Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Feltárul az Aranycsapat „spanyol korszaka” Barcelonában

2018. november 13. 13:55 MTI

A magyar labdarúgás aranykorának, az Aranycsapatnak, valamint Puskás Ferenc, Kubala László, Kocsis Sándor és Czibor Zoltán spanyolországi sportsikereinek emléket állító nagyszabású kiállítást nyitottak meg ünnepélyesen a Katalán Testnevelési Egyetemen (INEFC) hétfő este Barcelonában.

<

„Megtiszteltetés az INEFC és a katalán kormány számára, hogy ebben az intézményben adhat otthont a kiállításnak” - mondta köszöntőjében Gerard Figueras, a katalán autonóm kormány sportért felelős főtitkára. Hangsúlyozta: a FC Barcelonának és a katalán sportnak „abban a szerencsében volt része”, hogy a legendás Aranycsapat tagjai közül hármat - Kubalát, Kocsist és Czibort - is soraiban tudhatott, akik a futballtörténet korszakalkotói voltak és kulcsszerepet játszottak a Barca szurkolótáborának növelésében is.

A mintegy 200 meghívott jelenlétében megtartott ünnepségen a beszédek között filmfelvételek idézték meg a négy játékos és az Aranycsapat nagy pillanatait. Részleteket vetítettek az évszázad mérkőzésének nevezett, éppen 65 évvel ezelőtti rangadóból, amelyen a magyar válogatott 6:3-ra legyőzte a hazai pályán kilencven éve veretlen angol válogatottat a londoni Wembley Stadionban.

A magyar labdarúgás aranykorát bemutató tárlat anyagát a Puskás Intézet állította össze, a több száz darabból álló gyűjtemény összesen húsz vitrint tölt meg a barcelonai kiállítótérben. Az érmek, kupák, trófeák, korabeli újságcikkek, fényképek, relikviák között különlegességnek számít például Kubala László menekült útlevele, Puskás Ferenc futballcipője, amelyet az 1952-es olimpiai döntőben viselt, és az itt megnyert aranyérem Kocsis Sándortól. A kiállítás december 15-ig látogatható.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Feltárul az Aranycsapat „spanyol korszaka” Barcelonában

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra