Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Először sikerült régészetileg is igazolni a honfoglalók megtelepedését Dunaszerdahelyen

2017. április 19. 09:08 MTI

Két, honfoglalás korabeli sírhely került napvilágra a felvidéki Dunaszerdahelyen a közelmúltban, az egyik helyi bevásárlóközpont közelében zajló építkezés során - erősítette meg kedden Takács Mihály, a feltárással megbízott régész, aki szerint a sírhelyek valószínűleg egy, a már feltártnál kiterjedtebb temető részei.

<

Az első sírhelyet még március elején, a másodikat pedig egy hónapra rá fedezték fel csatornázási munkálatok során - számolt be a leletekről elsőként hírt adó dunaszerdahelyi.sk hírportál, amely a helyi múzeum szakértőjét idézve rendkívüli jelentőségűnek minősítette azokat, mivelhogy eddig bizonyíték híján csak feltételezhető volt, hogy a város területén is éltek honfoglaló törzsek.

Takács Mihály elmondta: a sírok két nő maradványait rejtették, a sírhelyek keletkezésének idejét a tizedik század elejére becsülik. Az elsőként felfedezett sírhely egy nyugat-keleti tájolású, korábban valószínűleg már megbolygatott sír volt, abban a csontváz mellett két bronz hajkarikát találtak. A régész szerint ezt a sírt korábban - még jóval a mostani feltárás előtt - már kifosztották, erre a csontvázon talált jelek alapján következtettek. A második sírban több korabeli ezüst díszítőelemet találtak, ruhadíszeket, egy gyöngysor maradványait, valamint egy hajfonatot díszítő korongot is, mely utóbbi viszonylag ritka leletnek számít, s arra utal, hogy hordozója életében tehetős lehetett.

A sírhelyek feltárásával megbízott régész szerint jelenleg a leletek elemzése zajlik, amit több hónapig tartó antropológiai vizsgálat követ majd. A leletek további sorsáról ezt követően születik majd döntés, de feltételezhetően a helyi múzeumba kerülnek.

Az esetleges további feltárásokról Takács Mihály azt mondta: feltételezhető, hogy az egykori temetkezési hely túlnyúlik azon a területen, ahol a mostani infrastrukturális beruházás zajlik, és amit már sikerült feltérképezni. Hozzátette: szeretnék az egész területet feltérképezni, erre azonban csak azután kerülhetne sor, ha majd az esetlegesen érintett területekre is kiterjesztik az építkezés-engedélyeztetési eljárást, amiről viszont a beruházó dönt.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Először sikerült régészetileg is igazolni a honfoglalók megtelepedését Dunaszerdahelyen

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra