Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

75 éve repülte körül a földet a Graf Zeppelin

2004. augusztus 16. 15:04

Hugo Eckener (1868-1954) legbecsvágyóbb terve az volt, hogy az 1917-ben elhunyt feltaláló és cégalapító, gróf Ferdinand Zeppelin utódaként léghajóval körülrepülje a Földet és ezzel bebizonyítsa, hogy a léghajó fölényben van a repülőgéppel szemben: 1929. augusztus 15-én Friedrichshafenban emelkedett a levegőbe a Graf Zeppelin, hogy körülrepülje a Földet.

<

A léghajó fedélzetén húsz utassal, 41 főnyi személyzettel és 400 kiló súlyú postai küldeménnyel indult el, s három leszállás - Tokio, Los Angeles és a New York melletti Lakehurst - után szeptember 4-én diadalmasan hazaérkezett a Boden-tó partjára.
   
   
A vállalkozáshoz maga Eckener állott a 236 méter hosszú, 30, 5 méter széles `ezüst szivar` parancsnoki hídjára. A léghajót öt, egyenként 530 lóerős Maybach-motor hajtotta. Már az első leszállásig, Tokióig négy nap alatt megtett 11 ezer kilométeres útszakasz is bámulatba ejtette a világot - írta `Vendégként a Zeppelinen` című könyvében Barbara Waibel történész.
   
   
A japánok lelkes fogadtatásban részesítették a `mennyei járművet`. Repülőgépek rajai röpdösték körül, hogy minden oldalról lefényképezzék, az utcákon és a háztetőkön emberek ezrei integettek, egyszerre megszólaló hajókürtök, autódudák és gyári szirénák koncerteztek.
   
   
1929. augusztus 27-én Los Angelesbe érkezett a `Graf Zeppelin`. Következő leszállása előtt, New Yorkban több tiszteletkört tett a Szabadságszobornál és Hoover elnök is fogadta Eckenert.
   
   
Az utasok nem unatkoztak a léghajó gondolájában. Otto Manz főszakács minden nap díszebédet varázsolt asztalaikra, étkezések után pedig a bárban hallgathatták a zongoristákat.
   
   
A világkörüli út pénzügyi kockázatot jelentett Eckenernek. A léghajózás születési éve, 1900 óta lelkesítette ugyan az embereket, de nem feltétlenül a német kormányokat is, így állami támogatásra nem számíthatott. Az út költségeinek nagy részét ezért a híres amerikai lapkiadó, Randolph Hearst vállalta magára. Eckner viszont nem volt képes teljejesíteni Hearstnek azt a kívánságát, hogy monopóliumot élvezhessen a léghajóról küldött tudósítások terén, mivel a `Graf Zeppelin` a német nép adományaiból épült és ezért német újságírók is részt vehettek az utazáson.
   
   
A `Graf Zeppelin` nem csak a húsznapos világ körüli út miatt mondható a világ legsikeresebb léghahójának. Később látványos Északi-sarki útjával került a lapok címoldalára és egy ideig rendszeres járatként közlekedett Dél-Amerikába. A náci rezsim utasítására azután 1940-ben a Majna-Frankfurt-i repülőtérről roncstelepre szállították valamennyi `óriás szivart`, mivel a `Hindenburg` 1937 évi katasztrófájával leáldozott a hangtalan repülések korszaka. A `Hindenburg` ugyanis Lakehurst-i leszállása közben eddig ismeretlen okból kigyulladt és felrobbant.
   
   
A Zeppelin-mítosz azonban újjászületett. A Boden-tavon 2001 óta három, egyenként 75 méter hosszú léghajó épült, amelyek turistákat szállítanak sétautakra. Egy Zeppelint eladtak Japánnak és a léghajó a tervek szerint ugyanazon az úton repül a Távol-Keletre, mint annak idején a `Graf Zeppelin` - egy különbséggel azonban: a sokkal kisebb NT (új technológiájú) Zeppelinnek legalább egy tucat közbenső leszállásra lesz szüksége az út megtételéhez.
   
   
(MTI Panoráma)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

75 éve repülte körül a földet a Graf Zeppelin

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra