Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

„Gyűlölöm Amerikát” – írta egy most megtalált levelében Alan Turing, az Enigma megfejtője

2017. szeptember 1. 16:47

Alan Turing mindmáig ismeretlen leveleire bukkantak a Manchesteri Egyetem raktárában. Az évtizedekig észrevétlenül porosodó írásokból megismerhető az Enigma tragikus sorsú megfejtőjének mindennapi munkavégzése és bebizonyosodott az is, hogy az amerikaiakkal szemben táplált ellenérzései meglehetősen tartósak voltak.

<

Alan Turing a 20. század egyik legjelentősebb informatikai úttörője volt. A második világháború alatt kulcsszerepet vállalt a hírhedt Enigma feltörhetetlen kódolásának megfejtésében, amivel a szövetségesek évekkel rövidíthették le a háborút. Később számítógépfejlesztéssel foglalkozott és őt tartják a mesterséges intelligencia kutatásának megalapozójának.

Az Enigmával foglalkozó titkos csoport tagjaként többször is járt az Egyesült Államokban az 1930-as és ‘40-es években, ahol enyhén szólva sem szerzett jó benyomásokat vendéglátóiról. Már régóta ismert egy levele, amelyben az amerikai kódfejtőkkel való találkozását követően így fogalmazott: „Meg vagyok győződve róla, hogy ezekben az emberekben nem lehet megbízni, ha kódfejtésről van szó.” Egy közelmúltban született felfedezés pedig azt mutatja, hogy Turing amerikaiak iránt táplált érzései a későbbiekben sem változtak meg.

A Manchesteri Egyetem mérnökinformatikus professzora, Jim Miles éppen az egyetem raktárában kutakodott, amikor egy narancssárga irattartó akadt a kezébe egy fiók átnézése közben. A mappából levelek sora került elő, amelyekről gyorsan kiderült, hogy azokat Turing írta azokban az években, amikor a Manchesteri Egyetemen dolgozott a háborút követően.

„Amikor először megtaláltam őket, azt gondoltam, hogy ez nem is lehet az, amire gondolok” – számolt be Miles a rendkívüli felfedezésről. Az 1949 és 1954 között született mintegy 148 dokumentum ugyan nem tartalmaz sok meglepetést, de lehetőséget ad arra, hogy a kutatók bepillantsanak a tudós mindennapi életébe és munkájába.

Az évtizedeken keresztül rejtőzködő iratok között található egy, a BBC-s rádióműsor részére készített vázlat a mesterséges intelligenciáról és egy levél amelyben egy kollégájának azt magyarázza, miért nem utazik el egy kibernetikai konferenciára az Egyesült Államokba 1953-ban. A világhírű tudós ezúttal sem rejtette véka alá véleményét: „Nem élvezném az utat, és egyébként is gyűlölöm Amerikát.”

Az egyetem levéltárosa, James Peters elmondta, hogy a felfedezés – amely javarészt megerősíti mindazt, amit Turingról eddig tudtunk – azért különösen jelentős, mert korábban nagyon kevés írott forrással rendelkeztünk a tudós életének erről az utolsó szakaszáról.

A tehetséges kutató élete ugyanis már nagyon korán, mindössze 41 éves korában tragikus véget ért. Turing homoszexuális volt, amit ebben a korban még hivatalosan betegségnek tekintettek Angliában, és két azonos nemű személy közti szexuális kapcsolatot a törvény szigorúan büntette. Turing 1952-ben kapcsolatot kezdett a nála jóval fiatalabb Arnold Murray-vel. Murray egy ismerőse később betört a tudós házába és kirabolta azt. Turing jelentette az esetet a rendőrségen, majd a nyomozás során kénytelen volt beismerni „tiltott kapcsolatát”.

Turing ekkor választás elé került és úgy döntött, hogy a börtönbüntetést elkerülendő aláveti magát egy libidócsökkentést célzó hormonkezelésnek. Mindezen felül elvesztette állását, mint kormányzati kódtörő. Végül 1954. június 8-ának reggelén takarítója holtan találta a tudóst. A halálát okozó ciánmérgezés legvalószínűbb magyarázata, hogy Turing önkezével vetett véget életének, bár egyesek amellett érvelnek, hogy egy kísérlet során bekövetkező baleset okozta nála a mérgező anyag túladagolását.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

„Gyűlölöm Amerikát” – írta egy most megtalált levelében Alan Turing, az Enigma megfejtője

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra