maradt”. A királyné attól félt, a lány „megszokott lustasága” mind testében, mind lelkében kárt tesz.

A helyes étkezés csodákat művel

A régi idők emberei számára a nyugodt alvás egyik titka gyomruk tartalma volt. Az emberiség azóta tartja magát ébren koffeintartalmú élelmiszerekkel, amióta csak ismeri hatásukat, és már a 17. században azt állította Philippe Sylvestre Dufour francia gyógyszerész, hogy a tea és a kávé kerülendők alvás előtt. Megjegyezte, hogy csak azok számára hasznosak, „akik éjszaka tanulnak”. Azt is tudták azonban eleink, hogy egyes élelmiszerek akár gyógyírként is szolgálhatnak a kialvatlanságra. Elsősorban a fejes salátából készült levest dicsérték annak álmosító hatásáért, és gyakran fogyasztottak forralt bort is altató célzattal.

A kora újkori egészségügyi tanácsadó írások közeli kapcsolatot feltételeztek az egészséges alvás és az egészséges emésztés között. „Az egészség vára” című 1534-es művében Sir Thomas Elyot brit jogász és humanista kijelentette: „Az emésztést jobbá, illetve tökéletesebbé teszi az alvás, a testet kövérebbé, az elmét csendesebbé és tisztábbá, a testnedveket kiegyensúlyozottabbá.”

Sokan úgy gondolták, a megfelelő alvási testhelyzet gyorsítja az emésztést. Az embereknek azt tanácsolták, „jól feltámasztva” aludjanak, megemelt fejjel, hogy testük az emésztőrendszer felé lejtsen, megakadályozandó az étel felöklendezését. Arra is biztatták őket, hogy váltogassák testhelyzetüket az éjszaka folyamán: a jobb oldalra fordulva úgy tartották, könnyebben bejut az étel a gyomorba, az így töltött néhány óra után pedig érdemes átfordulni a hűvösebb bal oldalra, ezzel kiegyenlítve a testhőmérsékletet.

Becsüld meg saját ágyad

„Valaki az én ágyikómban aludt!” – szól a híres panasz az Aranyfürtöcske és a három medve című meséből, ami jól mutatja, az emberek már régtől fogva nagyra értékelik a saját ágyukban való alvás által nyújtott biztonságot és kényelmet, és nemigen kedvelik, ha ezt valaki megtöri – így volt ez az 1830-as években is, amikor Robert Southey meséje első ízben népszerűvé vált.

Az ágynak fontos szociális, rituális és érzelmi szerepe volt mindig is, emellett az emberek többsége itt pihenhette ki magát biztonságban és kényelemben. Őseink gyakran aludtak olyan takarók alatt, amelyek régóta a családban öröklődtek, és nem véletlen az sem, hogy az ágynemű gyakori nászajándék volt, illetve gyermekek születésekor is azt ajándékoztak.

Az asszonyok gyakran készítettek, vagy legalábbis díszítettek ágyneműt szeretteiknek, ezzel óriási szentimentális értékkel felruházva azt. Amikor a bírósági becsüsök az 1660-as években el akarták venni a yorkshire-i Alice Thornton értékes bársony ágyneműt, amelyet édesanyjától kapott, foggal-körömmel küzdött, hogy megtarthassa: ebben az ágyneműben hevert ki számos betegséget Alice és gyermekei is, és ebben alva gyászolta férje, William halálát is.

A személyes, ismerős tárgyak nem csak a 17. században bírtak hatalmas fontossággal az emberek számára, és a tudomány is igazolni látszik az emberek kötődését a már ismert alvóhelyekhez: „első éjszaka hatásnak” nevezik a kutatók azt a jelenséget, amikor valaki ismeretlen helyen rosszul alszik. Arra a következtetésre jutottak, hogy ilyenkor az agy egyik fele „éjjeliőr” üzemmódban van, ami nagyon enyhe alvást eredményez, hogy hamar észlelni tudja az ember az esetleges veszélyt.

Hűtsd le magad

Napjainkban az alvásszakértők úgy tartják, létezik egy optimális szobahőmérséklet a kényelmes éjszakai alváshoz: 18,5 Celsius-fok. Eleinknek ugyan nem álltak rendelkezésére ilyen pontos adatok, azonban jól tudták, túl meleg helyen nem lehet olyan jól aludni. A kora újkorban szokás volt nyitott ajtók és ablakok mellett aludni, hogy folyamatos légmozgást biztosítsanak a házban, a levegőt pedig rózsával és majoránnával tették illatosabbá. Emellett nagyra értékelték a lenből készült lepedőket és takarókat is, amiért frissítő, hűvös érzést adtak az alváshoz.

A len ágynemű további előnye volt, hogy megnehezítette az alvás legnagyobb ellenségeinek dolgát: a különféle ágyi poloskák, legyek és bolhák nehezebben tudtak hozzáférni az emberhez. Ezek a lények Oliver Goldsmith 18. századi ír születésű angol költő szerint minden másnál jobban képesek voltak „elzavarni azt az alvást, amelyet még a bánat és a szorongás is odaengedett az emberhez.”

Ha a len ágynemű nem bizonyult elegendőnek a nemkívánatos alvótársak távol tartásában, a háztartások számos különféle módszer közül választhattak ágyaik, illetve matracaik kitisztítására – ezek közé tartozott a füstölés is, amely a rovarok elleni egyik leghatékonyabb eljárás volt. Hannah Glasse, az 1760-ban kiadott A szolga címtára, avagy a házvezető társa című kiadványában azt tanácsolta a mocsaras vagy lápos területen élőknek, hogy akasszanak tehéntrágya-darabokat ágyuk végébe a rovarok távol tartására.

Beszélj Istenhez

Habár napjaink szekulárisabb világában jóval kevéssé bevett szokás, a 16. és 17. században még általános szokás volt az emberek körében az alvás előtti ima. A legtöbben úgy gondolták, az Istenhez intézett szavak az éjszaka folyamán védelmet biztosíthattak nekik. A kora újkori emberek tudatában az éjszaka veszélyekkel teli idő volt, amikor a test és a lélek veszélyes közelségbe kerül a halálhoz. Ahogy Thomas Browne orvos és lelkész írta leghíresebb művében, az 1643-as Religio Mediciben, az alvás „az a halál, amely által mondhatni naponta meghalunk (…) így hát hasonlóan a halálhoz, nem merek bízni benne ima nélkül.”

Browne azért féltette testét és lelkét a haláltól éjszaka, mert ekkor volt hite szerint a legnagyobb az ördög hatalma. Ahogy Thomas Nashe angol drámaíró kijelentette Az éjszaka rémei című 1594-es darabjában: „Az éjszaka az ördög fekete könyve, melyben feljegyzi minden kihágásunkat.” A korabeli hiedelmek szerint az ördögnek és csatlósainak hatalmában állt borzalmas dolgokat művelni éjjel, a test megszállásától a rettenetes rémálmokon át a test fizikai megkárosításáig. Széles körben elterjedt nézet volt, hogy az ördög éjszaka el tudja lopni vagy meg tudja csonkítani a férfiak péniszét, elragadva nemzőképességüket és férfiasságukat.

Habár az esti imát tartották a legjobb módnak e veszélyek elhárítására, nem ez volt az egyetlen lehetőség. Az emberek körülvették ágyaikat különféle amulettekkel és más, varázserejűnek tartott tárgyakkal. Amikor gyermekeik védelméről volt szó, a tárgyak sokkal zsigeribb tárgyakat alkalmaztak: farkasfogakat akasztottak a kicsik nyakába, illetve késeket vagy ollókat lógattak a bölcső fölé.

Légy kreatív a konyhában

Manapság azok, akiknek nehezére esik álomba szenderülni, különféle gyógyszerekre hagyatkoznak. Erre eleinknek nem volt módja, azonban korántsem jelenthető ki, hogy ne lettek volna nekik is módszereik – egyszerűen kreatívabbnak kellett lenniük.

Minden háztartás patikájának fontos elemei voltak a házi altatószerek, és a legtöbb álmatlanságot otthoni körülmények között, nemzedékről nemzedékre hagyományozott receptek segítségével kezelték. Egy bizonyos Elizabeth Jacobs nevével ellátott 1654-es angol receptkönyv négyféle altatót is tartalmazott. Az egyik szerint mákot kellett keverni sörbe, fehérborba vagy likőrborba, a fogyasztó életkorától függően.

A kevésbé erélyes megoldások kamillából, rózsaszirmokból, levendulából, uborkából vagy fejes salátából készült főzetek voltak, amelyeket vagy megittak, vagy kívülről a fej, a nyak vagy a has hűtésére alkalmazták. Egy 1710-ből származó recept szerint a piros rózsa szirmait és szerecsendiót kellett egy textildarabra varrni, majd tejbe mártani és lefekvés előtt mindkét halántékhoz érinteni. A szárított rózsaszirmokat a párna huzatokba és a matracokba is helyezték sokan, de a takarók közé szórni is szokás volt az illatuk miatt. E házi készítmények legtöbb összetevője otthon is termeszthető volt, így a legtöbb ember számára könnyen hozzáférhető volt.

Hat kora újkori tanács a jó alváshoz

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2019. tavasz: A vörösterror 133 napja

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra