Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Hamarosan újra régi fényében ragyoghat a sümegi püspöki palota

2018. július 9. 16:32 MTI

Megújul a sümegi Püspöki Palota. A jövő nyáron befejeződő beruházás keretében kiállító- és külső tereket újítanak fel, valamint rendezvények befogadására is alkalmassá teszik a kastélyt. A palotában összesen 1500 négyzetméternyi belső terület újul meg.

<

Tuzson Bence, a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára a beruházás alapkőletétele alkalmából tartott pénteki ünnepségen kiemelte, hogy a 2017 és 2020 között zajló Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében megvalósuló fejlesztés eredményeként élettel telnek meg a történelmi falak. A jövő nem létezhet a múlt tisztelete nélkül, a nemzeti identitás és kultúra megőrzése pedig a mai kor fontos kérdése - húzta alá.

Szavai szerint az emlékek nemcsak a múltat és a történelmet képviselik, hanem „nemzetünk lelkét is hordozzák”. Eredeti szépségükben megújuló értékeink pedig a „dicső múltat éltetik a jövőben”, a magyarság értékeit gazdagítva a nemzet valódi jelképeivé válnak - hangsúlyozta az államtitkár, hozzátéve, hogy a Nemzeti Kastélyprogramnak és a Nemzeti Várprogramnak köszönhetően országszerte összesen 20 kastély és 19 vár, a legjelentősebb nemzeti értékek újulnak meg mintegy 50 milliárd forint értékben.

Virág Zsolt művészettörténész elmondta, hogy a sümegi palotában 1500 négyzetméternyi belső terület újul meg, rendezvények, családi programok és kiállítások kaphatnak majd helyet a kastélyban. A beruházás másfél milliárd forint uniós és mintegy 320 millió forint hazai forrásból valósul meg.

Mint megjegyezte, fizikai és szellemi megújulás is történik a palotában: megújítják az első emeleti termeket, a fogadóteret és Tágra nyílt szemmel új kiállítást is létrehoznak, amely Padányi Biró Márton püspök és Franz Anton Maulbertsch festő „sümegi kalandjait” mutatja be.

A palotában megtekinthető lesz a Nyolcak gyűjteménye című állandó kiállítás is, amely a legjelentősebb magyar avantgárd művészcsoport tagjainak alkotásait mutatja be, a belső udvaron pedig rendszeres esti épületvetítési programok várják majd az érdeklődőket. Végh László, Sümeg polgármestere úgy fogalmazott, hogy a fejlesztés révén a várral együtt a palota az idegenforgalom fellegvárává teheti Sümeget.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Hamarosan újra régi fényében ragyoghat a sümegi püspöki palota

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra