Noha muszlim-török jogfelfogás szerint a Birodalomnak behódoló vazallus államok elvben mind az iszlám világ részévé váltak, a Portától való függőségük mégis különböző lehetett. A szultáni udvar és a vazallusok viszonyát ún. szerződés- vagy hitlevelek (athnáme) szabályozták. (Az athnáme arab-perzsa eredetű szó, jelentése: eskü, ígéret, egyezmény. A 15. és a 19. század között a szultán szerződést, ill., megbízást tartalmazó iratait nevezték így. Ilyen iratok tartalmazták az uralkodói kinevezéseket is. Egyik példányuk gyakran a másik fél nyelvén íródott.) Magyarországon az első ilyen athnámét Szapolyai János kapta 1530-ban, 1541-ben és 1566-ban pedig fia, János Zsigmond vehetett át török hitlevelet. Míg a Szapolyaiaknak adott hitlevelek inkább a szultán gondoskodását hangsúlyozták, a későbbiekben már az erdélyi uralkodók politikai és adófizetési kötelezettségei kerültek előtérbe. Báthory István megválasztása (1571) óta csak olyan fejedelem (török felfogás szerint: vajda) maradhatott meg Erdély trónján, akit a Porta szultáni athnáméval és az ahhoz járó hatalmi jelvények (zászló, díszköpeny, föveg, buzogány, kard és ló) küldésével megerősített.