A Gorbacsov-vezetés külügyi szakember, Eduard Sevardnadze lesz Grúzia elnöke. Legalábbis a grúzoké. Sevardnadze mindig is népszerű politikus volt, karakteres egyéniség az `egyenarcú` felsőbb pártvezetők között. Gorbacsovhoz személyes barátság fűzte, és valószínű, hogy nagy szerepe volt a sajtószabadság és a gazdasági átalakítás elveinek kidolgozásában. Az 1991-es puccs idején Grúziában viszonylagos nyugalom volt, hiszen felfoghatták úgy is: a moszkvai események már nem tartoznak Tbiliszire. Hiszen 1991 áprilisában visszatértek az 1918-as független Grúziához, élén Zviad Gamszahurdiával, mint államfővel. Grúzia éppúgy elválik a Független Államok Közösségétől, mint a Baltikum három `latin betűs` állama.
A politika az egzigenciák tudománya, mondta Kossuth Lajos, azaz ki kell tapogatni a lehetőségek határait, és a létező területen belül érvényesülni. Grúziának sem volt más választása, mint engedni ősi nemzeti büszkeségéből, és a polgárháborús helyzetben gyakorlatilag bekéredzkedni a FÁK tagjai közé. Túlságosan sok nép él a Kaukázus hegyei közt, már az ókorban hetvenre becsülték számukra. Ma sincsenek sokkal kevesebben, és némelyik nemzet fiai - legalábbis orosz források szerint - kezükben tartják az alvilágot, a volt Szovjetunió legolajozottabban működő rendszerét. Sevardnadzéval igazi professzionista politikus került Grúzia élére. Esete azt is jelzi, hogy a korábbi - kommunista - párttagságnak nincs igazi jelentősége: aki a politikához érzett magában tehetséget, másképp nem tudott érvényesülni. A tényleges elvei és érzelmei bármilyenek lehettek. Ez az egész volt "táborra" jellemző. A "volt kommunisták" megjelölés igaz, de nagyon leegyszerűsíti a tényeket, és ezáltal félrevezető. A fordulatokat látszólag néhol visszafordító választási eredmények jelzik, hogy az átlagpolgár tisztában van vele: a nemzeti és vagy éppen törzsi elkötelezettség erősebb az elsajátított szovjet ideológiánál.