Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Görbe lábaival a karikaturisták kedvence is volt Schlosser Imre, az egyik első magyar futballsztár

2019. július 18. 11:04 MTI

60 éve, 1959. július 18-án hunyt el Schlosser Imre, az első magyar futballsztárok egyike, az egyetlen 13-szoros magyar bajnok labdarúgó, sokszoros gólkirály. 318 bajnoki mérkőzésén 417 gólt szerzett - ezzel ma is előkelő helyen szerepel a bajnoki góllövők örökranglistáján.

<

A karikalábú Slózi, ahogy a szurkolók becézték, a magyar futball hőskorának legendás alakja, az első világszerte ismert és elismert magyar labdarúgó volt. Tizenhat évesen lett a Ferencváros második csapatának igazolt játékosa.

Három mérkőzés után már az első csapatban játszott - igaz, csak egy mérkőzésen, egy sérült csatár helyén. A ballábas támadó három hónap után került vissza a kezdőbe a balszélső posztján, s abban az évben már bajnokságot is nyert.

A következő nyolc évben hatszor volt a zöld-fehér bajnokcsapat tagja, a drukkerek ekkoriban a Fradi-pálya és a teniszpálya közti kis közt Slózi utcának nevezték. 1911. február 12-én, amikor felavatták a Ferencváros Üllői úti stadionját, az MTK elleni meccsen ő vette be először az ellenfél kapuját, csapata végül 2-1-re győzött.

Schlosser 1915-ben a nagy vetélytárs MTK játékosa lett - miután a legenda szerint a Ferencváros elnökétől egyszer a szokásoson felül még két tiszteletjegyet kért, de nem kapott. Az ezt követő vitában taknyosnak nevezték, amin úgy megsértődött, hogy azonnal távozott, és bekopogtatott a Hungária körúton.

Mindez az első világháború idején történt, s annyira nagy hírnek számított, hogy még a frontról érkező jelentéseket is háttérbe szorította az újságok címlapjain. A kék-fehéreknél az első évben 16 mérkőzésen 38 gólt rúgott, ennél jobb eredményességi mutatója magyar játékosnak azóta sincs.

Az MTK-val szintén hatszor lett bajnok, ezután Svédországban és Lengyelországban vállalt edzői munkát, majd Ausztriában a Wiener AC-ben is megfordult játékos-edzőként, aktív pályafutását pedig 1926-ban a Ferencvárosnál fejezte be, az első professzionalista magyar bajnokcsapat tagjaként.

318 bajnoki mérkőzésén 417 gólt szerzett - ezzel ma is előkelő helyen szerepel a bajnoki góllövők örökranglistáján -, hétszeres gólkirály és tizenháromszoros bajnok, utóbbi vélhetőleg megdönthetetlen rekord.

A válogatottban húsz évig, 1906 és 1926 között, 17-től 37 éves koráig játszott (utóbbival sokáig korelnöknek számított) és 58 gólt jegyzett. Az első magyar labdarúgó volt, aki elérte az 50. válogatottságot, összességében pedig - saját adatai alapján - 75 alkalommal szerepelt a nemzeti tizenegyben (a hivatalos statisztika 68 válogatottságot tart számon).

Slózi 1911-ben Svájc csapatának hat gólt rámolt be, 1912-ben Oroszország legjobbjainak ötöt lőtt, mesterhármast háromszor ért el. A címeres mezt utoljára 1955-ben a 100. magyar-osztrák mérkőzésen, a Népstadionban húzta magára, a 104 ezer fős közönség előtt ő végezte el a kezdőrúgást. A nagyszerű futballista 1959. július 18-án hunyt el.

A görbe lábaival a karikaturisták kedvencének is számító Slózi népszerűsége a mai filmsztárokéval vetekedett. Sokan vidékről csak azért utaztak fel Budapestre, hogy Schlossert játszani lássák. Az emberek nem egyszer vállukon vitték haza a csatárt vagy éppen kifogva a lovakat maguk húzták az őt szállító kocsit városszerte.

„Nemzeti kincsnek” tekintették, versek születtek róla és hozzá, neveztek el róla cipőpasztát és versenylovat, könyveket írtak és filmet forgattak róla. Ő maga szerény, kedves ember maradt, mindenki szerette és tisztelte - jellemző, hogy halála után két kőfaragó rajongója ingyen készítette el sírkövét, amelyen ez szerepel: Slózi. 75x a hazáért.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Görbe lábaival a karikaturisták kedvence is volt Schlosser Imre, az egyik első magyar futballsztár

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra