Múlt-kor.hu

Hat kevéssé ismert nő a középkorból, aki nem elégedett meg a neki szánt szereppel

Hat kevéssé ismert nő a középkorból, aki nem elégedett meg a neki szánt szereppel

2018. március 9. 18:42

Csaknem mindenki hallott már Jeanne d'Arcról vagy Aquitániai Eleonóráról, azonban a középkorban sok nő ért el nagy dolgokat az életben, vagy vált híressé egyéb módon. Tudósok, a kor előkelő művészei, botrányhősök, hatalmas birtokok igazgatói, keresztes harcosok: mindannyiuk között találni nőket, akiknek nevei és tettei fennmaradtak az évszázadok során.

Az első női drámaíró

Gandersheimi Hrotsvitha egy 10. századi szász kanonoknő volt, aki „Gandersheim erős hangjaként” aposztrofálta magát. Több nagy dologban ő volt az első: az első középkori drámaíró, egyben az első női, de ő volt az első német költőnő és az első német történetíró is.

Műveit I. (Madarász) Ottó császár családja tagjainak szánva írta. Hrotsvitha magasan képzett volt mind a quadriviumban (zene, számtan, geometria és csillagászat), mind a triviumban (nyelvtan, retorika és dialektika), valamint a kulcsfontosságú keresztény teológusok írásaiban is. Jól ismerte emellett a pogány római szerzőket, akiknek színdarabjai szerelmi viszonyokról és kérdéses erkölcsű nőkről szólva megtestesítették a korszak legrosszabb nőgyűlölő hiedelmeit. Hrotsvitha átvette ezeket a jó történetvezetésű, ámde erkölcstelen darabokat és morális például szolgáló drámákká alakította őket, tiszteletre méltó nőkkel és gyenge férfiakkal. Ezekben a lányok szembeszálltak azokkal, akik nem engedték nekik, hogy az általuk választott utat kövessék.

Hrotsvitha az ókor utáni első színdarabokat vetette pergamenre. Drámái magasztalják a nőket, az erős szüzektől a magukat Istenért feláldozni kész prostituált szentekig. Mi lehetett volna kívánatosabb egy buzgó középkori keresztény számára, mint a mennybe kerülni? Hősnői között találunk fiatal lányokat (köztük egy csupán nyolcévest is), akik dacosan kitartanak a pogány római hatóságok kínzásaival és megalázásaival szemben. Az egyik szent szűz így szól az erőszakos császárhoz: „Bolondnak neveztem, bolondnak nevezem, és bolondnak fogom nevezni, amíg élek.” Semmitől sem fél. Hrotsvitha felhasználja a nőgyűlölő sztereotípiákat – mint például hogy fizikailag gyengébbek a férfiaknál – a szöges ellentétük bizonyítására. Hrotsvitha hősnői között van két „bukott” is, akik a „szent szajha” archetípusra szolgálnak példaként, akik közül a leghíresebb Egyiptomi Szent Mária.

Jeruzsálem harcos védelmezője

A 11. századi Beverley Margit, aki Jeruzsálemben született angol szülei zarándokútja közben, éppen akkor tért vissza a Szentföldre, amikor Szaladin szultán elhatározta, hogy visszaveszi Jeruzsálemet a keresztesek fennhatósága alól. Margit a városban élt, amikor az ostrom alá került 1187 szeptemberében. A város zsúfolásig telt a többi elesett városból menekült emberekkel, miközben Szaladin csapatai körbevették. Sem élelmet, sem vizet nem lehetett a városba juttatni. Ebben a rémálomban mindenkinek részt kellett vennie a város védelemben.

A maradásra kényszerült Margit lelkesen látott munkához. „Egy férfi szerepét igyekeztem betölteni”, emlékszik vissza Margit egy mondatára fivére. Margit elmesélte neki: „A tizenöt napig tartó ostrom alatt minden katonai feladatot elláttam, amit tudtam: mellvértet viseltem, a falakon jártam-keltem, sisak helyett egy üsttel a fejemen. Bár nő voltam, harcosnak tűntem, hajítottam a fegyvert, és bár telve voltam félelemmel, megtanultam elrejteni gyengeségem.”

A meleg tikkasztó volt. A katonáknak folyamatosan harcolniuk kellett, hogy megakadályozzák az ellenség bejutását. A nők segítettek mind fegyverrel, mind az ostromgépek kezelésében, amikor nem volt elég férfi. Egy alkalommal, amikor Margit ivóvizet osztott a férfiaknak, egy ostromgép által hajított malomkő repült át a fal felett, és darabokra szakadt. Az egyik darab Margitot is eltalálta, véres sebet ejtve rajta, melynek nyomát élete végéig viselte.

Körülbelül két héttel a kezdete után az ostrom véget ért. Az ezután börtönbe vetett, megkínzott és megalázott Margit végül elnyerte szabadságát és visszatért Európába, ahol ciszterci laikus nővér lett egy franciaországi zárdában.

A botrányos apáca

Héloïse d'Argenteuil már 20 éves korában Európa legműveltebb asszonyának számított. Abélard Péter ekkorra már felhördülést okozott értelmiségi körökben, a tiszteletnek örvendő idősebb teológusok között számos ellenséget szerezve. Héloïse nagybátyja, Fulbert a párizsi Notre Dame-ban volt klerikus, és felfogadta Pétert húga tanítójának. Később le is írta, hogy szándékában állt megtörni szüzességi fogadalmát ezzel a rábízott tanítvánnyal. Az idősebb tanító és a terhes kamasz botránya 1118-tól egész Párizsban közszájon forgott.

Első találkozásuk után nem sokkal Héloïse és Péter már vágyakozó tekintettel néztek egymásra, a tekintetek pedig érintésekké váltak. Ahogy Abélard nyíltan bevallotta: „Kezeim gyakrabban tévedtek a melleire, mint a könyv lapjaira.” Hamarosan testi szerelembe keveredtek: „Vágyaink nem hagyták kipróbálatlanul semmilyen formáját a szeretkezésnek, és ha a szerelem valami újjal rukkolt elő, annak csak örültünk.” Héloïse nagybátyja mit sem sejtett az egészből, mígnem egyszer rajtakapta a szerelmes párt. Ebben az időszakban Héloïse örömmel tudta meg, hogy terhes.

A pár titokban házasságot kötött, de miután Pétert a bosszúra szomjazó Fulbert emberei tragikus módon kiherélték, nem foglalkozott többé Héloïse-zal. Cserébe a lány briliáns, dühös és szenvedélyes leveleket írt. Bátran kijelentette: „Kedvesebb és tiszteletre méltóbb lenne, ha a szajhádnak neveznének” – levelében tisztában van azzal, hogy az ő szenvedélye tiszta, és a valódi szajhák azok a nők, akik a pozíció és a pénz miatt házasodnak.

„Különös” módon egy időben a tudósok nem hitték el, hogy egy nő ilyen intelligens leveleket tudott volna írni. Héloïse végül apácafőnöknő lett a Paracléte-ben, egy leányrendházakkal is rendelkező remeteségben, amelyek közül hatot Héloïse alapított. Haláláig főnöknő maradt.

A vakmerő polihisztor

A női tudósok aktívak voltak mind a gyakorlati, mind az elméleti orvostudományban. Közülük a leghíresebb Bingeni Hildegárd, akit nem lehet egyik csoportba sem sorolni. Tudós, orvosprofesszor, zenész, teológus, misztikus – Hildegárdot a legtöbbet elért középkori nőként tartják számon. A német asszony a legbonyolultabb teológiai fogalmakat is elemezte, mint például a Szentháromságot.

Szembeszállva férfi feletteseivel az egyházban, gyakorta tudott érvényt szerezni akaratának, mint például amikor egy új zárdát alapított. Hildegárd írt az emberi testről is, költői nyelven fogalmazva meg még a szaporodást is a nők szemszögéből. Zenéje, melyet ma is gyakran adnak elő, azt a nézetét tükrözi, hogy az emberek a zenével kísérletet tesznek a Paradicsom kozmikus harmóniájának újrateremtésére, amely a bűnbeeséssel elveszett, amikor Ádámot és Évát kitaszították az Édenkertből. Hildegárd Ordo virtutum című művében, amely egy zenés liturgiai dráma, az ördög küzd a lélek erényeivel, és csak az ördögnek vannak szöveges részei, a lélek a zenén keresztül válaszol.

