Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Csehországi szülővárosában avattak emléktáblát az „első aradi vértanú” tiszteletére

2018. március 12. 11:51 MTI

Ünnepi rendezvénysorozattal emlékezik meg az 1848-as forradalom és szabadságharc 170. évfordulójáról a Prágai Magyar Intézet, amely az ünnepség részeként Ormai (Auffenberg) Norbert honvéd ezredes tiszteletére emléktáblát is avattak Dobranyban szombaton.

<

A Prágai Magyar Intézet több napon át tartó programsorozattal, többek közt filmvetítésekkel, történelmi tárlattal és ünnepi hangversennyel emlékezik meg a nemzeti ünnep kerek évfordulójáról - közölte a Balassi Intézet pénteken.

Március első hetében Herendi Gábor Kincsem című filmjének vetítése indította a több héten át tartó sorozatot, amely pénteken a Jönnek a huszárok című zenés történelmi mesejáték bemutatásával folytatódott a Kolompos együttes előadásában.

A rendezvénysorozat kiemelt eseménye volt Ormai (Auffenberg) Norbert emléktáblájának avatása a honvéd ezredes egykori szülőházának falán Dobranyban. A fiatal katona 1848 decemberében kapott megbízást Kossuth Lajostól, hogy szervezzen honvéd vadászezredeket, majd 1849 áprilisában már ezredesként és a vadászezredek főfelügyelőjeként szolgálta a magyar függetlenségi harcot egészen 1949 augusztusáig, amikor császári hadifogságba esett, és első aradi vértanúként kötél általi halálra ítélték.

A magyar szabadságharc utáni megtorlás első mártírjának emlékét így már a Prágai Magyar Intézet közreműködésével készült bronz emléktábla őrzi, amelyet Balogh Csaba, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára és a város polgármestere, Martin Sobotka avatott fel. Zsigmond Attila képzőművész a legismertebb Ormairól készült portrét, Szamossy Elek 19. századi litográfiáját használta fel alkotásához.

Az avatást a Magyar Hadtörténeti Intézet és Múzeum Ormai Norbert és az 1848-49-es forradalom és szabadságharc című kiállításának megnyitója követte. Az emléknapot zongoraest zárta, amelyen Liszt Ferenc műveit Stepán Kos cseh zongoraművész adta elő. A nemzeti ünnephez kapcsolódó programsorozat március 17-én rendhagyó magyar történelemórával folytatódik, majd zárásként Bereményi Géza A hídember című filmjét mutatják be március 22-én a Prágai Magyar Intézetben.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Csehországi szülővárosában avattak emléktáblát az „első aradi vértanú” tiszteletére

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra