Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Elhunyt Helmut Schmidt volt német kancellár

2015. november 10. 15:51 MTI

Életének 97. évében Hamburgban elhunyt Helmut Schmidt német szociáldemokrata politikus, a Német Szövetségi Köztársaság ötödik kancellárja. A Stern magazin 2013. decemberi felmérése szerint a német közvélemény Helmut Schmidtet tartotta a második világháború utáni korszak legjelentősebb kancellárjának. 

<

1918. december 23-án született Hamburgban pedagógus családban, apja tanügyi tanácsos volt. Szülővárosában érettségizett 1937-ben. 1942-ben feleségül vette ifjúkori szerelmét, Hannelore Glasert, aki pedagógusként dolgozott negyven éven át, majd botanikusként szerzett nevet magának. Két gyerekük született, fiuk egyévesen meghalt, lányuk Susanne televíziós szakember lett. Schmidt végigharcolta a második világháborút, az 1. páncélos hadosztállyal megfordult a keleti fronton, és tartalékos főhadnagyként részt vett a Wehrmacht utolsó, kétségbeesett offenzívájában az Ardennekben. Az összeomláskor, 1945-ben brit hadifogságba került. Náciellenessége annyira nyilvánvaló volt, hogy még 1945-ben szabadon bocsátották. Ezután államtudományi és közgazdasági tanulmányokat folytatott a Hamburgi Egyetemen, ahol 1949-ben szerzett közgazdász diplomát. 1949-ben a hamburgi gazdasági és közlekedési hivatal munkatársa lett, 1952-53-ban már ő vezette az intézményt.

A szociáldemokrata eszmékkel 1945-ben a hadifogolytáborban ismerkedett meg, 1946-ban lépett be a Német Szociáldemokrata Pártba (SPD). Eleinte főként az ifjúsági szervezetben tevékenykedett, 1947-48-ban a Német Szocialista Diákszövetség elnöke volt. 1953-ban pártlistáról került be a bonni Bundestagba, négy év múlva már az SPD parlamenti frakciójának vezetőségi tagja volt. A Bundestagban hamar híressé vált erős hangvételű hozzászólásairól, a szócsatákban rámenősség, szívósság, vitakészség jellemezte. 1961-ben visszatért Hamburgba, 1965-ig a Hanza-város belügyi szenátora volt. 1962-ben, amikor a várost elöntötte a tengerár, a mentés hatékony megszervezésével országos hírnevet szerzett, a hadsereg és a határvédelem egységeit is bevetette az ár megfékezésére.

1965-ben újra megválasztották képviselőnek a szövetségi parlamentbe, 1967-1969-ben az SPD parlamenti frakciójának elnöke, 1968 és 1984 között a párt elnökhelyettese volt. Willy Brandt szociáldemokrata-liberális koalíciós kormányában 1969-ben megkapta a honvédelmi, 1972-ben a pénzügyi tárcát. Amikor a külpolitikáját a német revánsszellem elleni harcra, a békés egymás mellett élés elvére, valamint a második világháború után kialakult realitások elfogadására építő Willy Brandt lemondani kényszerült a Guillaume-ügy miatt - a titkárról kiderült, hogy az NDK titkosszolgálatának dolgozott -, a Bundestag 1974. május 16-án a pragmatikus Helmut Schmidtet választotta meg az NSZK sorrendben ötödik kancellárjának. 1976-ban és 1980-ban is újraválasztották tisztségében.

"A kormánynak azt kell tennie, ami helyes, ami szükséges - nem pedig azt, ami rövid távon tetszetős..." - mondta, és folytatta a brandti hagyományokat. Sokat idézett mondása, hogy "akinek víziói vannak, menjen orvoshoz". A hetvenes évek, Schmidt kancellársága az emelkedő reálbérek és a növekvő nyugdíjak időszakának számított Németországban, bár pragmatikus politikája (az új atomerőművek építése és takarékossági intézkedései) miatt többször is tüntettek ellene. Schmidt az európai enyhülési politika kulcsfontosságú, cselekvő részese volt. Kormányzásának egyik legfontosabb sikere az a NATO-határozat volt, amely megfogalmazta a bonni biztonságpolitika két alappillérét: a védekezésre való elszántságot és a tárgyalásokra való hajlandóságot. A NATO 1979. december 12-én elfogadott, úgynevezett "kettős határozata" egyaránt szorgalmazta a kelet-nyugati tárgyalásokat és a Pershing rakéták európai telepítését.1979 szeptemberében Helmut Schmidt Magyarországon is hivatalos látogatást tett.

Az 1983. évi német költségvetés sarokszámainak parlamenti vitája szakításhoz vezetett a szociáldemokrata-liberális kormánykoalíció soraiban, és 1982 szeptemberében a liberális FDP visszahívta minisztereit. Az SPD kisebbségi kormányzásra kényszerült, ám a Schmidt-kormány 1982. október 1-jén egy konstruktív bizalmatlansági indítvány nyomán megbukott, s még aznap a Helmut Kohl vezette kereszténydemokrata-liberális koalíció vette át a kormányzást. Hamburgi képviselőként Schmidt még részt vett a Bundestag munkájában, de 1986. szeptember 10-én lemondott mandátumáról. Helmut Schmidt 1983-tól a Die Zeit című hetilap vezető kommentátora, 1985 és 1989 között pedig társkiadója is volt. Számos politikai elemzést, publicisztikát közölt, csaknem ezer cikke, esszéje és több mint 30 önálló kötete jelent meg. Írásai is közrejátszottak abban, hogy a német és a nemzetközi közvélemény a pártok fölött álló, kizárólag a közjót szem előtt tartó erkölcsi tekintélyt tisztelte benne. 2008-ban magyarul is megjelent könyvében, a Nyugállományban (Ausser Dienst) az emberiség jövőjét, a várható politikai-gazdasági trendeket, a civilizációt fenyegető veszélyeket boncolgatta.

Díszdoktori címmel tüntette ki több egyetem, köztük a Harvard, a Sorbonne és Oxford, számos nemzetközi kitüntetésben részesült. Kedvenc időtöltései közé tartozott a sakk és a vitorlázás, szívesen festett, zongorázott vagy orgonált. A Stern magazin 2013. decemberi felmérése szerint a német közvélemény Helmut Schmidtet tartotta a második világháború utáni korszak legjelentősebb kancellárjának. Az erős dohányos, idős politikus az utóbbi években több egészségügyi problémával küzdött. 2002-ben súlyos szívinfarktuson esett át, nyitott szívműtétet kellett rajta elvégezni. Megromlott a látása és a hallása, járási nehézségei miatt 2009-ben kerekesszékbe kényszerült. 2015. augusztus elején néhány napot kórházban töltött kiszáradás miatt. Szeptember 1-jén érelzáródás miatt került a hamburgi klinika intenzív osztályára, orvosai műtétet is kilátásba helyeztek.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Elhunyt Helmut Schmidt volt német kancellár

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra