Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Nyolcvan éve halt meg Puccini

2004. november 29. 12:22

Az olasz zeneszerző az olasz operaművészet utolsó nagy hatású mestere volt.

<

A konzervatórium után előbb orgonistaként lett híres, majd a komponálásnak szentelte életét. Műveire a késői Verdi, a verizmus irányzata és Massenet hatottak. Munkáit nagy dallambőség jellemzi, kiemelkedő operája a Manon Lescaut, a Bohémélet, a Tosca, a Pillangó(kis)asszony, a Nyugat lánya, a Gianni Schicchi, és utolsó, F. Alfano által befejezett műve, a Turandot.

 

1858. december 22-én született Luccában. A luccai konzervatóriumban kezdte tanulmányait, majd orgonistaként lett híres. Később Milánóban Bazzini és Ponchielli tanítványa volt. Első operájával, a La Villi-vel részt vett egy versenyen. Díjat ugyan nem nyert, de a művet előadták. A siker arra késztette a Ricordi kiadót, hogy olyan szerződést kössön vele, amely lehetővé tette, hogy csak a komponálásnak éljen. Első komoly sikere a Prévost elbeszéléséből írt Manon Lescaut, ebben már megmutatkoznak a későbbi mesterművek legfontosabb stílusjegyei. Érett operái közül a Murger regényéből készült Bohémélet, és a Sardou drámájából írt Tosca a csúcspont. Az előbbi a XIX. század olasz operájának prototípusa, amely lírai-szentimentális jellegével alapvetően tér el Verdi heroikus hangvételétől, a Tosca pedig a verismo, az olasz színpadi, operai naturalizmus kevés jelentős alkotása közül való. A Pillangóasszony kétfelvonásos változata ugyan megbukott, az átdolgozás utáni háromrészes mű már maradandó sikert hozott.

 

A New Yorkban bemutatott Nyugat lánya, Debussy és R. Strauss hatásáról tanúskodik, Amerikában sikert aratott, de az olasz zenei életben erősen támadták. Az I. világháború idején alkotott Triptichonnak csak utolsó tagja, a Gianni Schicci vált repertoárdarabbá, ez az egyfelvonásos egy Dante-epizód nyomán készült. Utolsó, legnagyobb szabású operája, a Gozzi keleti meséje alapján írt Turandot, amelyet - gégerákja okozta halála miatt - vázlatai alapján F. Alfano fejezett be, ám így is a kor utolsó, világsikerű szerzőjévé avatta Puccinit. Átvette a korszak kompozíciótechnikai vívmányait, az egészhangú skálát, a bitonalitást, s ezeket dramaturgiailag mindig hatásosan alkalmazta a jellemábrázolás, atmoszférateremtés érdekében. A nőalakok ábrázolása, a szerelmi tematika, a színekben és árnyalatokban gazdag hangszerelés az olasz operaművészet igazi reprezentánsává tette a zeneköltőt.  1924. november 29-én halt meg Brüsszelben.

 

(MTI)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Nyolcvan éve halt meg Puccini

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra