Múlt-kor.hu

„Ki tarthat vissza szavakat?” – így írtak szerelmeslevelet a középkorban<br />

„Ki tarthat vissza szavakat?” – így írtak szerelmeslevelet a középkorban

A szerelmesek üzenetváltása a történelem minden korszakában bevett gyakorlat volt. Egy 12. századi bajor kéziratban megőrzött levelek révén most egy művelt, fiatal lány és egy „H” névvel illetett férfi kapcsolatába nyerhetünk betekintést.

„H-nak, ki virágok virága, megkoronázva az udvariasság koszorújával
ki mintája, sőt mintaképe az erénynek
aki olyan mint a méz és a rosszindulatot nem ismerő vadgerle
küldi mindazt, ami örömteli és kedvező
ebben az életben és bármit, ami édes az örökéletben,
amit Thiszbé adott Püramosznak, és végül, mindezek után küldi önmagát
és aztán önmagát ismét
és bámit, amilye van mi jobb önmagánál.”

A fenti sorok egy középkori levélváltás fennmaradt részének kezdetét képezik. A három verses üzenet egy 12. századi bajorországi kézirat lapjain maradtak fenn és rajtuk keresztül egy „H” névvel illetett férfi és egy névtelen nő mély érzelmi kapcsolatába pillanthatunk be. Az első levélben a lány szól a férfihez, a másodikban „H” válaszát olvashatjuk, majd a harmadikban ismét a lány soraival találkozunk.

Az írók kilétével kapcsolatban keveset tudunk. A levelezést a közelmúltban elemző kutató, Peter Dronke munkájában úgy fogalmazott, hogy a lány valószínűleg nem apáca, hanem egy jómódú, minden bizonnyal nemesi sorból érkező fiatal, aki egy művelt asszonyi közösségben nevelkedett, mielőtt visszatért családjához. Levelezőtársa szintén tudósember, valószínűleg egy közeli iskolából vagy egy szerzetesi intézményből, aki talán a lány tanáraként is működött egykor. A levelekben fellelhető vonatkozások alapján arra következtethetünk továbbá, hogy a két személy valahol a mai osztrák-német határ közelében fekvő Tegernsee partján álló bencés kolostor közelében élhetett.

A lány leveleiben gyakran találkozunk antik szerzőktől, így például Cicerótól vett utalásokkal vagy éppen bibliai részletekkel, amelyek egyértelműen tanúskodnak magas műveltségéről. Dronke szerint a lány nem pusztán utánozza a tanulmányai során összeszedett fogalmazási ismereteket, hanem „bátran kísérletezik saját szavaival és érzéseivel.”

Első, 136 sorból álló levelében a lány a barátság és a hűség témáira koncentrál. Így például a következőket írja:

„Mióta csak először megpillantottalak, szeretlek téged.
Behatoltál a szívem legmélyébe erősen
és örömteli beszéded előrenyomulásával,
csodálatos ezt mondani, saját helyet szereztél ott
és, hacsak valamilyen indulat le nem dönti,
odarögzítetted azt erősen leveled írásával
mintha csak egy szék vagy inkább trón lenne.
Így nincs felejtés, mely kitörölhetne téged emlékeimből,
nincs sötétség, mely elhomályosítana téged,
nincs az a szélvihar, legyen bármily erőszakos, mely megzavarhatna téged.”

Egy másik, játékos részletben egy korábbi levélre válaszol, amelyben „H” arra figyelmeztette, hogy maradjon távol a lovagoktól:

„Ellöktem magamtól minden más örömet szerelmedért.
Csak tőled függök egyedül,
beléd helyeztem minden minden reményem és bizalmamat.
De amikor figyelmeztetsz, hogy óvakodjak a lovagoktól,
mintha csak valamiféle ómenek lennének, jól teszed.
Valóban tudom, mitől kell óvakodni,
így egy gödörbe sem kell beleesni.
Mégis, megőrizve hűségemet irántad,
nem utasítom el őket teljesen,
mindaddig míg nem adom magam
annak a bujaságnak, amivel őket vádolod.”

Végül megismétli ígéretét, hogy hűséges marad a férfihez:

„Írhattam volna többet, de mondtam, nincs rá szükség:
Te az enyém vagy és én a tiéd,
ebben biztos lehetsz.
Be vagy zárva
a szívembe,
a kis kulcs elveszett
és benne kell örökre megpihenned.”

„H” válaszlevele kevesebb mint fele a lány írásának, mindössze 62 sorból áll (és abból 18-at nem is tudunk elolvasni a szövegromlás miatt). A férfi vidámen kezdi mondanivalóját:

„Olvasva a levelet, melyben kifejezed bizalmasságod
és szerető figyelmedet,
örvendezek a hűséget és barátságot illető sokszoros dícséreted miatt,
miként a mező a téli
évszak múltával,
én is megújultam a boldogság virágaival.”

A levél azonban gyorsan sötétebb hangulatba vált:

„Kinyújtva ágaidat,
nyájassággal feldíszítve
szavak leveivel, felém,
elcsábítottad szívemet,
de úgy, hogy ne tudjak leszakítani
egyetlen gyümölcsöt se a fádról, hogy megízleljem,
elhárítottál engem.”

Végül ismét a lány válaszol:

„Azt reméltem nem lesz szükség több írásra, de
„Ismét fegyverbe hívtak”,
és „arra kényszerülök, hogy dalokat kezdjek” amelyeket nem szándékoztam.
Ki tarthat vissza szavakat, melyek elkezdődtek?”

A kevert – latin és német – nyelven írt levélben a lány továbbra is egy kis humorral fűszerezi a gyengédséget, ahogy Dronke szerint azt figyelhetjük meg benne, ahogy „a férfi szemrehányásaira adott visszavágás átalakul egy szerető próbálkozássá, hogy visszaadja önbizalmát.”

„De ne légy dühös rám
amiért megmutattam, hogy milyen dolgok fogannak meg elmém mozgása közben.
Azért írtam neked, hogy elmondjam az igazat, bensőségesebben
mint bárki más előtted
ki tudta volna belőlem húzni.
(...)
Ezért hasonlítottad a levelet
melyet utóbb küldtem neked
bizonyos  szörnyűséges állatokhoz
melyek, bár nem léteznek,
az igazságokra mutatnak,
és ezután nem féltél ezt újra megtenni (...)”

Zárásként a lány ismét megismétli ígéretét arra, hogy hűséges marad a férfihoz és szeretni fogja őt:

„Hisz ha nem volnál kedves nekem
elengednélek,
hogy szaladj a tudatlanság és vakság,
úgymond, forgószelébe.
De nem ezt érdemled,
minthogy benned van a becsületesség és feddhetetlenség gyümölcse.
Talán többet is írtam volna neked,
de olyan fogékony vagy,
hogy tudod hogy kell összegyűjteni sokat a kicsiből.
Légy mindig állhatatos és boldog.”

„Ki tarthat vissza szavakat?” – így írtak szerelmeslevelet a középkorban<br />

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2018. tavasz: Sorsgyötörte magyar anyák

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra