Jaross-listák
2004. február 25. 19:41
Többségükben nem a deportálás kísérő jegyzékeiként szolgáltak a magyarországi vészkorszak során haláltáborokba hurcolt áldozatokról készült listák - állapította meg az úgynevezett Jaross-listák kérdését vizsgáló szakértői bizottság, amely szerdán hozta nyilvánosságra jelentését. A névjegyzékek csak alkalomszerűen szolgálhattak alapul a különböző kényszerintézkedésekhez, deportálási listáknak aligha tekinthetők.
<
Létezett-e Jaross-lista?
Ki volt Jaross Andor?Jaross Andor, a német megszállást követően márciustól augusztusig Sztójay kormányának belügyminisztere, több "zsidórendelet" megalkotója, a gettóba költöztetés és a vidéki zsidóság deportálásának irányítója volt. A háború végén nyugatra menekült, de kiadták a magyar hatóságoknak. A népbíróság két egykori államtitkárával, Endre Lászlóval és Baky Lászlóval együtt halálra ítélte háborús bűneiért. 1946 áprilisában mindhármukat kivégezték. Jaross belügyminiszterként 1944. áprilisában adott ki rendelet, mely előírta az országban élő zsidók összeírását.
Létezett-e Jaross-lista?
Évtizedek óta nem sikerült választ találni arra a kérdésre, hogy létezett-e Jaross-lista, illetve hogy milyen összeírások készültek a zsidókról a vészkorszakban. Hiller István kulturális miniszter 2003. december 12.-én háromtagú ideiglenes bizottságot hozott létre, hogy a magyar Holocaust 60. évfordulójának megemlékezései kapcsán, a haláltáborokba hurcolt áldozatok névsorának felkutatása céljából tárják fel az 1944-ben összeállított névsorok minél pontosabb sorsát, keletkezésüktől fogva. A bizottság tagjai Dr. Gecsényi Lajos, a Magyar Országos Levéltár főigazgatója, Dr. Varga László történész és Dr. Soós László főlevéltáros, akiknek február végéig kellett elkészíteniük jelentésüket.
Mit vállalt a bizottság?
A bizottság alakuló ülésén megállapította, hogy kifejezetten a haláltáborokba hurcolt áldozatok neveit tartalmazó tömeges egykorú jegyzékek ("deportálási listák") léte sem korábbról, sem napjainkban nem ismeretes magyarországi iratőrző helyeken. Tisztázatlan az is, hogy ilyen jegyzékek készültek-e. Ily módon a bizottság azt tűzte ki célul, hogy a lehetőségekhez mérten felderítse a magyarországi zsidóság első, személy szerinti összeírását elrendelő, 1944. április 4.-én kelt 6136/1944. BM VII. res. rendelet létrejöttének körülményeit, célját, a rendelet végrehajtásának mechanizmusát és a végrehajtás során keletkezett dokumentumok (azaz a névjegyzékek négy példányának) 1944. április/júniusa utáni sorsát. A lehetőségekhez képest tisztázza, hogy 1944. április-június hónapok folyamán milyen más összeírások készültek a zsidóságról.
Mire jutottak a szakértők?
A bizottság jelentése szerint a magyarországi vészkorszak során haláltáborokba hurcolt áldozatok azonosítását közvetve lehetővé tévő összeírások a jelenlegi ország-területre vonatkozóan, a szerteágazó kutatások ellenére, ma már csak igen töredékesen lelhetők fel magyarországi közgyűjteményekben. Ezek a névjegyzékek azonban majd kizárólagos többségükben nem a deportálás kísérő jegyzékeiként készültek. A névjegyzékek tehát csak alkalomszerűen szolgálhattak alapul a különböző kényszerintézkedésekhez, így "deportálási listáknak" aligha tekinthetők. A vizsgálat azonban feltárt számos egyéb, a gettósításra és a gyűjtőtáborokra vonatkozó adatot. Az ilyen jegyzékek történelmi forrásértéke összehasonlíthatatlanul nagyobb az eredetileg keresett jegyzékekénél.
Hogyan kutattak?
A bizottság a Magyar Országos Levéltárban, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában, a Belügyminisztérium Központi Irattárában, a Magyar Köztársaság Információs Hivatalában és a Magyar Köztársaság Nemzetbiztonsági Hivatalának irattáraiban, 20 megyei és a fővárosi levéltárban, valamint a Zsidó Levéltárban kutatott személyesen és információkérés alapján, emellett tanulmányozták a korábbi szakirodalmat illetve történészekkel és levéltárosokkal folytattak konzultációkat.
A Jaross-rendelet
Az 1944. április 4-én kelt 6136/1944. VII. res. belügyminiszteri rendelet április 8-i határidővel írta elő a zsidók összeírását. A rendelet rendhagyó módon április 5.-én a csendőrség Nyomozati Értesítőjében került "kihirdetésre". A polgármestereket és a községi elöljáróságokat arra utasította, hogy a helybéli zsidó "szervezetekkel" állítassanak össze "az összes zsidó személyekről és családtagjaikról" négy példányban egy névjegyzéket, amelynek tartalmaznia kell az összeírt személyek lakhelyét és anyjának a nevét. A rendelet az összeírás célját nem határozta meg, miként azt sem, hogy kik azok a személyek, akik zsidónak tekintendők. A rendelet alapján a névjegyzék egyik példányát a rendőrhatóságnak (azaz a városokban az államrendőrség kapitányságának, a járásokban a járási főszolgabírónak), a másikat az illetékes csendőrparancsnokságnak, a harmadikat a belügyminiszternek továbbították, míg a negyedik helyben maradt, az elöljáróság vagy a polgármesteri hivatal irattárában.
A névjegyzékek összeállítása
A rendelet továbbítása "a sürgősségre tekintettel" a közigazgatási gyakorlattól eltérően a csendőri szerveken keresztül történt, egyes források szerint a csendőrőrsöket a belügyminisztérium rádió útján értesítette. Így a rendelet végrehajtása is hiányosan és eltérő szempontok szerint történt. Mivel az nem határozta meg, kik értendők "zsidó személyeken", egyes jegyzők felekezet szerinti névsort (tehát pl. a keresztény vallásra áttért zsidók nélküli), mások a hitközségi adófizetők (tehát csak a családfők névsorát) adták le, és eltérő volt a gyakorlat a helyben lakók illetve a távollevők szerepeltetése tekintetében is. A névjegyzékek tehát messze nem voltak egységesek.
A beérkezett jegyzékeket a Belügyminisztériumban Bosnyák Zoltánnak, illetve az általa 1944. május 12-én megalapított "Zsidókérdéstkutató Magyar Intézetnek" adták át feldolgozásra. Miként azt Bosnyák Zoltán 1952-ben a magyar politikai rendőrség előtt vallotta, a listák rendezésére Budapest főpolgármestere egy miniszterelnöki rendelet lehetőségeivel élve 8-15 fővárosi "tanerőt" bocsátott az intézet rendelkezésére. Konkrétan ez azt jelentette, hogy a BM-nek megküldött jegyzékeket megyék, majd járások szerint rendezték, (noha egészen bizonyosan nem összesítették azokat egyetlen jegyzékbe), végül kimutatták, mely helységekből nem érkezett meg a lista. A névjegyzékeket 1944 nyarán a belügyminisztériumból azután átszállították a Zsidókérdéstkutató Magyar Intézet székhelyére, a Vörösmarty tér 4. alá, ahol megkezdték a névjegyzékek "tudományos" feldolgozását. Az áprilisi névlista tehát nem további rendelkezések, intézkedések miatt volt fontos a belügyminisztérium számára, hanem azt a Zsidókérdéstkutató Magyar Intézet, s annak igazgatója, Bosnyák Zoltán kérésére készíttette. Feldolgozásuk megkezdődött, ám az idő rövidsége miatt nem fejeződött be. Bosnyák Zoltán 1944. októberében elhagyta Budapestet, az intézetet lezárta.
Valószínűsíthető, hogy az 1944. április 4.-én kelt BM rendelet alapján keletkezett névjegyzékek belügyminisztériumi példányai 1945 után nem jutottak egyetlen magyarországi állami szerv irattárába sem. A névjegyzékek csak alkalomszerűen szolgálhattak alapul a különböző kényszerintézkedésekhez, így "deportálási listáknak" aligha tekinthetők.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
