Az 1861. évi sikertelen birodalmi reform után az udvar maga is átmenetinek tekintette a parlament nélküli kormányzást. 1863-ban ismét a konzervatívokat, gróf Apponyi Györgyöt kérték fel egy megegyezéses javaslat elkészítésére. Apponyi emlékiratában az 1848 áprilisi törvényeket tekintette kiindulópontnak, de a had-, kül- és pénzügyeket már közös ügyeknek javasolta. Ezeket delegációk intézték, illetve ellenőrizték volna. Apponyi javaslata lényegében az 1867. évi kiegyezést fogalmazta meg. A császár - miután megtudta, hogy Apponyi Deákkal is érintkezésben van - megvonta a gróftól a megbízást. A bécsi udvar ekkor még azt az osztrák álláspontot fogadta el, amely szerint a magyarok eljátszották történelmi jogaikat az 1848-49. évi felkeléssel. Sőt, történelmi érvekkel igyekeztek bizonyítani, hogy a magyarok - elfogadva 1687-ben a Habsburgok örökösödését - maguk mondtak le az uralkodó kiválasztásának jogáról. Az udvar és a magyar politikai vezetés huzavonájának következő állomása 1865. tavasza volt. Húsvét vasárnapján közölte a Pesti Napló Deák cikkét, amely később "húsvéti cikk" néven vált egy korszakforduló ismert dokumentumává. Nagyon kevesen tudták, hogy a cikk mögött már hosszas osztrák-magyar bizalmas tárgyalások álltak, s most nyíltan is meg kellett fogalmazni a magyar álláspontot. "Egyik cél tehát - írta - a birodalom szilárd fennállása, amit nem kívánunk semmi más tekintetnek alárendelni. Másik cél pedig fenntartása Magyarország alkotmányos fennállásának, jogainak, törvényeinek [...], melyekből többet elvenni, mint amit a birodalom szilárd fennállhatásának biztosítása múlhatatlanul megkíván, sem jogos nem volna, sem célszerű." Deák ebben az írásában fejtette ki első ízben, miként képzeli el az 1848-as törvények módosítását úgy, hogy a birodalmi egység és a magyar önállóság követelményeit a lehetőség "összhangzásba" hozza.