Szilágyi Sándor

2004. december 24. 03:22 Megyesi Csaba

Kolozsváron született, 1827-ben, és itt végezte tanulmányait is. 1845-re elvégezte a bölcsészeti és jogi tanfolyamot, hogy aztán júniusban a kolozsvári királyi táblán írnok legyen. 1846-ban királyi főkormányszéki írnok lett, majd tiszteletbeli hites jegyző, végül, 1848-ban főkormányszéki fogalmazógyakornok.

A márciusi események után nemzetőrnek állt, de nemsokára úgy érezte, hogy hivatása inkább a tollával szolgálni a szabadságharc ügyét. Itt adta ki - először csak névtelenül - a Forradalmi mozgalmak Bécs-Pest-Kolozsvárt, mely a lelkesedés mámorában született leírása e nagy napok eseményeinek. Kevéssel később Pestre ment és a Pesti Hírlap, valamint az Életképek munkatársa lett, de időközben megfordult Szegeden és több vidéki városban is.

A szabadságharc leverése után Bemmel távozni akart az országból, de tőle megbízásokat kapott, így visszamaradt, visszatért Pestre. Itt idejét irodalmi munkásságának szentelte. 1849-ben megjelent A magyar forradalom napjai július elseje után című műve, majd 1850-ben A magyar forradalom férfiai 1848-49-ből, mely életrajzok gyűjteménye. Névtelenül írta meg a Görgey és fegyverletétele - egy honvédtiszt naplójából-t. Közlemények Erdély Bem előtt s alatti életéből című munkáját az osztrák kormány elkobozta. Hasonló sors érte számos egyéb alkotását is, melyet a cenzúrának bemutatott. Magyar forradalmi adat címen egy oklevélgyűjteményt is ki szándékozott adni, de ennek csupán egy kötete jelenhetett meg. Ezután Karádfi álnév írt és irodalmi munkássága ez időben csaknem kizárólag a magyar forradalommal foglalkozott. Ebből a célból, 1850-ben egy folyóiratot is alapított Magyar emléklapok néven, hogy így koncentrálja a szétszórt írói erőket.

Már előbb foglalkozott egy olyan heti folyóirat megindításának tervével, mely a politika kizárásával a szépirodalom és társadalom érdekeit szolgálja, így jelent meg a Pesti Röpívek. Korábban már, mint szerkesztőt kitiltották Pestről - amit a Magyar Hírlap szerkesztője közbenjárására vontak csak vissza -, s most a haditörvényszékkel fenyegették meg. A fenyegetések csak részben érték el hatásukat, a heti folyóirat helyett irodalmi évkönyvet adott ki (Nagyenyedi Album). 1851-ben tett még egy kísérletet a Pesti Röpívek feltámasztására a Pesti Füzetekkel, de ez sikertelen volt, ezt is elkobozták.

Kevés kilátása lévén arra, hogy rossz híre miatt a rendőri hatóságtól most már bármilyen folyóirat megindítására engedélyt nyerjen, megpályázta a kecskeméti református kollégium tanári állását és 1852-ben el is nyerte azt. A matematikai tanszéket választotta, majd egy év múlva meghívták a földrajzi és történeti tanszékre is. Egykori pesti munkatársai közül többen is itt tanárkodtak - Arany, Mentovich Ferenc, s több elismert nevű író. 14 évig (1853-67) maradt itt és Arany távozása után a magyar irodalmat, majd a 60-as évek elején a jogi tantárgyakat is tanította.

A tanításon kívül az irodalom terén is működött. 1845-ben megírta Világtörténet című iskolai tankönyvének első kötetét, mely később folytatásával, s átdolgozva Egyetemes történet címen több kiadást ért meg. Az akadémia 1858-ban levelező tagjává választotta. Ezt követték az Erdély történetével és a nemzeti fejedelmekkel foglalkozó művei. Kidolgozta az Erdély irodalomtörténete, különös tekintettel történeti irodalmára című tanulmányát, s ez időből ered több történeti forrásmű publikációja. Egyik kiadója volt a Történeti emlékek a magyar nép községi és magán életéből című vállalatnak, melyből 1856-1861-ig három kötet jelent meg. 1863-ban Szilády Áronnal szerkesztette a Török-magyarkori történelmi emlékek, I. osztályú Okmánytár elnevezésű akadémiai kiadványt - 1863 és 1873 között kilenc kötetet tettek közzé.

1867-ben Eötvös József báró miniszter a vallás- és közoktatásügyi minisztériumhoz titkárnak nevezte ki. Ettől fogva több éven át tanította a Ludovika-akadémiában a történetet, ahová Lónyai Menyhért nevezte ki. Pestre költözése után nagy buzgalommal látott a történetíráshoz és a forrásművek sajtó alá rendezéséhez. 1870-ben megjelent Rákóczi és Pázmány című történeti rajza. Folytatta a forrásművek szerkesztését, melyek az akadémia kiadásában jelentek meg.

A Magyar Történelmi Társulatnak első alapítói közé tartozik, 1875-ben társulat titkárának is megválasztotta, majd a Századok című folyóirat szerkesztését is rá bízta. A társulat anyagi és szellemi fejlődése körül elévülhetetlen érdemei voltak. 1878-ban megindította a Történelmi Tár című negyedéves folyóiratot, 1885-ben pedig a Magyar Történelmi Életrajzokat, mely Magyarországon az első kísérlet volt történeti művek korhű és művészi értékű illusztrációjára.

Irodalmi vállalkozásai között van még egy maradandó alkotása: A magyar nemzet története című illusztrált munka szerkesztése - részben elsőrendű történetíróink tollából -, mely tíz kötetre tervezve 1895-ben indult meg. Kiváló érdeme, hogy buzdításával, irányításával és vezetésével egész történeti iskolát alapított, melynek Károlyi, Thallóczy, Fejérpataky, Szádeczky, Acsády, továbbá Schönherr, Barabás, Áldásy, és mások is tagjai voltak.

1878-ban a Magyar Királyi Tudományos Egyetemi Könyvtár igazgatójává nevezték ki, sokat tett a könyvtár fejlődéséért. Az ő felügyelete alatt és útmutatásai szerint készültek a könyvtár katalógusai. 1895-ben a kolozsvári egyetem bölcsészeti kara tiszteletbeli doktorrá, 1896-ban a bécsi Császári és Királyi Tudományos Akadémia külföldi levelező tagjává választotta. Ugyanebben az évben a hazai történetírás terén kifejtett kiváló működése elismeréséül miniszteri tanácsosi címet nyert. 1899. január 12-én hunyt el.