II. Károly angol király 1679. július 12-én hagyta jóvá a `Habeas-Corpus-Amendment-Act` elnevezésű törvényt. Az új állami alaptörvény biztosítja a polgárok személyes szabadságát. Ezentúl az okok megnevezése nélkül senki sem tartóztatható le és senki sem zárható bírósági vizsgálat nélkül börtönbe. A "Habeas-Corpus"-törvény a korona és a nemesség között korábban kötött jogi egyezségek hagyományait követi, melyek az önkényes büntetőeljárással szemben igyekeztek megvédeni a polgárokat. Az elfogatási parancsok hagyományos kezdő szavairól ("Habeas Coprus") elnevezett törvény szabályozza a letartóztatás során követendő eljárást: amennyiben a bűnüldöző szervek elfogatási parancsot kapnak, a keresett személyt elfogása után három napon belül, az illetékes bíró elé kell vezetni, aki felülvizsgálja az elfogatás okait és dönt a további eljárás módjáról. Kivételt a törvény csak olyan esetekben tesz, ha az elfogatási parancsban árulás vagy főbenjáró bűn vádja miatt kifejezetten hosszabb vizsgálati fogságot rendeltek el. Amennyiben hivatali személy megsérti a törvény rendelkezéseit, első alkalommal 100, második alkalommal 200 font pénzbírságot kell fizetnie, végül pedig elbocsátják hivatalából. A "Habeas Corpus" meghozatalára a parlament és a király között a külpolitikáról (Hollandia elleni háború, 1677. XI. 17.) és a trónöröklésről (1680. XI. 15.) folytatott vita adott alkalmat. Mivel a király az ellenzékkel vívott harcok során önkényes intézkedéseket is alkalmazott, az alsóház, melyben a király politikájának bírálói voltak többségben, a polgári szabadságjogok rögzítésével védekezett a jogtalan és igazságtalan letartóztatások ellen. A parlament jóváhagyásával azonban a "Habeas Corpus" - törvény a közbiztonság és a közrend veszélyeztetése esetén időlegesen felfüggeszthető. Két korábbi jogi egyezség, a "Magna Charta" (1215. VI. 15-18.) és a "Petition of Rights" (1629) célja ugyancsak a személyes szabadság biztosítása volt. A "Magna Charta Libertatum" elnevezésű törvényben Földnélküli János király számos bel- és külpolitikai nehézség miatt kénytelen volt megerősíteni az angol bárók hűbérúri előjogait. A szabadok számára biztosította az önkényes elfogatással szembeni védelmet, ítélethozatalra csak az ország törvényei alapján, rendi részvétellel kerülhetett sor. A nemességhez nem tartozók jogbiztonsága is növekedett, a városok kiváltságai megerősítést nyertek. 1628-ban a nemesség és a király összetűzése újabb egyezséghez, a "Jogok nyilatkozatához" ("Petition of Rights") vezetett. Az okot olyan vezető személyiségek önkényes letartóztatása szolgáltatta, akik szembeszálltak az adókkal, melyeket I. Károly király a parlament megkérdezése nélkül vetett ki. Bár bírósági tárgyalás során, melyet az elfogottak kényszerítettek ki, az illetékes bíróság tagadta, hogy királyi elfogatási parancsot felül lehet vizsgálni, a Franciaországgal és Spanyolországgal folyó háború miatt I. Károly rászorult az alsóház támogatására és jóvá kellett hagynia a polgári szabadságjogok egyik úttörő alapokmányát, a "Petition of Rights"-ot. Az angol állam második alaptörvényének lényeges rendelkezései: a parlament jóváhagyása nélkül nem vethető ki adó, a polgárok személyes szabadságának sérthetetlensége, önkényes elfogatás tiltása, a kormány felelős a parlamentnek, a király és hivatalnokai is kötelesek az érvényben lévő törvények szerint eljárni. I. Károly azonban nem akarta betartani ígéreteit és a háború befejezése után feloszlatta az alsóházat, majd 1629 és 1640 között parlamenti támogatás nélkül uralkodott.