Hildegárd egyéb írásai között vannak teológiai, kozmológiai és látnoki témájúak is. „Ne legyen egyetlen férfi sem oly vakmerő, hogy hozzá merjen bármit adni eme íráshoz, nehogy kitöröltessen az élők könyvéből”, írta. Habár sok középkori nő fordult a vallás felé, hogy értelmet találjon benső életének, Hildegárd nyilvánosan is kommentálta az állami és egyházi politikát. Levelek tömkelegét írta a pápának és más egyháziaknak a megváltás és az egyház szervezésének témakörében. 1158 és 1170 között négy prédikáló körútra ment, ami hallatlan volt abban a korban, amikor a nőkkel szembeni elvárás az volt, hogy engedelmeskedjenek Szent Pál tilalmának, és ne tanítsanak vagy beszéljenek egyházi ügyekről.

Egy középkori feminista

Néhány úttörő nő már a középkorban nyíltan vallott olyan tanokat, amelyeket ma már bátran nevezhetünk feministának is. Christine de Pisant például apja támogatta tanulni vágyásában, és ennek megfelelően nevelte. Tizenöt éves korában kötött előre intézett házasságából valódi szerelem lett. Amikor beütött a tragédia, és mind apját, mind férjét elveszítette, a mindössze huszonöt éves Christine hirtelen az egész háztartás feje lett. A pénzügyeik mibenlétéről azonban nem voltak ismeretei, így többen át is verték, és hamis tartozásokat kértek rajta számon.

Eme tapasztalatok vezették arra, hogy kritika alá vonja a házasságban betöltött szerepeket: „Ugyanis a nős férfiak szokása, hogy nem beszélnek pénzügyeikről feleségükkel, és nem tárják fel előtte azokat (…) nincs is ennek így semmi értelme, hacsaknem a nők a tudatlanság helyett megtanulják az ilyen ügyek bölcs kezelését.”

Christine-nek kevés lehetősége volt. „Ideje volt hát munkába állnom, olyasvalamibe kezdenem, amit neveltetésem során nem tanultam meg.” Míg eleinte írnokként kéziratokat másolt, később ő lett Európa első hivatásos női írója. Szembeszegülve a nőgyűlölő írókkal, a nőellenes kirohanásokat  „zagyvaságnak, szemétnek és elfecsérelt szavaknak” nevezte.

1404-1405 körül keletkezett mesterművében, A nők városának könyvében, Christine egy allegorikus várost vizionál, amelyet kizárólag nők laknak, és amelyben Szűz Mária uralkodik. Ebben a prózában Christine hangot ad azon véleményének, hogy a nők hoztak létre minden jó kultúrát, politikát és tudományt. Amellett érvelt, hogy a nőknek is, mint mindenkinek, meg kellene adni a jogot az emberi léthez. Utolsó művében egy fiatal szüzet dicsér, mint a megtestesítőjét mindennek, ami jó a nőkben – nem mást, mint Jeanne d'Arcot.

Aki rendet tartott a háborús káosz közepette

Az angliai rózsák háborúja idején Margaret Pastonra hárult a feladat, hogy birtokkezelőként megvédje széles rokonsága földjeit az erőszak és rendetlenség közepette. Londoni férfi kollégáival azonos szinten képzett és ügyes volt a jogi intrikákban, de ő védte a családi tanyát is, férjétől kérvényezve bárdokat, számszeríjakat és páncélt az ellenség támadása esetére. Földjei védelme és férje rendszeres tájékoztatása mellett Margaret szervezte a birtok fenntartásához szükséges munkákat is, így például a kenyér- és borkészítést, a sörfőzést, a sonka- és szalonnafüstölést vagy éppen a gyümölcsszárítást télire, de ő felügyelte a disznók, baromfik és marhák ellátását is. A hímzés, varrás, textilkészítés és -javítás szintén a női feladatkörbe tartozott. A Paston-család nagyszámú birtokán élő bérlőkkel is tárgyalt, jogi ügyeket rendezett, és jogi tanácsadásért is folyamodott, de maga is adott tanácsot másoknak.

A birtokkezelés magában foglalta a földeken megtermelt javak eladását, mint például az élelmiszer, textil és gabona, valamint a termeléshez szükséges dolgok nagyobb városokból történő rendelését. Építette és ápolta kapcsolatait azokkal az erősebb személyekkel, akik meg tudták védeni birtokait – egy alkalommal még a királynéval, Anjou Margittal, VI. Henrik király feleségével is találkozott, ekkor úgy kellett kölcsönkérnie az alkalomhoz méltó ékszereket.

Hat kevéssé ismert nő a középkorból, aki nem elégedett meg a neki szánt szereppel

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2018. nyár: Szerelmes uralkodók

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra