Múlt-kor.hu

Furcsa betegségek a középkorból

Furcsa betegségek a középkorból

2015. február 9. 08:32

Miért táncolt 1518 nyarán négyszáz strasbourgi az utcán addig, amíg össze nem rogytak? Vajon melyik betegség kezeléseként kellett liszteszsákkal csapkodni a pácienst? Miért hívták a 15. század végén francia betegségnek a szifiliszt? Melyik ma is gyakori betegséget hitték a boszorkányok átkainak? Öt középkori betegségnek eredtünk a nyomába.

Görvélykór

A görvélykór – más néven skrofula – egy tuberkulotikus gyulladás a nyaki mirigycsomóban. Neve onnan ered, hogy a betegség lefolyása során a nyaki mirigyek nagyon megduzzadnak, ezáltal az egész nyak megvastagszik, rövidebbnek látszik, és egy disznó nyakára emlékeztet (a "scrophulae" disznócskát jelent). A középkorban igen gyakori betegségnek számított, elcsúfította az arcot, gennyedzést okozott, s akár végzetes kimenetelű is lehetett.

A köznyelvben „mal le roi” vagy king’s evil néven említett betegségről a 11-12. századtól egészen a 18. századig tartotta magát az a nézet, hogy a francia és az angol király puszta érintésével meg tudja gyógyítani. A királyok eme „varázserejének” története – habár csupán a 12. századra terjedt el véglegesen Franciaország és Anglia területén – a középkorban az első századokig, a szakrális királyságok kialakulásáig nyúlik vissza. A néphit szerint a királyi gyógyító tulajdonság valamely egyházi személy általi, olajjal történő felkenésből (unctio) származott.

Skrofula

A rituálé során a beteget a király megérintette a fertőzött területen, majd keresztet vetett rá, a szertartást követően pedig kezet mosott (Franciaországban ennek a víznek is gyógyító erőt tulajdonítottak). A francia király a szertartás alatt valószínűleg szakrális szavakat, az angol pedig imákat mormolhatott. A keresztet rajzoló angol uralkodó ujjai között egy arany érmét tartott, amelyet a beteg nyakába akasztott. A 16. századtól kezdve azonban az emberek többé már nem könyöradományt láttak ebben az érmében, hanem gyógyító talizmánként tekintettek rá, amelyekkel természetesen az élelmes kereskedők komoly üzleti tevékenységet folytattak.

"Vízitörpekór"

A középkorban létezett egy betegség, amelyet az angolszászok "Water Elf Disease" (magyarul körülbelül: "Vízitörpekór") névvel illettek. A kórral olykor elfeketedett körmök, fájdalmas, vörös sebek, viszkető bőr és fáradtság járt, valamint valószínűleg a betegség nevére is utaló vizenyős, állandóan nedves szem. Az orvoskutatók szerint minden bizonnyal ez a bárányhimlő vagy a kanyaró lehetett. Mai szemmel nézve igen mulatságos nevet adtak neki, ám a középkorban rettegtek ettől a betegségtől, amely olykor súlyos szövődményekkel járhatott.

Bárányhimlő

A hiedelem szerint boszorkányok varázslatai okozták e kórt. A betegség kezelésére különböző gyógyfüvek és gyógyitalok kombinációit, majd a sörben történő áztatást ajánlották, s úgy hitték, hogy bizonyos dalok kántálása esetén eltávolítható a boszorkány okozta átok. A leggyakoribb dal nyers fordításban így hangzik: "Bekötöm a sebeket a legjobb kötszerrel, így a seb se nem éget, se nem fakad, se nem terjed, se nem nő, se nem mélyül. Ez tart engem egészségben, s nem fáj többet semmi sem" - ezt a babona szerint háromszor kellett elismételni.

Szent Antal tüze

A fájdalmas és sokszor halálos betegségben orbáncszerű kelések jelentek meg a beteg ágyékán, valamint a végtagjain. Égő fájdalom jelentkezett, extrém esetben pedig a lábak, valamint a kezek megfeketedtek és elhaltak. Az isten büntetésének tartott betegséget gyakran bizserkórnak is hívták, ugyanis a beteg baljós bizsergést érzett, s gyakran epilepsziaszerű görcsök is kínozták. A járványnak gondolt kórt Remete Szent Antallal hozták összefüggésbe, az "ellenszert" pedig abban látták, ha elzarándokolnak egy szerzetesrendhez, esetleg Egyiptomba, a remete sírjához. Az első nagyobb "járvány" 945-ben Párizsban tombolt.

Szent Antal tüze

Az időnként felbukkanó kór rejtélyére az 1770-1771-es megbetegedésekkor jöttek rá: a Szent Antal tüze valójában az ún. anyarozs-mérgezés (ergotizmus) volt, ami a nem kellően megtisztított rozsból készült ételek elfogyasztása következtében a szervezetbe bevitt alkaloidák miatt alakult ki. Az anyarozs (másik nevén varjúköröm) gyakorlatilag egy gabonaparazita, amely hidegebb és nedvesebb körülmények között az érett gabonakalászban a virágok helyén nő, 2-5 cm hosszú, görbült és fekete színű - ezért is kapta a varjúköröm nevet. A középkori szerzetesek között lényegesebben kevesebb megbetegedés alakult ki, ugyanis ők eltávolították a parazitát, s nem sütötték bele a fekete rozskenyérbe. Egyes afrikai országokban mind a ma napig előfordulnak ilyen jellegű mérgezéses megbetegedések.

Francia betegség

A több tünetmentes szakaszt követően idegrendszeri vagy szívproblémákat, illetve a csontokon és a bőrön tumorszerű gyulladásos göböket okozó kór 1494-ben járványként csapott le a franciák által ostromolt Nápolyra, és rövid időn belül egész Európában elterjedt. Ez a betegség nem más volt, mint a szifilisz.

A szexuális úton, illetve az anyáról a gyermekére terjedő nemi betegség eredete még ma is ismeretlen. Két főbb hipotézis létezik: az egyik szerint a vérbajt a Kolumbusz Kristóf amerikai utazásaiból hazatérő buja matrózok cipelték magukkal az öreg kontinensre, míg a másik azt vallja, a szifilisz már korábban is létezett Európában, csak sokáig nem ismerték fel.

Rembrandt a veleszületett szifilisztől szenvedő Gerard de Lairesse-ról készült festménye

Rembrandt a veleszületett szifilisztől szenvedő Gerard de Lairesse-ról készült festménye

A kór villámgyorsan elterjedt: habár Kolumbusz csak 1492 októberében érte el az Újvilágot, tengerészei két éven belül már más kalandokat kerestek, s sokan csatlakoztak közülük VIII. Károly francia király seregéhez. Egyesek szerint ez a fő bizonyíték az első hipotézisre, azonban a 18-19. században élt tudósok kutatása szerint már az ókori Pompeji városában is jelen volt a fertőzés, sőt Hippokratész is leírta a kór lefolyását.

A 15. századi járvány gyakorlatilag végigsöpört Európán. A szifilisz akkori mutálódott változata jóval halálosabb volt, mint ma, és néhány hónap alatt végzett a gennyes sebekkel borított áldozattal. A reneszánsz korának "legfőbb gyilkosára" utaló szifilisz szót Girolamo Fracastoro olasz orvos és költő 1530-ban egyik latin nyelvű költeményében alkotta meg. Mivel a korban sem tudták, hogy hol alakult ki a betegség, a népek mindig az ellenség nevével illették, például a hollandok "spanyol betegségként", a törökök "keresztény kórként" emlegették, Itáliában pedig a "francia betegség" név terjedt el, ám előfordult a buja- vagy az Ámor-kór elnevezés is.

Táncoló pestis

Igen furcsa járvány ütötte fel a fejét 1518 júliusában Strasbourgban. Egy asszony, akit a források csak Frau Troffea néven említenek, minden ok nélkül táncolni kezdett a város egyik utcáján, s azt abba sem hagyta legalább négy (más források szerint hat) napig. Egy hét sem telt el, s már 34 ember folytatta a táncot, egy hónap leforgása alatt pedig közel 400 főre duzzadt a táncolók létszáma. Néhányan közülük a folyamatos megterhelés hatására szívrohamban, agyvérzésben vagy szimplán csak a kimerültség következtében elhunytak.

Hasonló eset fordult elő egyébként Aachen utcáin is 1374. június 23-án. A korabeli orvosi feljegyzések, egyes krónikák, valamint a városi tanács által kibocsátott dokumentumok egybehangzóan állítják, hogy az emberek a táncban hunytak el.

Táncoló pestis

A táncoló pestisnek vagy pestistáncnak elkeresztelt "betegség" kapcsán a korabeli orvosok kizárták, hogy annak asztrológiai, esetleg természetfeletti oka lett volna, szerintük ez egy természetes betegség volt, amelyet a "forró vér" okozott. A hatóságok nem tiltották be a késő középkori "villámcsődületet", sőt inkább - faszínpadok építésével, valamint fizetett zenészekkel - ösztönözték a város lakóit, hogy táncoljanak, mondván, meg fognak gyógyulni, ha kitáncolták magukat.

Pontosan ma sem tudjuk, mi okozta e különös betegséget, egyesek szerint a már korábban említett anyarozs-mérgezés hallucinogén hatása eredményezhette, mások úgy vélik, a tömegpszichózis jelensége, esetleg az éhínség és más betegségek okozta stressz miatt alakulhatott ki a táncoló pestis. Egy érdekes elmélet szerint a tánckórt a Szent Vitus katedrálisban előforduló első ismert eset után elnevezett vitustánc (másik nevén nyavalyatörés), vagyis egy szervi idegbaj okozta, amely főleg gyermekkorban figyelhető meg, s a kórisméje szerint az arcon és a törzsben jelentkező, gyors rángások jellemzik.

Furcsa betegségek a középkorból

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2019. tavasz: A vörösterror 133 napja

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra