Múlt-kor.hu

„Feleannyi idős, mint az örökkévalóság” – Petra, az elfeledett város

„Feleannyi idős, mint az örökkévalóság” – Petra, az elfeledett város

2015. augusztus 24. 08:23

Létezik egy romváros Jordániában, amely egyedülálló történetével, sziklába vájt, lélegzetelállító épületeivel és a köré épülő mítosszal még manapság is évente turisták százezreit vonzza. A nabateusok ősi fővárosa, a Holt-tenger és az Akabai-öböl között fekvő Petra szűk völgyszorosok által szegélyezett, vöröslő sziklák között elhelyezkedő építészeti csodái még az ilyesfajta esztétikai élményre kevésbé fogékony látogatókat is garantáltan ámulatba ejtik. A romoknál többek között Arábiai Lawrence is megfordult, Steven Spielberg pedig itt forgatta az Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag című filmjének egyes jeleneteit. A város azonban nem örvendett mindig ekkora népszerűségnek. Neve a közép- és kora újkor hosszú évszázadai alatt teljesen feledésbe merült, és egy szerencsés véletlen kellett ahhoz, hogy ismét felfedezzék. Ha Petra újkori történetének kezdőpontját keressük, két évszázadot kell visszamennünk az időben.

Váratlan felfedezés

1812. augusztus 22-én Ibrahim ibn Abdalláh sejk maga sem hitte el, hogy valóban a régóta keresett Petra városa előtt áll. Bár próbálta palástolni zavarát, beduin kísérője így is gyanúsnak találta viselkedését. A sejk megijedt, hogy felügyelője talán rájön: utazótársainak hangoztatott céljával ellentétben nem azért tett kitérőt, mert kecskét szeretne áldozni Áron próféta közeli sírjánál. A vallási célt fedőtörténetként használó, a Közel-Kelet kies sivatagjait felvett nevével beutazó zarándok valójában ugyanis nem volt más, mint Johann Ludwig (Jean Louis) Burckhardt, egy 27 éves svájci kalandor.

A fiatalember angliai útja során került kapcsolatba az afrikai kontinens ismeretlen kincseinek felfedezésére létrejött African Association nevű szervezettel. Az egyesülettől egy Egyiptomból a Szaharán át vezető, a Niger folyó forrásvidékének felkutatását célul kitűző expedíció vezetésére kapott megbízást. Burckhardt először a Közel-Keletre utazott, hogy elsajátítsa az iszlám hit- és jogrendszer, valamint az arab nyelv fortélyait (arabul már Cambridge-ben elkezdett tanulni), mivel úgy gondolta, így könnyebben tud majd érvényesülni az őslakosok között, akik a terület kincseire áhítozó, mohó hitetlennek tekintettek minden nyugati utazót.

Burckhardt 1809-ban érkezett Szíriába. Tanulmányai mellett számos felfedezőútra is szakított időt, és Palesztinától kezdve, Libanonon keresztül egészen Egyiptomig bejárta a Közel-Kelet számos vidékét. 1812-ben Názáretből indult el Kairó felé egy csoport kereskedővel, és útközben a helyi lakosoktól hallott a Mózes testvére, Áron próféta sírja közelében fekvő különös romokról. Miután megtalálta Petrát, valóban feláldozott egy kecskét a sírnál, majd a gyanú elhárítása érdekében visszament társaihoz, és folytatta útját Kairóba. 1817-ben, az egyiptomi fővárosban halt meg vérhasban. Sohasem tért vissza Petrába.

A felfedezés híre gyorsan terjedt, és számos európai kutatót vonzott a Közel-Keletre. Bár kockázatos volt az út, mivel a helyi beduin törzsek nem fogadták túlzott lelkesedéssel a látogatókat, rengeteg tudós, költő és kalandor kereste fel Petra romjait. John William Burgon brit költő 1840-ben egyenesen versben örökítette meg a romváros szépségeit – annak ellenére, hogy sohasem járt a helyszínen. „Rózsavörös város – feleannyi idős, mint az örökkévalóság” – olvasható Petra című művében, amely szerzőjének meghozta az ismertséget.

A romváros hírneve egyre nőtt. Népszerűségéhez minden bizonnyal az is hozzájárult, hogy – bár lenyűgöző épületeit mindenki csodálta – történetéről keveset tudtak. Ezt lovagolták meg a helyi arab idegenvezetők, akik mindenféle csodás történetekkel fűszerezték a tényanyagot, és az ekkoriban szárnyra kapó legendák sokszor még manapság is felbukkannak. Pedig a város története mítoszok nélkül is lenyűgöző.

Titokzatos múlt

Petra városa már az Ószövetségben is felbukkan, Sela néven, és a régészeti kutatások azt bizonyítják, hogy a térség már a neolitikumban, Kr. e. 9000 környékén is különböző kisebb törzsek lakóhelye volt. A következő több ezer éves időszakban számos, földműveléssel és pásztorkodással foglalkozó nomád nép telepedett le a vidéken, majd a Kr. e. 5-6. században új korszak kezdődött: a nabateusok hódították meg a területet.

A nép eredetéről két verzió is létezik. Az egyik elmélet szerint a nabateusok a Perzsa-öböl közeléből származnak, mások viszont úgy vélik, egy korábban Petrától nyugatra élő arab törzsről van szó.
Annak ellenére, hogy már bizonyíthatóan előbb megtelepedtek a területen, a nép neve először Kr. e. 312-ben bukkan fel a történelmi forrásokban. Szicíliai Diodórosz, a Kr. e. 1. században élt görög történetíró idézi Kardiai Hieronümosz leírását, aki a Kr. e. 4. század végén a Holt-tenger környéki terület kormányzójaként tevékenykedett, és a nabateusokra egyértelműen arabokként hivatkozott. A történetíró különös szokásaik ismertetése mellett (nem ittak bort, nem építettek házakat, és még csak fákat sem ültettek) kitért kereskedő életmódjukra, valamint találékony víztározó rendszerükre is, amelyről a későbbiekben még lesz szó.

Míg Diodórosz egy három évszázaddal korábban írt forrásra hivatkozott, Sztrabón, a görög földrajztudós a Kr. e. 1. század utolsó harmadában írt hatalmas terjedelmű Földrajz című munkájában kortársa, Athenodórosz élményeit idézte fel Petrával kapcsolatban, amely ekkor már a nabateusok fővárosa volt. A filozófus egy gazdag, kereskedelmi központként funkcionáló nagyvárosról adott hírt, amelyet királyok irányítanak, és amelynek lakói bőségesen rendelkeznek teve- és birkanyájakkal. Sztrabónhoz hasonlóan a Kr. u. 1. században élt római polihisztor, Idősebb Plinius is meghatározó kereskedővárosként, karavánutak csomópontjaként azonosította Petrát.

Bár sokan állattartással vagy földműveléssel foglalkoztak, a nabateusok többsége valóban kereskedőként tevékenykedett. Elsősorban az Arábia és a Földközi-tenger, valamint Egyiptom és Mezopotámia közötti kereskedelmi útvonalak ellenőrzőjeként tartották őket számon, de a legjövedelmezőbb árucikkekkel – különböző fűszerekkel, szurokkal, mirhával és tömjénnel – maguk is kereskedtek. Részben az ilyesfajta tevékenységből fakadó kényszernek köszönhető, hogy a nabateusok általában békés viszonyt ápoltak a szomszéd népekkel.

Főváros születik

Míg a legtöbb környéken élő népcsoport a Kr.e. 4. században görög uralom alá került, a nabateusok uralta területeken kis törzsi csoportok lazán egymáshoz kapcsolódó halmazából fokozatosan egy erős királyság jött létre. Bár az egyesülésről keveset tudunk, valószínű, hogy – amellett, hogy a közös vallási hagyományok is szerepet játszottak – a klánok felismerték: az egymás között lévő nagy távolságok, valamint a vízhiány miatt célszerű szorosabb együttműködést kialakítaniuk egymással. A nabateus királyok az állam irányítása mellett a vallási vezetés feladatait is ellátták. Az első nabateus király, akinek a nevét ismerjük, a Kr. e. 2. század utolsó harmadában uralkodó I. Aretasz, de a monarchia kezdetei valószínűleg Kr. e. 3. századig nyúlnak vissza.

A térségben a politikai változásokkal nagyjából egy időben számottevő gazdasági fejlődés is megfigyelhető volt, amely elsősorban a sivatagi nép találékonyságának volt köszönhető, hiszen képesek voltak saját előnyükre fordítani a rendkívül kedvezőtlen földrajzi környezetből adódó nehézségeket. A nabateusok egy olyan víztározó rendszert hoztak létre, amely amellett, hogy függetlenségük több évszázados megőrzésének egyik kulcsa lett, megvetette a birodalom felemelkedésének alapjait. Sziklába vájt, agyagcsövekből álló vízvezeték-hálózatokban szállították a vizet a környéken lévő oázisokból, amelyet hatalmas ciszternáikban vagy szabadtéri medencékben tároltak, és az esővíz elraktározására is megtalálták a megfelelő módszert.

A leleményesen elhelyezett vízgyűjtő medencék pontos helyét csak a nabateusok ismerték, amely nagy segítségükre volt, amikor egy ellenséges népcsoportokkal kerültek szembe. Míg a magukat a sivatagban kiismerő nabateusoknak menedéket nyújthattak ezek az eldugott helyek, üldözőik jobb esetben kivéreztetve hazatávoztak, rosszabb esetben szomjan haltak. A bonyolult víztározó-hálózat védelmi funkciója mellett biztosította mind a lakosság, mind a környéken átvonuló kereskedők vízzel történő ellátását, így – a város ideális földrajzi fekvése mellett – hozzájárult Petra közel-keleti kereskedelmi központtá történő felemelkedéséhez. Ráadásul az egyedi öntözési módszereknek köszönhetően a Kr. e. 1. században virágzó kertkultúra alakult ki az erre alkalmatlan sivatagos területeken.

A gazdasági-politikai változásoknak köszönhetően Petra először vallási központ, majd a Kr. e. 2. században a nabateus birodalom fővárosa lett. A nehezen megközelíthető, eldugott helyen épült település ideális menedéket biztosított a lakosság számára, amely a birodalom hatalmának csúcspontján mintegy 30 ezer főt tett ki.

Bár Nagy Sándor és utódai nem tudták bekebelezni birodalmukba a nabateus területeket, Petrára nagy hatást gyakorolt a hellenisztikus kultúra. Mint azt Sztrabón művében is olvashatjuk, a városban a Kr. e. 1. századtól egyre-másra épültek a sziklába vájt, impozáns középületek, és az építkezési láz IV. Arétasz uralkodása (Kr.e. 9. - Kr. u. 40.) idején jutott el a csúcspontra: ekkor építették a város legnevezetesebb épületét, az Al Khazneh templomot, és jelentős városrendezési munkálatok kezdődtek. A birodalom ebben az időszakban érte el legnagyobb területi kiterjedését. Határai magában foglalták a Sínai-félsziget nagy részét, a Negev-sivatagot, az Edom-síkságot, és Szíria déli részétől egészen az Arab-félsziget északnyugati területeiig terjedtek.

Hanyatlástól a másodvirágzásig

Bár a nabateusok Nagy Sándor hadaival szemben még meg tudták őrizni függetlenségüket, és egy ideig a rómaiak egyre gyakoribbá váló támadásait is visszaverték, a történelem valaha volt egyik legnagyobb birodalma előtt végül behódoltak. Amikor Traianus császár Kr. u. 106-ban elfoglalta a nabateus királyságot, és létrehozta Arabia Petraea provinciát, alig ütközött ellenállásba. Róma innentől kezdve a nabateusok közvetítése nélkül szerezte be luxuscikkeit, a karavánutak pedig kikerülték Petrát, jelentős visszaesést okozva ezzel a korábban virágzó kereskedelemben.

Források híján az ezután következő több közel két évezredes periódusról csak nagyon keveset tudunk. Annyi bizonyos, hogy Petra az iszlám hódítás előtt egy ideig keresztény püspöki székhelyként működött, és egy közigazgatási átszervezésnek köszönhetően Palaestina Salutaris provincia központja lett. A 7. századi iszlám térhódítás a nabateusok által lakott vidékeket is elérte, de ezúttal sem váltott ki különösebb ellenállást a helyiekből, akiknek többsége elvándorolt, akik maradtak, azok pedig elvegyültek a hódítókkal.

A nabateus civilizáció végképp az összeomlás szélére került. Egy évezreddel azután, hogy a nabateus törzs birtokba vette a területet, és hosszú századok munkájával egy virágzó civilizációt hozott létre a kietlen sivatagi vidéken, nomád beduinok hódították meg Petrát és környékét. A város 19. századi újrafelfedezéséig mindössze egyetlen forrás tanúskodik létezéséről: 1276-ban az Egyiptom és Szíria felett uralkodó I. Bajbarsz mameluk szultán történetírója tett említést Petráról, de annak lakóira nem tért ki.

A 19. században – hosszú szünet után – Petra ismét a figyelem középpontjába került, és a várost mind a mai napig nagy érdeklődés övezi. A romvárost 1985-ben az UNESCO a világörökség részévé nyilvánította, 1989-ben pedig létrejött a műemlékvédelmi és állagmegóvási céllal felállított Petra National Trust nevű szervezet. A turizmus megélénkülése azonban veszélyeket is rejt magában, ugyanis a látogatók által felvert por könnyen megrongálhatja az épületeket, amelyek érdeklődők nélkül is a viszontagságos sivatagi meteorológiai viszonyok szeszélyének vannak kitéve. Csak remélni lehet, hogy a 2007-ben hivatalosan is a világ újabb hét csodája közé beválasztott Petra jelenlegi állapotában fog megmaradni az örökkévalóságnak.

„Feleannyi idős, mint az örökkévalóság” – Petra, az elfeledett város

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2019. tavasz: A vörösterror 133 napja

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra