Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Egy évezreddel korábban házasíthatták a kutyát, mint eddig gondoltuk

2017. november 20. 11:15 MTI

Feltevések szerint a legkorábbi kutyaábrázolásra bukkantak régészek Szaúd-Arábia északnyugati részén, az Arab-sivatag két régészeti lelőhelyén talált rajzok legalább nyolcezer évesek lehetnek.

<

A sziklába vésett rajzok közepes méretű, fülüket hegyező, rövidorrú, kunkorodó farkú kutyákat ábrázolnak vadászjelentekben. A képeken több kutyát nyakukra erősített pórázon tartanak, amelyeket a vadászok derekához erősítettek - olvasható a Science című tudományos folyóirat honlapján.

Ha a képek korának meghatározása megállja a helyét, ez a legkorábbi bizonyíték póráz használatára, amelyet régészeti leletek között találtak. A Journal of Anthropological Archaeology című folyóiratban közzétett tanulmányukban a szakemberek úgy vélik, ezek a sziklarajzok feltárják, hogy az emberiség az eddig véltnél ezer évvel korábban elsajátította a kutya háziasításának mesterségét.

A rajzokon látható, emberek által vezetett kutyák számos feladatot láttak el. Legalább 147 rajz vadászatot ábrázol különféle környezetben, ami arról árulkodik, hogy különböző évszakokban készíthették azokat. A kutyák a Kánaán-kutyára hasonlítanak, amely több ezer éve jelent meg a Közel-Keleten, már Kr. e. 2000-ből származó egyiptomi rajzokon láthatunk ilyen kutyákat.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Egy évezreddel korábban házasíthatták a kutyát, mint eddig gondoltuk

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra