Múlt-kor.hu

Egy részeg verekedés akár 10 ezer császári katona életébe is kerülhetett a „karánsebesi csatában”

Egy részeg verekedés akár 10 ezer császári katona életébe is kerülhetett a „karánsebesi csatában”

2019. január 3. 17:12 Múlt-kor

1788. szeptember 24-én Kodzsa Juszuf pasa, oszmán nagyvezír katonái a bánsági Karánsebes városához értek. Ellenségüket, az osztrák császári hadsereget a teljes zűrzavar és levertség állapotában találták: egy úgynevezett „baráti tűz” incidens után egyes becslések szerint akár 10 000 halottja és sebesültje is lehetett a császáriaknak, akiknek két csoportja egy sor félreértés (és jelentős mennyiségű alkohol elfogyasztása) következtében az előző éjszaka során egymást hitte a török seregnek, és tüzelni kezdett. A halálos tévedésnek köszönhetően a törökök szinte akadálytalanul be tudták venni a várost, az osztrák haderő pedig kénytelen volt visszavonulni.

Mulatozásból öldöklés

Az eset az 1787 és 1792 között zajló osztrák–török háború során történt, amely a már igen beteg II. József császár II. (Nagy) Katalin orosz cárnő oldalán történő csatlakozását jelentette a már folyó orosz–török konfliktushoz. A háború nem is jöhetett volna rosszabbkor: József birodalma egy távoli területén, Brabantban lázadással nézett szembe, miközben északi szomszédja, az egyre erősödő Poroszország is fenyegette hatalmát a térségben. A császári hadsereg lassú mozgósítása következtében elveszítette esélyét a gyors győzelemre, így a harcok több évig elhúzódtak.

A császáriak soraiban a birodalom szinte minden nemzetisége képviseltette magát, és sokan egyáltalán nem értettek németül, leszámítva a főbb vezényszavakat. Karánsebesnél a német anyanyelvűek mellett szerbek, horvátok és lombardiai olaszok adták a csapatok nagy részét. Összesen körülbelül 100 000 fővel voltak jelen a város körül.

Szeptember 21-én este egy csoport császári lovas felderítő őrjáratra indult a Temes folyó túlpartjára, azonban nem találták nyomát a töröknek. Belebotlottak viszont a beszámolók szerint egy csoport vándorló cigányba, akik itallal kínálták őket. A lovasok elfogadták az ajánlatot, és igen heves ivászat vette kezdetét. Ennek során valamikor egy csoport gyalogos katona rátalált a mulatozó lovasokra, és csatlakozni akart. Amikor ezt nem engedték nekik, dulakodás tört ki, amelynek során eldördültek az első lövések is.

A folyó túlpartján eközben a város mellett táborozó katonák nem mulatoztak, hanem figyelték az éjszakában esetlegesen rajtuk ütni kívánó törökökre utaló jeleket. Amikor kiáltásokat és lövéseket hallottak a szemközti partról, azonnal arra következtettek, hogy megjelent az ellenség a közelben. A tábort felverték, és megtöltötték a levegőt a „törökök, törökök!” kiáltások. A részegen verekedők ezt meghallva úgy hitték, a törökök lerohanták a tábort, így bajtársaik segítségére siettek. A táborban lévők meglátták a túlpart felől közeledő csoportot, és – az ellenségnek gondolva őket – tüzet nyitottak rájuk.

Amikor a visszatérő katonák közül többen azt kiáltották, „halt!” – azaz „állj!”, a németül nem értő „védők” állítólag a törökök „Allah!” kiáltásainak hitték ezeket, ami csak erősítette őket abbeli hitükben, hogy az ellenséggel állnak szemben. Hamar elkezdtek terjedni olyan rémhírek, mint például hogy a törökök körbevették a tábort, vagy már be is hatoltak oda, így a császári katonák minden mozgó árnyékra tüzet nyitottak. A zűrzavar megfékezhetetlen volt, és sokan el is menekültek az erdő sötétjébe.

Megválaszolatlan kérdések

Másnap reggel mindenki rájött, hogy mi történt az éjszaka folyamán. A legyengült haderő nem volt felkészülve arra, hogy két nappal az értelmetlen öldöklés után már valóban a törökök jönnek, így az oszmán csapatok könnyűszerrel bevették Karánsebest. Az osztrák hadsereg önmagát verte meg, és kénytelen volt visszavonulni.

Meg kell azonban említeni, hogy igen kevés dolgot tudunk biztosan erről az esetről. Legelső említése mintegy 40 évvel későbbről való, ami sokakban kételyeket ébresztett azzal kapcsolatban, hogy egyáltalán megtörtént-e. Számolni kell azonban azzal, hogy egy ilyen esetről sem a sereg vezetése, sem a katonák nemigen akarhattak a későbbiekben beszélni, mivel óriási szégyent érezhettek miatta. Elképzelhető, hogy egyfajta nyílt titokként létezett a szemtanúk között, míg végül lejegyzésre nem került intő példaként a fegyelmezetlen viselkedés veszélyeire.

A karánsebesi csata körüli homályt az is növeli, hogy lehetetlen akár nagyságrendileg is egyező beszámolókat találni a veszteségekről. Az egyik forrás szerint mindössze az osztrák utóvéd körében haltak meg 150-en, egy másik szerint azonban a visszavonuló sereg 1200 sebesülttel érkezett a körülbelül 40 kilométerre lévő Aradra. Egy harmadik forrás szerint 538 katona, 24 vadász (elit gyalogság), és egy tiszt tűnt el a zűrzavar során, azonban nagy részük végül visszatalált a sereghez. Ugyanezen beszámoló szerint három ágyú és a katonák zsoldját tartalmazó láda is elveszett. A kevesebb veszteség mellett szól az az érv is, hogy igen nehezen képzelhető el, hogy a katonák valóban egész éjszaka lövöldöztek volna egymásra anélkül, hogy észrevették volna a tévedést.

Az eset kapcsán gyakran, főként különféle internetes felületeken emlegetett tízezres nagyságrend egyetlen forrásból származik: Paul Bernard amerikai történész 1968-as, II. Józsefről szóló életrajzában beszél 10 000 halottról Karánsebesnél, azonban nem mutat fel semmiféle bizonyítékot erre. Az osztrák seregek balkáni hadjáratai során valóban előfordultak egyes esetekben ilyen mértékű veszteségek, ezek azonban kivétel nélkül a betegségek, elsősorban a malária és a dizentéria számlájára voltak írhatók.

Maga a háború végül gyakorlatilag döntetlen eredménnyel ért véget: az 1791-es szvistovi béke értelmében az Oszmán Birodalom a Duna menti Orsova városát, illetve két kisebb területet a horvát határvidék mentén átadott a Habsburg Birodalomnak. II. József eddigre halott volt, trónját megöröklő öccse, II. Lipót előtt pedig egy jóval komolyabb feladat állt: az Európa abszolutista monarchiáit megrengető, 1789-ben kitört francia forradalommal való megbirkózás.

Egy részeg verekedés akár 10 ezer császári katona életébe is kerülhetett a „karánsebesi csatában”

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2019. tavasz: A vörösterror 133 napja

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra