Ezen a szerdai napon a kora reggeli órákban a katonák sorfala között öt, négylovas szekéren vitték papjaikkal a halálra ítélt jakobinus vezetőket, a budai vártól északnyugatra eső generális kaszálórétre. A vesztőhelyre érkezvén a szekereket úgy állították fel, hogy a halálra ítéltek nem láthatták társaik kivégzését, kivéve Martinovicsot, akinek végig kellett néznie a négy másik igazgató fővesztését. Elsőként gróf Sigray Jakabon hajtották végre a halálos ítéletet, akinek a fejét a kirendelt hóhér csak a harmadik csapással tudta elválasztani törzsétől. Sigray után Szentmarjai, majd Lazkovics és Hajnóczy következett, akik mind nagy bátorsággal fogadták a halálos csapást. Legvégül Martinovicsot végezték ki, akinek írásait a hóhérok elégették. A reggel fél hét körül kezdődött kivégzésekre több száz ember gyűlt össze. A `látványosság` már negyed nyolcra befejeződött. A holttesteket koporsókba rakták, és titokban temették el. Két héttel később követte a jakobinus mozgalom igazgatóit a halálba Őz Pál ügyvéd és Szolárcsik Sándor joggyakornok, akiket szintén a generális kaszálón végeztek ki. Hosszú ideig homály fedte, hova is temették a mártírhalált halt jakobinusokat, mígnem levéltári források (mérnöki jelentések) alapján 1914. május 29-én sikerült rátalálni az egykori budai új katonai temető szélén, a Szilágyi Erzsébet fasor és a Kútvölgyi út szétágazásánál, földi maradványaikra. A négy igazgató közös sírban feküdt, Martinovics külön sírba került. Hasonlóképpen a két későbbi kivégzett, Őz Pál és Szolárcsik Sándor is. A sírok feltárása után a holtak csontjait ugyanazon a helyen újratemették, majd 1960-ban a Kerepesi úti temetőbe vitték, ahol díszsírban nyugosznak. A pest-budai olvasóegyletekben, klubokban, szabadkőműves-páholyokban, valamint vidéki városokban összejövő egykori jozefinisták, reformer köznemesek, nemesi és polgári származású értelmiségiek szenvedélyes vitákban és röpiratokban fogalmazták meg már 1793-ban: a magyar nemzet és a magyar polgárosodás érdekei szemben állnak az udvar érdekeivel. A közülük kikerülő jakobinusok szervezését veszi kézbe a Bécsben kegyvesztett Martinovics Ignác, aki 1793 végére szakított a bécsi udvarral. Két titkos társaságot szervezett, mindkettő élén ő állott. Hajnóczy elképzelését követte: először a felvilágosult reformer nemességet kell megnyerni, utána lép színre a feudális világot lebontó értelmiség. Ennek megfelelően az első szervezet, a Reformátorok Társasága, a felvilágosult köznemesség számára elfogadható célokat tűzött ki. Magyarország független köztársasággá alakul, ahol a köznemeseké a vezető szerep. Az egyházi és királyi birtokok állami tulajdonba mennek át; ez adja az állam a közjó pénzügyi alapját, így nincs szükség adófizetésre. A jobbágy felszabadul, de föld a nemes tulajdona marad, a paraszt tőle bérli telkét. Miután a nemesi mozgalom ezeket a célokat sikerre viszi, a másik szervezet, a Szabadság és Egyenlőség Társasága veszi át a vezetést. A nemesség uralma és kiváltságai megszűnnek, a hatalmat a nép ragadja magához, amelyen Martinovicsék az értelmiséget és a parasztságot, általában a közrendűeket értették. A társaságok, amelyek nem tudhattak egymásról, ún. forradalmi kátékban foglalták össze programjukat. Martinovics az első társaság élére Sigray Jakab grófot, a kőszegi tábla elnökét, a második élére Hajnóczy Józsefet, Szentmarjai Ferencet és Laczkovics Jánost állította igazgatókul (az utóbbi arról volt nevezetes, hogy az 1790. évi országgyűléshez intézett fogalmazványában a magyar katonai vezényleti nyelv bevezetését sürgette). Martinovics - minden alap nélkül - a párizsi konvent megbízatásával, anyagi és fegyveres segítségével áltatta őket. A mozgalom néhány hónap alatt elérte Horvátországot és Erdélyt is, de mindössze 200-300 tagra, elsősorban a megyék vezető értelmiségieire terjedhetett ki. A szervezkedés lényegében kimerült abban, hogy a résztvevők lemásolták és terjesztették a Reformátorok Társaságának kátéját, ember- és polgároktatás könyvecskéjét. 1794 júliusának végén, nagyjából a francia jakobinus diktatúra bukásával egy időben, Bécsben letartóztattak húsz összeesküvőt, köztük Martinovicsot. Negyvenkét személyt fogtak el, ketten öngyilkosok lettek a letartóztatáskor. 1795 májusának végén a hétszemélyes tábla 18 vádlottat halálra ítélt, közülük a király 11-nek megkegyelmezett. A hét kivégzést május 20-án, illetve június 3-án hajtották végre a Vérmezőn. 18-an kerültek Kufstein, Spielberg és Munkács hírhedt börtöneibe, köztük olyan irodalmi kiválóságok, mint Kazinczy, Verseghy, Szentjóbi Szabó László.